Idézet a National Geographic online kiadásából:

Papucsnak nevezik, vagy papucs alatt tartják azokat a pipogya férjeket, akiknek a feleségük parancsol, ők pedig mindenben engedelmeskednek, meghunyászkodnak.

A szólás magyarázatát a kutatók a régi párviadalokban keresik, amikor a győztes fél az egyik lábát teljes diadala jeléül földön fekvő ellenfele nyakára tette, jelezvén, hogy sikerült a vesztest teljesen megaláznia. Ennek az ősi kifejező mozdulatnak a hatására és a kényelmes házicipőt jelentő papucsból alakult ki a kifejezés mai jelentése.
 

Most már csak az a kérdésem, hogy a sanyargatott férjek, az elnyomó asszonyok, a magányos farkasok vagy a szende szűzek ösztönzésére született-e meg ez a jelentésváltozás...?

CSINÁLD EZT, CSINÁLD AZT

Voltak korszakok, amikor a nő egész nap otthon ült a tűzhely mellett, főzte az ebédet, nevelte a gyereket, rendben tartotta a házat, gondozta a háztájit. Aztán emancipuncizálódtunk, mert elég okosnak, kitartónak, konoknak hittük magunkat ahhoz, hogy mi is tanuljunk, munkát vállaljunk, mint férfitársaink. Fakanál helyett tollra váltottunk, befőttes üvegek helyett aktákat pakoltunk, porontyainkat óvónők és tanárnők gondjaira bíztuk, és agyunk folyamatosan azon járt, mit készítsünk másnapra ebédet, ha este nyolckor hazaesünk az irodából, vajon a szennyest mossuk-e ki előbb vagy a kutyát vigyük el sétálni, és egyáltalán érdemes-e arra a fél órára álomra hajtanunk a fejünket, ami véletlenül jutott nekünk szabadidő címszó alatt...

ITT AZ ADÚ, HOL AZ ADÚ?

Hol is kalandozott elménk akkor, amikor állítottuk: az emancipáció elhozza számunkra a régóta áhított függetlenséget. Sajnos a folyamat nem úgy zajlott, mint az ipari forradalom során, vagyis: használaton kívül kerül az idejét múlt gyártmány. Nem. Ugyan gőzhajóra váltottunk, de az evezős gályát nem tudtuk a parton hagyni. Nem volt szívünk hozzá. Hiszen az is a miénk. Persze a férfiak verték a mellüket, hogy nekik nincs szükségük a koros ócskaságra, mivel nehéz a kezelése, haszontalan és csak pazarolják rá a drága idejüket. Egyedül maradtunk a tervünkkel. Vezettük a gőzhajónkat, és minden rendelkezésre álló percben átszálltunk a magunk után vonszolt gályába, hogy legalább mi, asszonyok törődjünk vele...

VITORLABONTÁS

Akadtak azonban férfiak, akik látták a nők mindenre elszánt próbálkozását, amint két hajóval küzdöttek a nyílt tengeren. Látták, ahogy magabiztosan irányítják a gőzhajót, majd keményen eveznek a gályán. Látták szemükben a harcot, a "soha fel nem adást", a verejtéktől gyöngyöző homlokukat, és a rendezettséget, ami körülöttük uralkodik. Ezek a férfiak ott, akkor, megértettek valamit, amire nincsenek szavak. Átmerészkedtek a gályára. Megfogták az evezőt. Nem átvették, csak megfogták. Pillantásuk találkozott az asszonyok tekintetével. Vitorlát bontottak és közösen eveztek tovább. A gőzhajón maradt férfiak hangosan nevettek. Majd egy szép napon elromlott a gőzgép. Nem tudták megjavítani. Tébláboltak a tengeren, és a szél ide-oda lökte őket a hullámokon. Azonban a gálya haladt. Felvették volna őket, de szerencsétlenségükre képtelenek voltak evezni...