Ez már tényleg a vége lesz...

Szóval egy egész napos álvajúdás, majd egy fél napos rendes vajúdás után a dokim úgy döntött, hogy császármetszésre invitál, mivel a bébi feje nem fordult oldalra, és a komplikációk elkerülése végett ez lesz mindkettőnk számára a legjobb...

Legjobb...Oh...

Csodálatos katétert kaptam, majd jött értem egy srác, aki a műtőbe vezetett, és annyira figyelmes volt, hogy a kórházi hálóingből kilógó jobb mellemet visszasegítette a ruha alá...

Na, a műtőben már nem nagyon voltam képben - leszámítva azt a tényt, hogy a dokimnak segédkező másik orvosnak igazán szép kék szeme volt -, és aztán filmszakadás...

***

Délután kettő óra körül tértem magamhoz. A szülésznő épp rajtam matatott, mondta, hogy kisfiam született. Hamarosan hozták is a bébit. Elképesztően furcsa érzés volt látni a gyerekemet...

Gyerekem...oh...

Teddy is érkezett. Annyit felelt:" Majdnem bőgtem, amikor megláttam a bébinket. De csak azért is erős voltam..."

Majd még hozzáfűzte - gondolom a túl csöpögős pillanat enyhítése végett - :"...a farkát biztos tőlem örökölte..."