...végül sikerült beérni a kórházba, saját lábaimon tettem meg a kocsiból a szülészetre vezető utat...
Dokim gyorsan megvizsgált. Hoppá, két ujjnyi tágulás, szuper, szuper, csak így tovább...
Oh.
Egy fincsi beöntés következett, melynek során a nővér megjegyezte, hogy látja szépen vagyok borotválva, akkor ő már nem is borotválgat...
Na, még jó hogy szépen vagyok borotválva, ez volt az egyetlen dolog amiből nem engedtem hatalmas pocakkal sem: a punciborotválás...
Aztán rohanás a vécére. Útközben félrepakoltam a takarítónőt, mert durvára akadályozta a futásban rövidtávon felállítani kívánt rekordomat...
Fél óra múlva felemás állapotban támolyogtam vissza a szülőszobára, ahol Teddy már zöld műtősjelmezbe öltözve stírölte a csinos, fiatal szülésznőt...aki egyébként nekem is tetszett...
A Karate kölyök 1-től 134-ig részeiben látott légzésgyakorlattal próbáltam elviselhetőbbé tenné az időközben 3 percesre zsugorodott fájásokat, sőt, még rá is játszottam a kezemmel, mint aki tényleg valami karateversenyre készül....
Mondta is az egyik szülésznő a másiknak, hogy egész technikás vagyok...
Jajj, de jó...
Délelőtt fél 10 magasságában a dokim úgy gondolta, enyhíti a fájdalmaimat egy öleléssel...majdnem a nyakába hánytam a belőle áradó cigiszag miatt...
(Azért fasza csaj vagyok, nem?, hogy vajúdás közben is pasik szorongatnak...)
Na, elérkezett az a szakasz, amikor baromi székelési inger tört rám. Szexi szülésznéni szerint ez már a baba feje lesz, de ne nyomjak, mert a méh még nem tágult ki megfelelő mértékben...
Oké baszki, nem nyomok, nem nyomok, anyádat...
Csaj vért akart venni, háromszor próbálkozott eredménytelenül - persze a fájásaim szünetében, így nagyon élveztem, hogy az a 20 másodperc szusszanás, amit a gyerektől kapok azzal telik, hogy a szülésznő rajtam gyakorolja a tűszúrást...
Elérkezett az idő, hogy kényelmesen helyet foglaljak a szülőágyon. Mondtam Teddynek, hogy szorítsa a kezemet, mintha dugnánk...azt ugye nem kell ecsetelnem, hogy a 158 centimnek nagy volt a fantasztikus berendezés, olyannyira, hogy a fogantyút, amit elvileg szorongathattam volna, el sem értem...
Roppant kínjaim közepette megjegyeztem a szülésznőknek, hogy szívesen visítanék - mert addig gyakorlatilag kussoltam -, aztán mégsem ordítoztam, pedig felbőszített, hogy lazán mászkálgatnak más kismamák a szülőszobában mindenféle vizsgálatra, és ezerrel mosolyognak rám...
