Baszki, naponta szoktam tisztálkodni...

Helen szivatása rovatunk következik:

Életem legrosszabb ajándéka, amit pasitól kaptam - ráadásul születésnapomra - egy dézsába dugott körömkefe és sarokreszelő volt. Végig is néztem a körmeimet, vajon túlságosan mocskosak-e, és a sarkam is úszott a puhaságban, a tizenöt éve használt saroklágyító krémnek köszönhetően...

Szóval ha nem célzás volt, akkor ugyan már kérem legyen annyi tartás a férfiben, hogy ilyennel nem lepi meg állítólagos szerelmét, különösen nem születésnapjára. Persze nem is tartottam meg a fickót...

Másik kedvencem a fehérnemű. Nehéz a pontos méretet eltalálni - főleg ha hímneműek vásárolnak-, ezért aztán amikor felpróbálás után azt mondom, hogy kicsi, nagy, bő, szűk, akkor nem éppen a  "bazmeg, neked semmi nem tetszik" választ szeretném hallani (mert ugye nem is tetszéssel volt gondom), hanem legalább egy kis "közösen kicseréljük megfelelő méretre" vagy valami hasonló segítségnyújtást...

Na de ami igazán földhöz vágott, az a következő történet. Első alkalommal mentem egyik hajdani udvarlóm szüleihez, és gondoltam sütök almás lepényt, mégse üres kézzel állítsak be. Nem a hagyományos recept szerint készítettem, hanem valami francia változatát. Anyósjelölt (hétfejű sárkány és háromszáz ork keveréke - természetét nézve is) nagy finnyáskodva megkóstolta és többféle jelzőt használva ottlétem alatt fikázgatta. Karácsonyra a kicsi fia - gondolom anyja által sugallva - egy szakácskönyvvel ajándékozott meg...