Akit ügyfélnek tekintek, azzal nem megyek el dugni...

Helen szivatása rovatunk következik:

Kezdő újságíró koromban történt. Egy kiállításmegnyitóra kellett mennem, és a festőművésszel is interjút szándékoztam készíteni. Ő készségesnek bizonyult, félrevonult velem egy csendesebb helyre, és szinte egész élettörténetét elmesélte nekem. Akkor még nem sejtettem, hogy a mobilszámomat nem adategyeztetés miatt kérte el...

Amúgy tipikus művészforma alkat volt. Két számmal nagyobb pulóver, Kossuth-szakáll, vizenyős tekintet, vagyis abszolút nem az esetem.

Amikor először hívott, szimplán visszaolvastatta velem a cikket, mert ugye ez jó esetben így szokás. Következő nap ismét hívott, hogy valamit még szeretne hozzáfűzni a riporthoz, találkozzunk egy kávézóban. Mondtam neki, ezt telefonban is intézhetjük, ekkor hosszú hallgatás volt a válasz, majd hirtelen elfoglaltságra hivatkozva búcsúzott...

Rendben megjelent a cikk. Emberünk ismét telefonált, milyen jó kis írás lett, tetszett az ismerőseinek, és szeretne engem meghívni vacsorázni, hálája jeléül.

Persze nemet mondtam, és a történetet nagyvonalakban megosztottam a kultúra rovat vezetőjével. Ő csak annyit felelt:”Milyen szerencséd volt. Pár éve is egy kezdő újságíró készített vele interjút, na, őt sikerült megdugnia is...”

Oh...