Apám viccesen megjegyezte, hogy jól bírjuk Teddyvel, ha még mindig együtt vagyunk...
Házassági évfordulót ünnepeltünk a Drágával. Először egy kis kufirccal emlékeztünk a Nagy Napra, aztán gondoltuk ünnepélyesebbé tesszük a dolgot, és Teddy vacsorázni vitt oda, ahol az esküvői “banzájt” tartottuk...
Mondanom sem kell: a pincér egyből megismert. (Engem nehéz mással összetéveszteni...) Most is tejbetök vigyorral ültem az asztalnál, a férjem jobbnak is látta, ha nekem inkább ásványvizet rendel, na meg amúgy is kánikula volt, ne hányjak már olyan hirtelen nyilvános helyen...
Teddy kedvesen kérdezte, hogy lesz-e miről beszélgetnünk, vagy csak bámuljuk egymást csendesen. Volt miről beszélgetnünk, különösen azután, hogy egy osztrák-román csoport (tört magyar nyelvtudással) éppen mellettünk foglalt helyet, és a kurva kutyájuk fél percenként nyaldosta a lábszáramat, a gazdija pedig – nem, ő kivételesen nem nyaldosott – rendeltetésszerűen az arcomba dohányzott...
Mondtam Teddynek, hogy szóljon már a pincérnek, telepítsen át bennünket, mert egyelőre roston sült lazacot eszek és nem füstben érleltet...
Szerencsére a desszertet már kellemes körülmények között fogyasztottuk el.
...és Teddynek még sétálni is volt kedve, sőt szerelmet is vallott...
Másnap reggel ismét kufircoltunk, és sütöttem neki egy puncstortát...