Sok baromságot csináltunk együtt a csajokkal, de mind közül a szerelmi bánat kezelése volt a legsúlyosabb...
Történt egyszer, hogy Pippin barátném valami szöszkével smárolni látta a srácot, akiről úgy tudta, hogy az ő pasija. Mondtuk neki, vegyen példát róla és kapja szájon az első útjába kerülő legényt, ám ő egy óvatlan pillanatban inkább nekivágott a vidéknek. Gyalogszerrel...
Elég kellemes élmény volt, ahogy tűsarkúban kutattunk utána a prérin, és kb. másfél órás keresgélést követően sikerült is leszednünk egy fa tetejéről, kellően Rambó állapotban...
Azt hittük, hogy pár üveg hideg sör helyre rakja a lelkivilágát, amíg észre nem vettük, hogy egy törött üvegdarabbal próbál mintát rajzolni a csuklójára...
Én a szerelmi bánataimat mérhetetlen szkepticizmussal hűtöttem le. Másképp kifejezve: a csalódásokat használtam fel tapasztalati bizonyítéknak arra nézve, milyen típusú pasi kerül szerelemügyileg tiltólistára, ill. ezek a típusok lesznek a későbbiek során azok, akikkel a magam szórakoztatására játszadozhatok...
Olyat például sosem mondtam, hogy “azért szakított, mert biztos kicsi a mellem”. Inkább azt mondtam:”azért szakított, hogy találhassak jobbat”. Azt hiszem, ha nem így fogtam volna fel a pasikat, akkor meg sem érdemeltem volna, hogy rábukkanjak Teddyre...
Mindenki azt a férfit érdemli, amennyi időt és energiát belefektet a keresésébe.
...ja és persze ellenkező esetben ez a blog sem ilyen stílusban íródna...