Retro Helen 2008. január 8

Köd volt. És hirtelen fények himbálóztak előttem. A teherautó félig az árokban, a sofőrje meg az útszélén. Kiszálltam a kocsimból, kérdeztem tőle, hogy minden rendben van-e. Jót káromkodott. Ebből arra következtettem, hogy minden rendben. Szemét állat leszorított a padkára, aztán hajtott tovább, a k…isten f...! Ámen. Aztán kérte, hogy ugyan már vegyük üldözőbe a bunkó parasztot, hogy mondhasson neki egy imát. Gondoltam: tuti buli lesz. Szóval hajnalban, a ködben: autós üldözés.

Be is értük. Az egyik buszmegállóban parkírozott. Törölgette véres homlokát, és igazgatta a törött visszapillantó-tükröt. Képzeld, a káromkodós huppsz kipattant mellőlem és kabátgalléron ragadta a fickót. Na, tűnődtem, itt talán még több vér is folyik majd. Aztán jajongni kezdtem, hogy ez ebben a formában nem a legjobb megoldás. Mármint nem a kabátgallért kell ráncigálni, hanem nyomban ágyékon rúgni…Csak vicceltemJ. Nem mondtam ilyet. Hanem tettem. Oké, oké nem szívatlak tovább: nem rugdostam senkit. Hívtam a rendőrséget. És a helyi tévét, hogy híres legyek. Persze ez is csak vicc J. Aztán kiderült, hogy tévé nélkül is közismert lehetek…erre való a pletyka…

Másnap az újság hasábjain olvastam a káromkodós köszönetnyilvánítását. Tök poén. És még ugyanezen a héten borult nyakamba egy vadidegen, amiért segítettem a férjének. Jujha-jujha. Te, ez a találkozás tiszta téboly volt. Hű, ez alliterált. Szóval a cégben egyszer csak jön felém egy nő, és kérdi, én vagyok-e X.Y. Na, akkor emelkedett egekbe a vérnyomásom. Feleltem, hogy igen, az említett személy én vagyok. Már el is képzeltem magam számsorral a kezemben, és azon morfondíroztam, hogy profilból vagy oldalról mutatok-e szebben a rendőrségi fotóalbumban…Aztán a nő átkarolt, és boldogan hadarta, hogy az ő férjét vettem fel a kocsimba. És a bunkó paraszt is a megérdemelt helyén van. Hát így lettem félig híres.

De a rendőrségi fotóalbumba majdnem bekerültem. Tizenhét éves koromban, húsvétvasárnap reggel azzal ébresztett anyám, hogy itt vannak a járőrök és engem keresnek. Tudod ez olyan érzés volt, mint amikor vizes a lábad köze, de durvára nem emlékszel, hogy bepisiltél vagy kiizzadtál…és a járőr arról faggatott, hogy ismerem-e Szagos Szabit. Nem. Nem ismerem. Tényleg nem ismertem. Szagos Szabi – ahogy a rendőrök ecsetelték – visszaeső betörő volt, most megint elkapták, és ő a barátnőjével akart beszélni. És megadta a barátnője lakcímét. A mi címünket. Csak úgy: hasból. Érted. Mert ez jó tréfa. Aztán persze kiderült, hogy vaklárma az egész. Mégsem fotóztak le…