Retro Helen 2008. május 18.:
Zöldalma-körtét kértem a fagyizóban, amikor is a fagyis leányzó egyszer csak felkiáltott: jajj, de aranyos! Ez a tipikus, "kisbabát láttam" felkiáltás engem is arra ösztönzött, hogy megforduljak. Na ja, cuki kiskutya volt...
Kiültünk az épület előtti padok egyikére, és miközben nyalakodtunk, nézegettük a járókelőket, és mindenféle témát érintettünk. Többek között azt is, hogy múltkor milyen édesen büfiztem a reggeli után. Nem szokásom nyilvánosságra hozni a büffentést, főleg nem a szeretett személy társaságában, ám akkor valahogy eképpen alakult. Jót nevetett rajtam...
És ha már fagylaltozás közben ilyen kellemes dolgokat beszéltünk ki, akkor igazán belefért az is, hogy mindketten púztunk már egymás előtt...egyszer valaki váratlan támadásként előrukkolt azzal, hogy vakartam-e már a puncimat nyilvánosság előtt...ez attól függ, mit értünk nyilvánosság alatt...
Egész hangulatosan záródott volna a péntek, ha este fél 8 körül nem kezdett volna rendetlenkedni a gyomrom. És ez a manőver olyan kiválóan sikerült neki, hogy rock-koncertet kellett rendeznem a vécén. Kiabáltam is szeretteimnek, hogy hangosítsák fel a tévét. Mire egyikük visszakiabált: "már hallottam a rotyit"...erre én: "nem is miattad, hanem a szomszédok miatt..."
Később a rotyi átvedlett hányásba. És rámnyitották a sloziajtót, hogy minden rendben van-e...igen, most már minden tökéletes: hallottál büfizni, púzni, rotyizni, és hurrá hányni is, megdobva egy kis hányás-nézéssel is...mindenáron el akartak vinni az ügyeletre...én tiltakoztam...dokihoz akkor szoktam menni, amikor más már papot hív...
Szombat reggelre pompás 38 fokos láz lett urrá rajtam, és égtek a csontjaim a fájdalomtól. Zuhanyoztam, ami valamicskét enyhített bajaimon, ám a család ekkor már hajthatatlan volt, és vitt az ügyeletre. A doktornőnek mondtam a panaszaimat, és ő egy vénás injekcióban látta a problémám megoldását. Ó, nekem a tudatnál nem is kellett több, jajj egy roppant finom vénás injekció biztosan segít átjuttatni a túlvilágra...kérdeztem a dokit, hová...azt felelte: feküdjek az ágyra...mire én: úgy értettem, melyik testrészembe...
Jobb kéz. Az asszisztens szorította, az orvos szúrta, én szimplán sziszegtem csak. Pár percet még feküdtem az ágyon, várva, hogy hallucinálni fogok valami extrát, aztán botorkáltam volna ki, mikor is a doki kérte, maradjak kicsit, mert a kinti teremben épp injekciót kap egy másik kliens...na, ha még azt is látom, tuti hordágy és lélegeztető-készülék lett volna a végem...
