Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Napi MaszturbáláSokk

Szopizmus: Újratöltve Még mindig itt vagy? Akkor élvezed.

Friss topikok

Hirdetés

Oltári nők

2010.04.24. 03:00 :: Helen H.

Nagyanyáink húsz évesek sem voltak, és oltár elé vezették őket. Mi pedig...


 

TAPASZTALAT NÉLKÜL


 

Egyik barátnőm szerint túl korán férjhez mentem. Azzal indokolta, hogy huzamosabb ideig nem is éltünk együtt, lehet ki sem ismertem eléggé a páromat ahhoz, hogy hozzá kössem az életemet. Amondó vagyok: nem az előzetes együttélés hossza a döntő egy házasság időpontját és minőségét illetően...

Évtizedekkel ezelőtt a lányok iskolájuk befejezését követően (akár közép, akár felsőfok) nőül mentek a férfihoz, aki már öt éve udvarolt nekik, és ebből az öt évből kettőt jegyben is töltöttek. Persze együttélésről szó sem volt (illendőség és szokás tekintetében egyaránt), tulajdonképpen a frigyre lépést követően derült ki, mennyire kompatibilis egymással a két személy. Természetesen közös bálozások, kirándulások, rendezvények alkalmával lehetett arra következtetni, hogy Józsi gyakrabban néz-e a pohár fenekére, mint az átlag, vagy kiveszi-e a részét a szendvicskészítésből, ennél nagyobb tapasztalat azonban nem állt a leányok rendelkezésére. Mégsem nyüszítettek kivert kutya módjára, amikor házasság került szóba, és nem dobálóztak a “nem éltem még vele évekig, nem tudok dönteni” lehetőséggel...


 

SZÁNDÉK


 

Napjainkban már nem jelent társadalmi elítélést, ha a lány pár hónapos kapcsolat után összebútorozik a fiúval, és közösen vívják a mindennapok csatáit. Ez az időszak arra mindenképpen jó, hogy behatóbban ismerjük meg a társunkat, és folytassuk a viszonyt, ha a dolgok alakulása számunkra is kedvező, avagy szedjük a sátorfánkot, amennyiben párunkból olyan – eddig rejtett – tulajdonságok kerülnek elő, amelyeket mi nem tudunk tolerálni. Az viszont, hogy ebből az együttélésből mikor lesz házasság, már tényleg nem az időtől függ. Hiszen vannak kapcsolatok, ahol annyira gördülékenyen idomul egymáshoz férfi és nő, hogy akár három hónap közös fedél alatt töltött idő után úgy érzik: hivatalosan is összekötik az életüket. Mások illedelmesen kivárják a kötelező 3-4 évet. Ők amolyan szokások rabjai. Két csoportjuk van. Egyiket a “ha már ennyi ideje együtt élünk, legyen róla papírunk is” gondolat vezérli. Másik csoportjuk a “kezdettől fogva így akartuk” vonalat követi. Aztán vannak olyanok, akiknél időről-időre felmerül a házasság gondolata, ám valamilyen okból kifolyólag (pl. sok az intéznivaló vele) mégsem váltják valóra. Természetesen vannak párok, akik ezen ceremónia nélkül is kiválóan léteznek, és említést sem tesznek egymásnak a holtomiglan-holtodiglan tervről. Mindenesetre én továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy a házasságkötési szándékot nem az idő befolyásolja...


 

MILYEN FIATAL! MILYEN IDŐS!


 

Másik kedvenc mumusom, ha erről a csodálatos eseményről van szó: az érintettek életkora. A társadalom szerint, ha túl ifjú a lány az eskövője napján, az a baj. Ha túl idős, akkor pedig az baj. Első esetben megy az “ilyen fiatalon férjhez menni?” pletyka, míg második esetben a “már nem kellene neki fehér ruha” ítélet jár szájról-szájra. Számtalan ilyen-olyan esküvőn voltam, de ezek a mondatok mindig szárnyra keltek a vendégseregben. Pedig manapság, amikor a szinglikorszak világát éljük, cseppet sem meglepő, ha a nőnek harmincöt évesen kötik be a fejét. Az már meglepőbb, hogy még mindig vannak emberek, akiket foglalkoztat ez. Talán egyetlen egy indok van arra nézve, miért ne az érettségi bankettünk után mondjuk ki a boldogító igent. (Leszámítva most a továbbtanulási és egzisztenciateremtési vágyunkat.) Ez pedig a korral járó bölcsesség, tapasztalattal fűszerezve. Húsz évesen az ember lánya még hajlamos arra, hogy csábuljon a Brad Pitt külső után, és kevésbé nézi azt, mennyire házias, családcentrikus, megbízható stb. a választottja. Ahogy öregszünk, változik az ízlésünk, a megítélésünk, és rendszerint a személyes élményeinkből fakadó tapasztalatok azok, amik miatt később eldöntjük: igen, ilyet nem akarok még egyszer, vagy igen, pontosan ezt keresem én is. Persze lehet, hogy valaki már tizenöt évesen találkozik a Szerelmével és élete végéig vele marad. Én nem ebbe a kategóriába tartoztam, és ennyi idő távlatából azt kell mondjam: szerencsémre. Természetesen voltak korszakok, amikor ordítani tudtam volna az elkeseredéstől, csalódottságtól, viszont megérte. Felnőtt fejjel, tiszta aggyal, kiforrott érzésekkel, és annak a tudatában esküdtem örök hűséget, hogy biztos voltam benne: ez a férfi kell nekem.

 

Ezeken a képeken pedig az én csodaszép menyasszonyi ruhám látható.:-)

 

 

40 komment · 1 trackback

Címkék: párkapcsolat házasság szopizmus maszturbálásokk

A bejegyzés trackback címe:

https://szopizmus.blog.hu/api/trackback/id/tr341944707

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A beöntés fontosságának időszerű kérdései 2010.04.24. 13:48:06

 Éljen és virágozzék korunk vezető eszméje a fejlett matulista fikaizmus! Egy blogban, ami a népeket mélyen szántja, ómagyarmárjasiralmul ekézi, igen fontos dolog a seggbekúrás. Otthon, ha a lakás takarítása közben parvisnyéllel véletlenül rábök...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Enchantée · http://greenshark.blog.hu/ 2010.04.24. 07:20:35

Szerintem nem árt kicsit megismerni lakva is a másikat egy holtomiglan-holtodiglan előtt. Egyetértek abban, hogy minden kapcsolat más. Nem kételkedem, hogy lehet olyat érezni már az első napon is, mintha már évek óta ismernénk egymást, egyformák a rezdülések.
Manapság már sokan félnek a papírtól, mert nemcsak a megszerzése, hanem a tőle való megszabadulás is macera. Mennyivel egyszerűbb "csak úgy" együtt lenni, és akkor bármikor ki lehet lépni a kapcsolatból, ha gond van, még megmenteni sem kell.
Ha belegondolunk abba, hogy anno nem a fiatalok döntötték el, kihez akarnak hozzámenni, mégis idővel összecsiszolódott a két ember, és tényleg kitartottak a végsőkig. Talán mégsem a szerelemre kéne bízni a döntést, hanem praktikusságon kéne alapuljon egy hosszú kapcsolat? Sosem voltam híve az érdekházasságoknak. Akit szeretek, ahhoz viszont bármikor hozzámennék. Ha az ember a megfelelő időt várja, akkor lemarad mindenről, és ez ugyanígy igaz a gyerekvállalásra is. Ha a hajlandóság megvan, minek várni éveket, ha meg nincs, akkor bele kell nyugodni a papírmentességbe.
Gyerek apjának egyik bölcsessége: ha jó együtt, minek vesztegessük el az időt fölösleges körökre, költözzünk össze, ha meg kiderül, hogy annyira nem illünk össze, akkor minek pazaroljunk a másikra kelleténél többet az életünkből, akor fel is út, le is út. Van benne valami...

Az a ruha gyönyörű! :))))
És nagyon irigyellek ám...

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.24. 09:37:15

Véleményem szerint ez teljesen helyzet és személyiség függő. Pl a bátyám (2 évvel idősebb) már régóta házas, két gyerek stb. Nálam meg teljesen más a helyzet, a 30-on túl még mindíg nem ebbe az irányba halad az életem, és szerintem sokáig nem is fog (tudom könnyű nekem, pasi vagyok). Vagy agyilag nem értem el a megfelelő állapotot, vagy nem találtam meg a megfelelő nőt eleddig. (Erről mesélhetnék bővebben, de majd máskor) Ellenben egy alapelvem van: Csak 30-on túli nővel kötném össze az életemet. Ugyanis majdnem minden nőnél a 25-30 közötti időszakban van egy periódus, amikor "bekurvul" ha addig nem volt "kurv@" akkor kipróbálja, ha volt de már nem, akkor megint, és ha mindíg "kurv@", na jó, akkor hagyjuk is. ;)

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.24. 10:11:04

(((Na, most a poszt hatására ilyen hangulatba kerültem: www.youtube.com/watch?v=y-Yz929AcT4
pedig még csak reggel van)))

szexblokk · http://szexblokk.blog.hu/ 2010.04.24. 10:12:19

@moszkvics: azért ne felejtsd el, h a férfiak is "bekurvulnak" csak nálunk az menő.

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.24. 10:37:19

@szexblokk: Az tény hogy más a "kurvulás" megítélése, DE az egész történet más. Nem tudom, hogy nálunk van-e ilyen törvényszerűség, mint amit felvázoltam.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.04.24. 10:37:41

@moszkvics: mi az hogy 'bekurvul'? hétvégenként kiáll a kocsisorra? vagy menő cuccokért, nyaralásért dug idegen férfiakkal?
kifejtenéd ezt bővebben? :-)

szexblokk · http://szexblokk.blog.hu/ 2010.04.24. 10:49:13

@moszkvics: rossz korba születtél, min 50-100 évvel elcsúsztál

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.24. 10:50:08

@úriparaszt: Kinél mi, be akarják hozni a lemaradást, dugnak össze vissza, ha van valakijük hosszútávon kipróbálják "azt a félrekúrást, vagy mit". Megőrülnek, és ennek szexuális vonzata is van. Talán valamiféle kapuzárási pánik lehet.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.04.24. 10:54:16

@moszkvics: rossz hírem van (avagy jó, ízlés dolga) 30 fölött, főleg 1-2-3 gyerek után ennek a hatványa vár rád :-D
szvsz inkább tanuld meg élvezni ennek előnyeit ;-)

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.24. 10:57:22

@úriparaszt: Hiszek abban, hogy valaki ki tudja kurválkodni magát :p

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.04.24. 11:01:27

@moszkvics: mindenki abban hisz amiben akar, csak ne ártson másoknak :-)

Aha, persze 2010.04.24. 13:24:46

A régi időket idehozni :D Ott nem a szerelemről szólt a dolog. A megszokáson és egymás tiszteletén alapult a dolog. És hidd el a mostani kapcsolatokban sokkal több a boldogság (eleinte mindenképpen) mint régen. Ami el is fog múlni idővel. És ezt vagy megtanulod kezelni vagy nem. 22 évesen biztos nem.

Most más a helyzet. Ha túl fiatalon mész férjhez 25 alatt és nem jöttél még rá arra, hogy minden elmúlik/megfakul/átalakul, akkor nagy hibát követsz el. Mindenki megváltozik idővel. És ahogy mondani szokaták "ezt is unja már valaki" és pasira és nőre is igaz.

Istenem mit nem adnék, ha 10 év múlva meghallgathatnám, milyen ideális lett a kapcsolatod :)

Általában 2 út van jópár év után, ami személyiség függő is :
1. A beletörődés, elfogadod, hogy ez van, már csak 1-2 hetente van szex, (rosszabb esetben olyankor is másra gondolsz), nem érzed magad nőnek/férfinak, de gyáva vagy kilépni, mert mennyi mindent belefektettem ebbe, meg ugyse találnál már jobbat... eldobni a boldogság esélyét és boldogtalanul meghalni
2. A változtatás, amikor kilépsz és keresel egy másikat akivel pár évig egész jó lehet. De ugye ez kockázatos, mivan, ha rosszabbatt találsz, nem találsz, egyedül kell lenni stb. De persze ez is egy idő után ellaposodik. Van aki ráun hogy igy nincs állandóság és jön az 1.-es verzió.
3. Elvagyunk a szarban, beletörödünk, de félrelépünk, hogy megkapjuk amire szükségünk van.

De ami fontos a legtöbb hossszu kapcsolatban kifele azt mutatjuk, minden milyen kurva jó. Nálunk ok. Esetleg csak egykét közeli barát tudja mennyire szar is minden.
És te naiv kislány elhiszed, hisz ennek is, annak is, milyen jó a kapcsolata, én külömb vagyok mint mások, nekem fiatalon esküvőm lesz és én más vagyok mint a többi, én leszek a legboldogabb a világon. Sok sikert hozzá, öszintén :)

Ancsi86 2010.04.24. 13:28:34

Én helyzetem olyan, hogy 4 évig udvarolt nekem párom, és utána összeköltöztünk, távol a szülőktől (40 km), rá 1 évre még távolabb költöztünk (130 km)! Jó így nekünk, és megérte az a négy év udvarlás szerintem, jobb volt, hogy nem bútoroztunk össze olyan hamar, mint egyesek, úgy érzem, hogy ez pozitív irányba vitte a kapcsolatunkat, mint ahogyan az is, hogy négy év elteltével összeköltöztünk, és nem érezzük azt, hogy kellene nekünk egy papír arról, hogy együtt vagyunk!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.04.24. 13:32:34

Manapság azért már nem nagyon kivitelezhető egy házasság olyan egyszerűen.
Elég sok dolog rángatja ide-oda az embert.

eloszto · http://eloszto.hu 2010.04.24. 13:35:55

Nem huszasok voltak, hanem 17-18-asok.

Ancsi86 2010.04.24. 13:36:10

@moszkvics: Szerintem az elkurvulás nincs életkorhoz kötve; ismerek olyat is, aki 15 évesen már elkurvul és 20 éves korára kiég, és nem kívánja, viszont olyat is ismerek, aki 25 évesen kezdte el a nemi életét, és 30 után jött rá, hogy ki akarja élni magát, azaz, hogy kurvulni akar! Szóval ez abszolút nincs korhoz kötve, légyszíves ne általánosíts! Megjegyezném, hogy vannak olyanok is, akik egész életükben nem kívánják a kurvulást, és nem is teszik, pl. a mi családunkban ez nem szokás, éppen ezért én sem kívánom, pedig 24 éves vagyok, és nem is fogom kívánni, mert nem sok értelmét látom, aki kívánja, azt úgy hívom, hogy eltévelyedés...!

Plumper 2010.04.24. 14:11:31

korán házasodni hülyeség. élni kell, tapasztalni, aztán úgyis úgy jön a nagy Ő (ha van neki), mint a villámcsapás. vagy érzi az ember, vagy nem.

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.04.24. 14:29:59

@Ancsi86: "..ki kívánja, azt úgy hívom, hogy eltévelyedés...!"
hívhatod aminek akarod, attól még rögvalóság :-) lehet nem te fogod érezni/átélni, hanem életed párja, akkor azé' ne lepődj meg nagyon :-D

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.24. 14:45:01

@Ancsi86: Bármit mondtok, szerintem akkor is van a nőknek egy érdekes időszakuk 25-30 között, nevezzük ahogy akarjuk. Lehet, hogy nem pont a kurvulás a legjobb szó erre, de (ilyen vagy olyan mértékben) legtöbb esetben ebben nyilvánul meg. Szóval ezt mindenképpen érdemes kivárni a házasság előtt ;)
Remélem nem bántok meg senkit ezzel a véleményemmel...

Plumper 2010.04.24. 15:06:55

@moszkvics: a legtöbb nő 25-35 között megőrül, hogy férjet fogjon, gyereket csináltasson. az ilyenekt én kerülöm.
aztán ha ez nem jön nekik össze, egész életükben depisek lesznek.

aki korán letudja ezeket a projekteket, később megnyugszik, de lehet, hogy kívánna még más brét is életében, nem csak a férjéét. ekkor jönnek a válások, és tipikus MILF lesz a nőből.

gyémánttengely (törölt) 2010.04.24. 15:29:38

@moszkvics: 25 alatt még nem fejlődik ki az agyuk. Utána csodálkoznak csak rá a világra.

katarocks 2010.04.24. 15:48:17

@moszkvics: @Plumper: @gyémánttengely: jól van ám, 25 alatt sötét szegény, 25-30-ig kurva, valamint átfedésben 25-35-ig fel akarja csináltatni magát. akkor asszem nincs kit feleségül venni..

gyémánttengely (törölt) 2010.04.24. 15:59:38

@katarocks: A kivétel próbára teszi a szabályt.

Plumper 2010.04.24. 16:01:19

@katarocks: ha egy nő olyan sötét, hogy felcsináltatja magát a férfi akaratán kívül, akkor az megérdemli. és igen, sok csajszi 25 éves korig hülyepitsch@. utána férjfogó, fészekrakó, úgyhogy 35+ az ideális. csak akkor meg már öregecskék, vagy afelé hajlanak:-D dugni viszont bármikor lehet.

Lyuk! Én vagyok az Apááád! 2010.04.24. 16:19:50

...dolgokat csak akkor láthatod,ha kívül állsz ...
..így a nők megítélése is valósághűbb,ha férfi mondja...persze ez fordítva is igaz...

rengeteg igazság van abban,amit mondtok...

nem szabad általánosítani is egy kaptafára venni az embereket..ez igaz..mégis körvonalazni lehet típusokat és lehet azt is mondani,hogy a többség így meg úgy...ettől még igaz..

7évig éltem együtt albiban egy lánnyal..7 év után dobott és azonnal (számomra) ráugrott egy másik farokra..mit ad Isten pont kollégája volt..31 volt akkor...én voltam neki a 6 vagy 7ik pasi életében..nekem ő volt a 3ik...

valóban van abban valami,hogy vannak alapból kurvák,vannak, akik közben válnak azzá és annak,akik soha nem lesznek azok..

célokat eleinte leszarjuk 1x v.2x évesen, aztán szeretnénk megállapodni, mielőtt protkót kell csináltatnunk, ezért kapuzárási pánik lesz urrá egyeseken, mikor 3-al kezdődik az életkoruk..

akinek meg utánfutója van egy-kettő és egyedül cipeli a terhet ,az nagyon hálás tud lenni,ha segítségre talál...3x v.4x-ben 1-2 poronttyal..

Lyuk! Én vagyok az Apááád! 2010.04.24. 16:29:22

...a posztra meg "tapasztalat nélkül" annyit,hogy nem véletlenül találták ki a kereskedelemben a vigye haza, próbálja ki és küldje vissza,ha... marketing technikát...pedig ott csak 1-2 év vagy max5-10év ről van szó, amíg használod azt, amit meg akarsz vásárolni...

..marketingben ill. közgazdaságban létezik egy olyan elmélet, mely szerint minél nagyobb a kockázat, annál jobban megvizsgálja az ember azt, amit meg akar venni, jobban utána jár, jobban átgondolja, mint csupán egy zsebkendő megvásárlását...

nos, ez nincs másként a párkapcsolatban sem, sőt itt van létjogosultsága csak igazán, hiszen rengeteg pénzt, időt, energiát fektetünk be egy kapcsolatba, akár 30-50 évig...szóval naná,hogy fontos a megtapasztalás!!!!! (ettől persze, mivel zsákbamacska az egész, lehet, hogy valakit 20évesen pont olyannal hoz össze a sors, akivel 40évig elvan boldogan, de kicsi a matematikai valószínűsége)

Plumper 2010.04.24. 16:48:06

@Lyuk! Én vagyok az Apááád!: 30-50 évig egy nővel? lehetetlen. 1 nő = 1 szex.:-S
ezért nem megy ez manapság. régen lehetett, nem volt információ-áralmás, sem internet, nem volt ennyi jó nő, és pofánb@szták azt, aki elvált.

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.24. 19:02:56

@moszkvics: Akkor ezek szerint én már túl vagyok a kurvulás időszakán és még papírom is van róla.;-)

@Lyuk! Én vagyok az Apááád!: Igen, nekem is mondta egyszer egy pasi, hogy a cipőt is felpróbálják mielőtt megveszik, és meg azt mondtam neki, milyen szerencse, hogy a cipőboltot én választom ki...;-)

@Ancsi86: Lehet egy szép napon ahogy párosítod össze a zoknijait, találsz valamelyikben egy gyűrűt...;-)

aJeti 2010.04.24. 20:07:17

@moszkvics: kurvulás? nevetséges. nincs olyan.

hóember 2010.04.24. 21:00:31

@Plumper: és akkor a nyílt kapcsolattal mivan..? Egyetlen kézenfekvő megoldásnak tűnik mégse látom, hogy ez lenne a norma.

Ancsi86 2010.04.24. 21:09:25

@úriparaszt: Ő hűséges típus, meg előttem kiélte magát rendesen, sok buli + miegymás, én már csak tudom, mivel én párom! ;-)

@moszkvics: Nem bántó amit írtál, persze, mindenkinek van egy "Érdekes" korszaka, de az nem minden esetben kurvulás...!

@Hirmondo Helen: Jó lenne! ha így lenne egyértelműen igent mondanék a házasságra, de így, hogy az 5 és fél évünk alatt nem igen esett úgy komolyabban szó az esküvőről, így amellett vagyok, hogy nem kell ahhoz papír, hogy közelebb érezzük egymást magunkhoz. Nekünk így is jó most. Te talán párod zoknijában találtad meg a jegygyűrűtöket? Légyszi, írd le hogyan történt meg, hogy kérte meg a kezedet párod! Szeretek ilyen romantikus történeteket olvasni! Vagy talán már írtál erről bejegyzést ide? Ha igen, akkor leírod a linket hol találom? Köszi! Ha nem, akkor akár egy cikket is írhatsz róla ide, szívesen olvasnám, meg szerintem másoknak is tetszene! ;)

killermoney 2010.04.24. 21:16:13

Ennyi vénembert egy rakáson :D ez a csakis 25+ csakis 30+ csakis 35+ duma nagyon vicces :D. Nem veszitek észre h ez a szám mindig több lesz ahogy ti is többek lesztek (korban)?. Valszeg csak azért nem folytatódik a sor mert kevés 60-70 éves blogolvasó van :D

Helen H. · http://szopizmus.blog.hu 2010.04.24. 21:33:41

@Ancsi86: szopizmus.blog.hu/2008/09/26/mentoert_kialtva
Ez az eljegyzéses poszt. Zsebkendőt elővenni.;-)

@killermoney: Bazmeg, ez mekkora komment!:D
"Valszeg csak azért nem folytatódik a sor mert kevés 60-70 éves blogolvasó van"- na, ez asszem bekerül a Szopizmus gyöngyszemei közé;-)

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.04.24. 21:47:34

@Ancsi86: nincs miért rosszat akarnék neked, tehát legyen igazad.

a 'kiélte magát' viszont mindig óvatosan kezelendő, nem egy kupac földet kell ellapátolni hanem az óceánban úszni... nem mindegy!

úriparaszt · http://varanus.blog.hu 2010.04.24. 21:50:09

@killermoney: rosszul közelíted meg. a kor ebben az esetben nem mint abszolút érték szerepel, hanem egy élethelyzet előtti/közbeni/utáni időszakot jelöl. ehhez képest nem fiatalság/vénség kérdése.
mellesleg (kicsit hazabeszélve) a kor tapasztalattal jár, ezt persze annak tudatában mondom hogy csak akkor igaz ha megéled. _senki_ nem fogadja el mások ilyen irányú tapasztalatait, de ez így is van jól ;-D

killermoney 2010.04.25. 00:47:26

@úriparaszt: Hát itt a kommentekben sok abszolút érték is szerepelt. Amúgy egyetértek veled. Meg az hogy vki mondjuk 25 éves még nem jelent semmit lehet már van sok élettapasztalata de lehet h még "semmi"...

@Hirmondo Helen: Örülök h tetszett :D

Ancsi86 2010.04.25. 01:08:17

@Hirmondo Helen: Köszi! Már írtam is hozzá! Csak azt nem értem, hogy oda miért nem írtak mások, de majd hátha eztán fognak érkezni oda is kommentek! ;-)

@úriparaszt: Azt Ő tudja, hogy ellapátolta-e, vagy az óceánban úszik, de szerintem semmi értelme a múltat bolygatni ilyen szempontból sem, szóval egy köztes megoldás jó erre, és szerintem ezzel Ő is így van! :)

moszkvics · http://moszkvablog.blog.hu/ 2010.04.25. 08:55:16

100 szónak is egy a vége, 30 feletti nőt kell elvennni, asnnak már gyereket is lehet csinálni, miért is ne?

katarocks 2010.04.25. 11:15:02

@moszkvics: na igen, csak akkor már lehet, hogy többet kell küzdeni a gyerekért.

shana 2010.05.01. 11:11:06

Én mindig is úgy gondoltam, hogy egyetem előtt vagy után fogok férjhez menni. A barátommal ez biztos nem fog megtörténni.
30 feletti nőt? O.o
És 45 évesen, kamasz gyerek. xD Inkább nem.