Mykee barátunk mesél nekünk egy felejthetetlen vonatozásról.
Vendégkufirc rovatunk következik:
Már szinte senki nincs a vonaton. Ez az utolsó járat így este 10 után. Aki még a kocsiban van, talán aludhat, mert mozgolódást nem veszek észre. Még egy óra van hazáig, jó pár megálló. Lassan én is bóbiskolok, már fel sem veszem, hogy megáll újra a vonat. Félig lehunyom már a szemem, amikor a szemközti ülésekre leül ő. Lenge ruhája természetes ebben a nyári, fülledt estében, de ilyen későn mégis merésznek tűnhet a combközépnél alig hosszabb rövidsége. Máris érzem, hogy az álom tovatűnik és miután leült, majd elővette a könyvét, egyből az ablak visszaverődő tükörképében futtatom rajta végig a szemem. Fitos orr, csókos ajkak, formás keblek, és micsoda combok!
Hányan is vannak a kocsiban? Felállok, mintha a csomagjaimat igazgatnám, és óvatosan körbenézek. Mi középen vagyunk, de talán ha egy férfi ül a kocsi végében, sokat mondok. Máris bátrabban ülök vissza, de mégsem lehetek szemtelen, hiszen még odébbáll a finom nőszemély.
Az ablak helyett hátradőlve és lapos pillantásokkal vizslatom, miközben könyvébe merülve falja a sorokat. Egyik pillanatban felnéz, egyenesen a szemembe. Mielőtt még gyorsan elnézhettem volna, máris leszólít:
- Csak nem olvastad a könyvet?
Pislogok meglepetten, mert azt sem tudom mit olvas, nem azzal vagyok elfoglalva, de azért hamar feltalálom magam:
- Nem, még nem olvastam. De mi ez? Miről szól? - Kérdezem, miközben odalépek mellé. - Szabad? - kérek még engedélyt, mielőtt csak úgy leülnék. A kérdés inkább illendő, hiszen ki más foglalná egy üres vonaton a helyet?
- Persze, ülj csak le. - invitál, majd lelkesen magyarázni kezd a könyvről. Élénken figyelem, ahogyan kipirul az arca a lelkesedéstől. Ekkor a vonat váratlanul fékezni kezd és az egyik kezemmel a combjába kapaszkodom. Nem erősen, de hirtelen így sikerült. Amint észreveszem merészségem, máris elkapom a kezem:
- Elnézést. - mondom kissé pironkodva, de ő csak lazán rávágja:
- Semmi gond, ha ezzel megmentettem az életed. - kacsintva nevet rám. - Tedd csak ide, ne szégyellősködj!
Merész csaj, nemcsak a ruhája kihívó... De engem sem kell kétszer győzködni, már teszem is vissza puha combjára a tenyerem.
- Szóval a könyvnél tartottunk... - folytatná, de ránézek és már nem tudom hol tartottunk. A hajába túrok, és a számra húzom. Forró csók volt, és nem tiltakozott. Mikor elengedem, akkor csak ennyit súg:
- Hallod, te nem vesztegeted az idődet... - és már ő hajol oda újabb csókért. Combján lévő kezem máris egyre feljebb kúszik, és már a szoknyája alatt fedez fel finomabb pontokat. Ekkor érzem a kezét, hogy a nadrágom cippzárán matat.
- Te sem vesztegeted... - súgom mosolyogva, és segítek neki elővenni a már kemény farkamat. Rutinosan rámarkol és húzogatni kezdi, én pedig a bugyiján át simogatom a dombját. Halkan, egymás szájába nyögünk és szinte faljuk a másikat. Még mindig nem tudom felfogni, hogy pár perce még nem is ismertük egymást, most pedig...
Hirtelen feláll, és szembeáll velem:
- Aztán csendben légy! - súgja, lenyúl a bugyijához, félrehúzza, fölém térdel az ülésen, majd beleül a farkamba. Mikor felnyögnék, gyorsan a számra tapasztja az övét, és úgy enged magába tövig. Amikor érzi, hogy nem hangoskodom, a fülemhez hajol és odasúgja:
- Mindjárt leszállok, úgyhogy húzz bele faszikám! - A mocskos dumája még inkább felhúz, mert ki nem nézném ebből a nőből, hogy így beszél. Ezért a kemény popsiját úgy megmarkolom, hogy mozdulni sem tudott rajtam. Aztán keményen járatni kezdem benne a makkom előre-hátra. Nyög, hajamba kapaszkodik, vállamba markol, és nyakamba fojtja a hangokat. Nem kímélem édes pináját, csiklóját alaposan dombomhoz és nadrágomhoz dörzsölöm, hadd lucskosodjon.
Egyre hevesebben rázkódunk, amire a vonat zötykölődése is rásegít, mikor érzem, hogy megremeg rajtam és ujjai belemélyednek a bőrömbe. Arcát vállgödrömbe fúrva jut át az élvezet csúcsán, és lassítok, hogy még jobban átjárják a hullámok. Amint csillapodik, a szemembe néz és csillogó szemmel azt súgja:
- Ez igazán fasza kis dugás volt. Máskor is jössz ezzel a vonattal? - Imádom ezt a mocskos száját!
- Persze.. - nyögöm, miközben golyóimon érzem levét, amint a nadrágomba csurog. - Jövök, persze...
- Rendben, akkor legközelebb te következel! - mosolyog hamiskásan, és akkor veszem észre, hogy a vonat lassít. Hirtelen felugrik rólam és felkapva a könyvét, táskáját már el is tűnik az ajtó mögött. Leszáll a sötétbe és még a nevét sem tudom. Én meg ott maradtam álló farokkal, és még mindig fel nem fogva az elmúlt eseményeket...
