Mi tehet az ember lánya, ha egy számára kedves barátja szájon akarja csókolni?
Felsőfokú tanulmányaim során ismerkedtünk össze. Aranyos volt, beszédes, jó humorral. Gyakran kaptam el pillantását, amint engem nézett. Úgy éreztem, hogy többet is akarna tőlem, mint egyszerű barátság. Amikor ezt felvetettem neki, ő finoman hárított. Sajnálta, amiért tévesen ítéltem meg a jelzéseit, és amúgy is éppen szerelmi bánat gyötri, ám reméli, nem változik rossz irányba a már szépen alakult viszonyunk. Nem is változott. Továbbra is barátkoztunk, egészen a diplomaosztóig...
Mindenki ment a maga útján. Kb. két év múlva eszembe jutott, mégis mi lehet vele, jó lenne találkozni, szimplán a barátság mezsgyéjén. Sms-t váltottunk, időpontot egyeztettünk, aztán találkozó. Rendesen agyon ütöttük az időt. Lám-lám, újból észrevettem azt a különös pillantását, ami számomra egy férfitől mindig a “nagyon tetszel, szívesen járnék veled”-et jelenti, de semmiképp nem a “milyen jó barátok vagyunk” tekintet...
Aztán következő hónapban megint találka. Már nem emlékszem, kinek a kezdeményezésére. Lényeg a lényeg, hogy én tényleg nem szándékoztam tovább lépni a barátságon, mivel egyszer már szívtam ezzel a fiatalemberrel, másfelől volt aktuális jelölt, akit akkor nagyon meg akartam szerezni.
Természetesen ő egyre intimebb témákat pedzegetett, sőt, még a pár évvel korábbi finom hárításáért is bocsánatot kért. Valahogy úgy értelmeztem a helyzetet, hogy ő kiheverte a csalódását, és én most már kapóra jönnék társnak. Még abban is biztos voltam, hogy a pusztán baráti csevelyre invitáló üzenetem neki azt jelentette:”Ez a csaj még mindig akar tőlem valamit, állok hát elébe.” Szóval nem csak a nők naivak...
Szájon akart csókolni. Természetesen elfordítottam a fejemet. Nem értette. Azt hitte, én is komolyan gondolom. Igen, ám részemről ez a komolyság a barátságra korlátozódott. Nem volt mérges, csak keseredett. Utána még váltottunk pár levelet, majd hallgatás.
Igazán sajnálom, hogy ilyen csúfondáros véget ért kettőnk kapcsolata. Pedig jófej pasi volt. Csak félreértett. Máig talányosnak gondolom, hogy ő valóban úgy vélte: én az ő szerelmi bánatának a múlására vártam...
