Enchantée barátunk, a Lökött tyúk zanzái blog tollforgatója bonyolódott egykoron sátras ütközetbe. Köszönjük az anyagot Chanti!
Vendégkufirc rovatunk következik:
Mai viszonylatban későn kezdtem a testiséget, 18 éves elmúltam, és messzire sem kellett érte mennem, de ez egy külön történet… Most arról mesélnék inkább, amikor megismerkedésünk utáni első közös nyarunkat 2 hét sátorozással töltöttük. Csórók lévén (ő dolgozott ugyan, de én még fősulis voltam) költséghatékonyan oldottuk meg a dolgot: kaptunk egy jó kis orosz katonai sátrat (ami már akkor ósdinak számított, mert nem zipzáras volt, hanem fűzögetni kellett, de mi örültünk ennek is), anyámék kocsival levittek minket J.-ra, aztán felállítás után (mármint a sátoré) ők magunkra is hagytak minket. Lelkes fiatalként rögtön belevetettük magunkat - a sátor közepébe, mert ki is kellett próbálni, és hát fel kellett avatni… :) Aztán pancsizzunk is egyet alapon elmerültünk az amúgy kénes gyógyvízben, ahol a medencében kihasználtuk, hogy nem átlátszó a víz, és hol kismakiként lógtam a kedvesen, hol hátulról ölelt át… Sajnos elég sokan laktak a kempingben, külön volt a női és férfi zuhanyzó részleg, ott nem lehetett hódolni a szerelemnek, de a sátor sokat mesélhetne. Igazából a mennyiséggel kedvesnél nem volt gond – mint a nyuszi, állandóan volt kedve hozzá, csak a fantáziája nem volt túláradó. Azért naponta 5-6x szerettük egymást, amit elősegített az is, hogy a két hétből az egyiken végig zuhogott az eső, ebből kifolyólag szinte a sátor rabjai lettünk… Persze az ember igyekszik elfoglalni magát: olvasás, keresztrejtvény, beszélgetés, de egy idő után túl uncsi volt, meg hát néha enni is kellett (erről két vicc is eszembe jutott, de ez most itt nem a vicc helye), amiért el kellett hagyni a sátrat, csurom vizesen visszaértünk, tiszta ruhát kellett venni, ahhoz le kellett vetkőzni, és ha már ott tartottunk, hát kicsit pucéran is maradtunk. Persze nem azt mondom, hogy nem dörzsölődött ki az ember a sorozatos igénybevételtől, neki is kellemetlen volt már a negyediktől, nekem is fájt, ha nem vigyázott, úgyhogy onnantól kezdve inkább az apró, épphogy mozdulatok uralták a terepet, vagy a finom érintések…. Életem testileg legintenzívebben megélt időszaka volt, mégsem akkor voltam lelkileg a legboldogabb (bár a nyaralás után volt az –eléggé faramuci - eljegyzésünk), hanem rá nyolc évre rá, szintén vele, szintén két hétig Gy.-n, amikor lelkileg már nem vele voltam, hanem napi szinten 20-30 sms-ben és titkos telefonokkal mással éreztem egynek magam, de ez megint csak egy másik történet…
Továbbra is lehet kufircolós, szerelmetes történeteket írni a 80helen@gmail.com címre.