Tényleg csak azt nem ígérte, hogy aranyba önti a szűzhártyámat...
Helen szivatása rovatunk következik:
Tizenöt éves voltam, még kezdő pasikiismerő. Utcabálon voltunk és a srác felkért táncolni. Két évvel volt idősebb nálam, és szerintem a legjobban az tetszett nekem benne, hogy tudott mozogni. (Nem, nem rajtam.) Hajnalig együtt roptuk. Buli végeztével hazakísért, és szebbnél szebb szavakkal illetett. Persze dobogott kicsi szívem, és naiv módon hittem is neki. Hittem abban, hogy a nyár hátralévő részében közösen strandolunk, kirándulunk, de legfőképpen: másnap délután négykor itt lesz a házunk előtt...
Na, következő nap délutánján már fél négyre pöpecre vágtam magamat, és illedelmesen várakoztam. Négy órakor ugatott a kutyánk. Mint egy félőrült pattantam fel a helyemről, és rohantam az ajtóhoz, ám mindössze két kisgyerek haladt el előttünk. Gondoltam: pár perc késés még belefér. Majd a pár perc egyre szaporodott. Kandikáltam az ablakon, talán világosban nem ismeri fel a házunkat, és másik porta előtt strázsál. Nos: nem így volt. Fél ötkor még gyorsan imádkoztam egyet, talán a ritka templomlátogatásom miatt teszi ezt velem az Ég. Nem használt. Aztán eszembe jutott: lehet félreértettem, és nem négy, hanem hét órát mondott. Este nyolcig ki sem mozdultam otthonról. Egy-két nap múlva a boltban találkoztam az unokatesójával. Érdeklődtem, mi történt a sráccal. A csaj csak mosolygott rajtam. Akkor döntöttem el a következőket:
nem veszem készpénznek a férfiak szavait, és fortélyos módon szedem ki belőlük az igazságot
minden randin váratok magamra
pasi miatt nem imádkozom
Sosem értettem, hogy a férfiak miért gyártanak hamis meséket, ha nem szexről van szó. Valakivel vagy együtt akarunk lenni második alkalommal is (feltéve ha az első randin nem volt pocsék a kufirc), vagy szólunk neki már az elején, hogy “kössz, ennyi épp elég volt”. Nehezen tudnak őszinték lenni a pasik. Azt gondolják – tévesen -, hogy ha mindenféle gyönyörűséget suttognak a fülünkbe, akkor nem okoznak fájdalmat, miután rájövünk: blabla volt az egész. Pedig a szerelmes női léleknek nincs annál kínzóbb, mint napok múlva az óriási csendben szembesülni az igazsággal: csúnyán árvertek bennünket. Kérdeztem a férjemet, ő tett-e már hasonlót. “Hogyne!” Magyarázatot is adott rá: “Ott, a mesélés során hatalmába kerít a szexuális vágy, ahogy látom a csaj dekoltázsát, kívánatos száját, és azt hiszem, a második randin ez majd beteljesül. Persze, hogy ígérek fűt-fát. Aztán elválunk, hazaindulok, és minden elillan. Végül nem lesz kedvem a következő találkozáshoz, és inkább nem szólok, mert az egyszerűbb.”
Na ez az! A pasiknak miért egyszerűbb a kisstílű lelépés, mint az, ha már az elején a szemünkbe mondják: bocs, de nekem nem fog működni. Meg sem kellene indokolniuk. Csak úgy érzem, tisztább helyzet lenne.
Pasik, áruljátok el, miért meséltek?
Csajok, miért blabláznak a pasik?
