Aki nem ismerné Zalánt, az látogasson el erre az oldalra. Aki ismeri, az vegyen mély lélegzetet. Kezembe került az aktája, amit most felfedek...

Ő itt Zalán, a magát rendezetlen életvitelűnek tartott építészmérnök, aki házak helyett farkat állít, és nem tervez, hanem perverz. Ő a férfiasság örök szimbóluma, a japán haiku magyarra áttett verziójának kiváló művelője, akit többnyire italfogyasztásra alkalmas helyek közelében lehet megtalálni, de legalábbis a vécén, és ott sem egymagában, mert mindig akad valaki (általában nő), aki tartja emberünk "haját hányás közben"...

 Ecsetvonásos művészetét olyan magas fokon művelte, hogy egyszerre több festményen is tudott azonos időben dolgozni, és anyagkezelése annyira kifinomult volt, hogy alig mozdult rá, máris száradt. Nem is csoda, hogy rajongói rendelésre kértek tőle alkotásokat, amelyeket rendre kiállított a műtermében...

Történt egy szép napon, hogy összeakadt egy műkedvelővel, nevén nevezve PiCSasszóval, aki elismerően zengett Zalán pompás kézügyességéről, és könyörögve kérte, hogy saját kezébe vehesse a híres ecsetet, ami annyi de annyi remekművet hagyott az utókor számára. Szerencsétlen Mester megengedte neki, és ez lett az ő veszte. Ugyanis az ecset önálló életre kelt...

Hosszú hallgatás következett. Sírtak-ríttak a rajongók, vajon túléli-e a Mester ezt a megrázkódtatást. Túlélte. Azonban másik testben reinkarnálódott. Úgy tetszik: ifjú, szeplőtelen énje tért vissza közéjük, aki nem hogy a festményeket, de az ecsetet sem ismerte beható módon. Lett is nagy ribillió, és mindenki álcára gyanakodott, hiszen Zalán helyett Zalánka matatott a nedves temperák között...

És íme! Ő az új Zalán (Zalánka), aki szemlátomást hiába próbálkozik a "fresh"kóval, amikor egy szimpla ceruzarajz is a nehezére is. Ráadásul az ecsete is csontra száradt, pedig mondogatták neki, hogy ha sokáig nem használja, tegye már vízbe ázni, különben bőséges nyállal sem lehet visszahozni a régi formáját...