Míly szép is volt a kilencvenes évek elején, közepén, amikor az ember lánya kezdett ráérezni önmagára, és felesleges szűz energiáit barátnők gyűrűjében, házi - de legalábbis háztáji - bulikban vezette le...
Alig volt még mellünk, de anya kosaras cicifixét kölcsönkértük. Nem érdekelt bennünket, ha nem állt jól, de mi akkor is a poszteren mosolygó Madonna sminket rajzoltuk viccesen arcunkra. Sikkes volt egyforma szerkót ölteni, és az sem izgatta naiv lelkünket, ha a svéd nemzeti válogatott színeire festett tornacipőben jelentünk meg a buliban. Jah, igen. A buli. Adott volt egyrészt a házban rendezett "ereszd el a hajamat" összeröffenés, ahol anya mindig készített sajtos, főtt tojásos, pirosaranyos, szalámis, uborkás szendvicseket, és hűs limonádét is rakott a "büféasztalra". Na és apa megengedte, hogy dübörögtessük a Videoton magnót, aminek szinte leszakadt már a kazettatartója. Persze minden anyuka és apuka ezt csinálta a környéken, ha tizenéves gyerkőce és barátai hasonlót rendeztek. Sőt, egyik csajnál garázsparti volt. Na, szegény Trabantjuk akkor este a csillagos ég alatt aludt...
Aztán adott a szocialista jellegű, magát kultúrháznak hívató épület, ahol már a település fiataljai számára szervezett csapatépítő "tréninget" néhány technikai kütyükkel és némi zenei ízléssel megáldott, nálunk alig pár évvel idősebb, önjelölt dídzsé. Kedvünkre ugrálhattunk az UV-fény alatt, és idétlenül vigyorogtunk, ha a fehér melltartó világított a pólónkon keresztül. Itt már nemcsak a szomszéd Pityuka és optikahaverja, Jánoska bámult bennünket, miközben szipókázták a limót, hanem durvább legények is fenték ránk a fogaikat. Bár Pippin barátosném állította, hogy tánc közben igenis a srác labdába gyűrt zsebkendője nyomta az oldalát, én biztos voltam benne, hogy az a kemény más volt...
Na és ilyenre tomboltunk:
Meglepődtünk, ha valaki nem a bozótba, hanem a vécécsésze mellé, netán a terem egyik sarkába hányt. Ma már nem csodálkozom, ha a tinigeneráció a diszkó közepén - nem hogy rókázik - kefél, szop vagy szív. Határozottan emlékszem rá, hogy nem kellett feleseket vedelnünk gyors egymásutánjában, hogy kifejezetten jól érezzük magunkat. Imádtunk táncolni, és imádtuk a zenét. Mindenevők voltunk. A parkett nőstényördögei. Vagyis inkább ördögfiókái. Részt is vettünk egy tehetségkutató versenyen, ahol különdíjat nyertünk...
Buliba bulizni jártunk, és nem piálni, drogozni, szexelni. Persze akkor is akadt néhány "mindenki kurvája", ám nem olyan látványosan, mint manapság. A szülőknek nem kellett attól tartani, hogy másnap az árokparton, vérbe fagyva találnak ránk, vagy három szem cukorkáért eladatjuk magunkat prostinak Londonba, esetleg véletlenül teherbe esünk. Gyerekek voltunk, mégis valami megmagyarázhatatlan gondolkodásmóddal láttuk a világot, és tudtunk vigyázni az életünkre. Na és ohh, ott tengődtek a pasik is...
...akik nézték a vonaglásainkat, pöttömnyi blúzainkat, merev bimbóinkat, összekuszálódott tincseinket, kacér mosolyainkat, és vért izzadtak a tudattól, hogy ebben a zajos ritmushalmazban csak egyetlen "személy" dughat meg bennünket: a zene...
...aztán a főiskolás éveink alatt sikerült elkurvulnunk, a szó nemes értelmében. Amolyan elit ribancok lettünk. Játszottunk számtalan arra érdemessel, de kufircolni szigorúan mindig ugyanazzal mentünk. Mármint külön-külön...