Ha valaki pénzt ad tolmácsolásért, azt illik elfogadni. Ellenkező esetben ribancnak néznek...

Talán tizenkét éves lehettem, amikor a helyi varróüzem melletti mezőn vadvirágot gyűjtöttünk a barátnőmmel. Egyszer csak kiabál egy néni, jöjjön be valamelyikünk, mert itt a német nagyfőnök és nem értik mit beszél. Persze én készségesen siettem is befelé...

A hatvanas fószer nagyjából egy magassági szinten volt velem, hátulról nézve akár korombéli gyereknek is vélhették volna, ha a rövidgatyás lába nem viszértől foltos...

Mindössze azt kellett átültetnem németről magyarra, hogy a feleségével a szomszéd városban üdülnek, és holnap az asszony is ellátogat az üzembe. Aztán a varrónők mentek dolgozni, a pasi pedig előhúzott (nem azt, várj míg befejezem) egy ezrest a pénztárcájából, mondván: "a szolgálataidért". Jajj, én kis szerencsétlen ellenkeztem, hogy nem pénzért csináltam, jól jött a nyelvgyakorlás. Mit ad Isten, a tata tört magyarral emígy szólt hozzám:"Én fog te cici?"...

Pillanatra elgondolkodtam, aztán kértem, térjünk vissza az első verzióra. Bácsika vigyorgott, adta a lóvét, én pedig fénysebességet meghazudtoló módon igyekeztem a vadvirágaim közé...