Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Napi MaszturbáláSokk

Szopizmus: Újratöltve Még mindig itt vagy? Akkor élvezed.

Friss topikok

Hirdetés

Csajváltások

2010.05.05. 03:00 :: Helen H.

Imádott velem lenni, csak éppen mást szeretett...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Tuti pasi volt. Olyan, aki után minden csaj megfordult. Tipikus Helenesen kezdődött a kapcsolatunk. Utcabálon voltam, sikerült megbotlanom egy fűcsomóban, és ruhájára öntöttem a poharam tartalmát. Innentől kezdve kisebb-nagyobb kihagyásokkal négy éven keresztül tartott a “viszonyunk”...

Nem akartam járni vele. Féltem tőle, mert ismertem a fajtáját. Túl kedves, túl közvetlen, túl jó. Az ilyennek mindig vaj van a füle mögött. Na, három hét aktív rábeszélés után mégis vállaltam a randit. Tartottam a két lépés távolságot, és próbáltam nem érzelmileg bonyolódni a dologba, inkább csak élményileg. Milyen okosan tettem...

Érdekes módon sosem mondtuk, hogy egy pár vagyunk, holott mutatkoztunk együtt társaságban. Kb. három hónap elteltével kezdett furcsa dolgokat művelni. Csajokat emlegetett, akikkel munkája során, vagy a haveri körében futott össze. Oh. Persze minden szabadidejét velem töltötte, és ha éppen nem találkoztunk, órák hosszat beszélgettünk telefonon. Csak ez a “más nők dícsérete” eset bűzlött nekem. Kérdőre is vontam emiatt, ő pedig csak vigyorgott rajta. Végül közös megegyezéssel váltunk el egymástól...

Aztán kezdődött a játszma...

Megtudta, hogy egy általa utált srác csapja nekem a szelet, és nyomban hívott is, hogy lebeszéljen róla. Sőt: randit kért tőlem. Az az igazság, hogy teljesen nem vertem ki a fejemből, ezért még imponált is ez az újbóli fellángolása. Tehát randi. Majd még egy randi. Többször is csacsogta, mennyire szeret velem lenni, milyen üdítően hat rá a jelenlétem. Ebből értelemszerűen következik, hogy a harmadik légyott során képbe került valami csaj, akinek tetszik ő, telefonálgat neki, blablabla. Itt szóltam közbe: senkit nem kell hülyének nézni, mindegyikünk megy tovább a maga útján...

No. Meg sem lepődtem azon, hogy minden hónapban sms-ben érdeklődött a hogylétem felől. Néha hívott is, és futotta a kötelező “de jó volt veled” köröket. Aztán négy évvel az utcabáli incidens után megint merészelt találkára invitálni. Épp Anyakicsifia baromságaival kellett szembesülnöm, így örömmel fogadtam a meghívást. Három héten át hol kirándultunk, hol cukrászdában sütiztünk, hol sétálgattunk. Már-már azt hittem pozitívan alakul ez a hosszú történet közöttünk. Kedden este boldogan indult haza tőlem, szerda reggel pedig üzent, hogy ne haragudjak, de mást szeret...

Nem válaszoltam vissza. Röhögtem.

Azóta feleségül is vette a leányzót, és csak remélni tudom, hogy egy gyenge pillanatában nem az én telefonszámomra kattint...

10 komment

Címkék: pasik szopizmus maszturbálásokk szédelgő

Herezacskó-mosás

2010.05.04. 03:00 :: Helen H.

Szappanos vizet nyalogatni nem a legízletesebb élmény...

Épp vacsorámat fogyasztottam, amikor az uram egy erőteljes Helen kiáltással a fürdőszobába hívott. Persze nyakig merült a kád vízben, és kérte, hogy mossam meg a hátát, na meg ha már ott vagyok, a herezacskóját is...

Fürdős maca szerepben amúgy sem voltam még, gondoltam jó móka elé nézek. Teddy hátradőlt a kádban, kezeit összefonta a nyakán, szemeit lehúnyta, én pedig finoman dörzsölni kezdtem szappannal a zacskókat...

Locsolgattam vízzel, majd Teddy úgy döntött, hogy a számmal töröljem szárazra...

Kérem szépen, a vacsorámat már nem fejeztem be...

22 komment

Címkék: nyalás herezacskó szopizmus maszturbálásokk

Puncifotó

2010.05.03. 03:00 :: Helen H.

Teddy az utolsó pillanatban begurította a kamera elé...

Ez van. Ennyivel kell beérnetek.

51 komment

Címkék: punci szopizmus maszturbálásokk

Helen szopása

2010.05.02. 03:00 :: Helen H.

Olvasókkal kezdtük a hetet, Helennel végezzük...


 

Szopizmus


Amikor útnak indítottam ezt a blogot, sokáig gondolkodtam azon, milyen néven fusson. Aztán beugrottak a szofisták. Azok az ókori görög gondolkodók, akik a retorika mellett azt is tanították, hogyan lehet legjobban boldogulni az életben. Majd eszembe jutott, hogy az élet tulajdonképpen egy tökéletesre sikeredett szívás, amiben gyakran szopunk, mégis helyt kell állnunk. Még nevettem is, hogy akár szex jeleggű dolog is kisülhet még ebből, és nem kell fejemet a falba vernem, miért pl. az Életem története címet választottam. Valahogy így született a szopizmus...


 

Alakulás


Eleinte csak akkor írtam, ha pár jobb létre érdemes embertársam miatt kigyulladt bennem az önmegsemmisítő gomb, amit a gép előtt ülve hatástalanítottam. Volt olyan időszakom, amikor hetekig nem is jártam errefelé, mert egyszerűen nem érdekelt. Nem arról értekeztem/értekezem, hogy ki vagyok és hová tartok, hanem arról, hogyan jutottam el idáig. Más lelkizik, én öniróniába folytom az életemet. Ezeken a posztokon keresztül nem vágyom szeretetre, dícséretre, megértésre, elismerésre. Unalmas is lenne, ha nap mint nap azzal kellene szembesülnöm, mennyire tökéletes vagyok.:D

Na, baszki Helen, ne viccelődj már megint...

Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy a nyelvtanári diplomám mellett újságíró végzettségem is van. Mivel németet nem akartok tanulni, a franciától meg féltek;-), ezért ebben a blogban az utóbbi munkámat gyakorolom. Van stílusváltás bőven, hiszen attól csodálatos a világ, hogy merjük felfedezni. Interaktív üzemmódban működöm. Múzok párat, ha a helyzet úgy kívánja, de arra ne kérjetek, hogy holnap Szeplőtelen Szűz Mária legyek, holnapután pedig Xéna hercegnő. Mindössze azért, mert ilyen gyorsan nem tudok jelmezt kölcsönözni.:D Viccet félretéve: nem akarok szabályokat követni és megfelelni. Most ez vagyok én. Akinek tetszik, marad. Akinek nem tetszik, annak köszönjük az eddigi jelenlétét, de nem csukjuk be előtte az ajtót, ha később mégis visszajönne. Végül is ez a blog olyan, mint maga az élet. Változik. Változik a szerzője. Változik az olvasója.


 


 

Folytatás


 

Nyár beköszöntével nagy valószínűséggel nem lesz minden nap új poszt. Menjetek kirándulni, ne üljetek már annyit a gép előtt!;-) Egy darabig még folytatni fogom itt a népfertőzést, ellenszerem pedig nincs. Természetesen Vendégkufircolni is lehet, a levelesláda várja a történeteiteket. Bármilyen stílusban és hangnemben írhattok, a végén úgy is a Szopós borjú viszi el a balhét.;-)

Picsogni továbbra sem fogok, hiszen én az a fajta Barbie baba vagyok, akinek nem pink szalagocska, hanem elemes építőjáték áll ki a seggéből...


 

13 komment

Címkék: szopás szívás szopizmus maszturbálásokk

Picsogó picsák

2010.05.01. 03:00 :: Helen H.

Rózsaszín cukormáz a belső savanyú uborkán...


 

Most nem a lelkizős, érzékeny nőkről lesz szó, hanem a sipítős ribancokról. Azokról, akik azt hiszik magukról, hogy csupa finom cukormáz bevonatuk van, ám ha közelebbről ízleled őket, nem különbek egy üveg savanyúságnál...

Rendszerint párosával járnak, mivel annyira silány személyiségek, hogy önmagukban nem érnek fel egy emberrel, és ha egyedül lennének, az első lágy tavaszi szellő kifújná fejükből azt a pár betűt, amit felváltva használnak “gondolataik” áramlására (ööööö...). Többnyire heves integetéssel próbálnak barátokat szerezni, és eme tevékenységükhöz óriási bájvigyor társul. Integetésre azért van szükségük, mert értelmes megnyilvánulásaik nincsenek. Ebből kifolyólag a “képzeljétek, vásároltam illatos papírzsebkendőt” vagy az “ugye milyen szép az új fülbevalóm” témák köré építik fel imidzsüket, ugyanis egyéb területekről gyér információval rendelkeznek, pusztán azért, mert tudástáruk kimerül az én, én, én szavakban...

Finoman körbenyalnak, hogy aztán Te viszonzásképpen kamatostul nyalogasd őket. Addig vagy jó csapatjátékosuk, amíg nem rendelkezel önálló gondolattal, vagy amíg nem mondasz negatív kritikát róluk. Ez utóbbit bármilyen hangnemben teheted, soha nem fog eljutni a szürkeállományukig a mondanivalód, hiszen ők a butaság koronázott királynői. Fontos ismertetőjegyük, hogy suta és alpári stílusban próbálnak védekezni (sajnos alacsony IQ-juk miatt más nem áll a rendelkezésükre), ám nekik áll feljebb, ha Te ugyanilyen stílusban fordulsz feléjük...

Nem csak a saját szemétdombjukon szeretnek kapirgálni. Bárhol, bárkinek a levesébe beleköpnek, sokszor indok nélkül, pusztán a gyermeteg színvonaluk erősítése kedvéért. Ez alól még puszipajtásaik sem kivételek, őket is simán átvágják a palánkon, ha épp erre szottyan kedvük. Rendkívül stílustalanok. Papa-mama vagy az aktuális médiasztárok adják szájukba a követendő trendeket, amit ők természetesen saját ötletükként vonultatnak fel a többiek előtt. Sőt: követelik a dícséretet...

Kétségbeesnek, ha valaki összehúzott szemöldökkel tekint rájuk, és nyomban rohannak tárgyi bizonyítékért a feddhetetlen tökéletességük kifejezésére. Ez általában egy elit butikban vásárolt kabátka, vagy egzotikus üdülésen készített fotó, és természetesen egyiket sem ők, hanem a hátszelük finanszírozta. Ehhez a butácska baklövésükhöz párosul még egy “márkás cuccom van, tehát menő vagyok” mondat, amit gyenge felfogásuk alátámasztása végett kiegészítenek egy “te meg hülye vagy, mert nincs ilyened” szöszenettel...

Empátia, szimpátia fogalmak ismeretlenek számukra. Ha véletlenül kicsúszik fogaik kerítésén a “sajnállak” szó, na, az csak amiatt lehetséges, mert borzasztóan kívánják, hogy Te – aki még nem tartozol a köreikbe – nedvesre nyalogasd az édes kicsi cukormáz pofikájukat...

Általában lényeg nélküli litániával dobálóznak, ha ellenséget látnak Benned. Felesleges észérvekkel és tényekkel hadat üzenned nekik, úgy sem fogják fel, mert hiányoztak az iskolából, amikor a nem szót tanították...

Őrületbe szeretnéd kergetni őket? Hagyd, hogy kifröcsögjék magukat, majd mosolyogj szépen rájuk és hívd meg őket egy kávéra. Ilyenkor rendszerint még jobban dühbe gurulnak, és tovább vagdalkoznak az ostobaságaikkal. Értelmes ember hamar észreveszi, milyen puhány társaságot is jelentenek, és időben lelép mellőlük. Aki viszont nem ezt teszi, az ne lepődjön meg, ha pár hónap múlva a cukormáznak hitt babácska bűzős levet ereszt...

48 komment

Címkék: picsák picsogás szopizmus maszturbálásokk picsogó

Gigolo

2010.04.30. 03:00 :: Helen H.

Pénzéhes történet Fedelike nevű olvasónktól. Köszönjük Fedelike!


 

Vendégkufirc rovatunk következik:


 

 

Buliban voltunk a csajokkal és nekem nagyon megtetszett egy srác. Tudod olyan tipikus macsó kinézetű volt, magas, kisportolt, kreolos bőrű. Nem ám cigány, mielőtt arra gondolnál. Én meg olyan bevállalós csajszi vagyok, hogyha már megtetszett, oda is akartam menni. Táncoltunk, aztán kérdezte, kérek-e inni valamit. Naná, hogy kértem. De csak üdítőt, mert nem piálok, ha valami komolyabb pasival kezdek ki. Tudod olyannal, akiben van egy kis spiritusz is, és nem csak ilyen jógyerek kinézetű. Egész éjjel vele voltam. Nem lakom messze a helytől, ahol buliztunk. Haza is kísért. Tök furcsa volt, hogy olyanokat kérdezett, jól keresek-e vagy apámnak mi a foglalkozása. Aztán leesett a tantusz. A csávó gazdag csajokat szokott felszedni, akikkel ingyen lóghat menő helyeken, mert a csaj fizet mindent meg hasonlók. Kössz, de én nem kértem ebből. Így ismerkedjen az ember bulikban tuti pasikkal.

39 komment

Címkék: gigolo szopizmus maszturbálásokk

Bazmeg

2010.04.29. 08:00 :: Helen H.

Rózsaszín sziruppal leöntött édes picsogás??? Nem, az nem Helen...

 

Elsőszülött vagyok az unokatestvérek között. Ez lehetne szuper dolog is. Mégsem az. Apai nagyapám a születésemkor csak annyit szólt anyámhoz:"Ez nem pöcsös, csak egy lány."- és vállat vont. Oh...

 

Anyai nagyapám éppen haragban volt apámmal, amikor születtem. Kb. három hónapig rám se nézett. Oh...

 

Ilyen tüneményesen kezdődött az életem...

 

Utáltam a mócsingos húst. Ebből kifolyólag ellenkeztem az óvodai dadussal, aki annak rendje és módja szerint meg akart tömni. Utolsó lépésként úgy vágtam a tányér moslékot a radiátor alá, mint Pista bácsi fát a tűzre. Hívatták anyámat. "Milyen neveletlen egy gyerek." Anyám röhögött egy sort, és azt mondta:"Gondolom Ön is szeretné, ha egy kanál szart nyomnának le a torkán akarata ellenére." Azóta tudatosan arra nevelt, hogy álljak ki az igazam mellett...

 

Minden közösségben fekete bárány voltam. Paradox módon azért, mert kurvaanyáztam ott és akkor, amikor szíve szerint mindenki ezt tette volna, de nyuszi volt ahhoz, hogy véghez is vigye...

 

Bocs, ha nem arról írok, hogy kiskutyás matricákkal ragasztottam tele a monitorom szélét. Soha nem volt ilyen korszakom.

 

Ennek fényében kérdem Tőletek:

 

- Illik az új sablon Helen stílusához?

 

vagy

 

- maradjon a régi

 

vagy

- mindjárt lesz még egy másfajta, az jobb

vagy

- hol az a puncifotó?;-)

 

 

47 komment

Címkék: szopizmus maszturbálásokk

Anál Barbie

2010.04.28. 03:00 :: Helen H.

Kegyetlen voltam már kisgyerekként is. Inzultáltam a babáimat...


Öt éves koromban az első Barbie-babám arcára Kiss-sminket rajzoltam filctollal, amit anyuka természetesen kitörő örömmel döbbenten fogadott. Következő lépésben kitaláltam, hogy a Barbie babának kell fülbevaló is, hiszen mégis csak lány, és nekem is van egy csecse darab a fülemben. Szóval két színes fejű gombostűvel innen is, onnan is átszúrtam a puha fejet, és diadalittasan vittem édesanyának, hogy megmutassam: milyen kreatív kislánya van...

Később kaptam egy csecsemő méretű babát. A teste szivaccsal volt kitömve, viszont a feje és végtagjai erősebb gumiból (vagy mi a tököm) készültek. Biztos tudjátok, milyen babáról van szó. Na, történt, hogy szerettem volna tudni, miképp rögzülhet a fej a testhez, ezért nemes egyszerűséggel letéptem szegény játékszer búráját. Persze több órámba került. Anyuka ezen a ponton döntötte el, hogy csak más jelenlétében játszhatok az öcsémmel...

Egy szép napon aztán anyuka jobb híján rám bízta a tesómat, én pedig meggyőztem a barátnőmet, hogy élő gyerekkel mégis csak nagyszerűbb babást-mamást játszani, mint holmi játékkal. Persze nekünk csak és kizárólag kislány-babánk lehetett, ezért amíg édesanya boltban töltötte idejét, Helen teljes nyugalomban csipkés blúzt és szoknyát húzott az akkor fél éves öcsikére, aki szeppenten tűrte a beavatkozást. Istenem, a játékbabám cuccai épp a tesóm méretére illettek. Nem is értem, hogy anyuka miért nem örült, amikor megpillantotta habosbabosban a kisfiát...

Ezt a szerencsétlen Barbiet is kínozzák valami szerkezettel. Aki kitalálja, vajon mi lehet ez a kütyü, annak küldök képet a puncimról. Csajok előnyben.;-)

56 komment

Címkék: barbie anál játékbaba szopizmus maszturbálásokk

Geci kutya

2010.04.27. 03:00 :: Helen H.

Kutya rágta szét a gecivel teli kotont...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Első komoly pasimmal a kapcsolatunk kezdeti stádiumában még óvszerrel védekeztünk. Sok időt töltöttem náluk, és rendszerint dugással segítettünk az idő gyors múlásában. A használt gumikat papírzsebkendőbe csomagoltuk és úgy dobtuk ki a szemeteszsákba. Tudni kell, hogy faluhelyen akkor még nem volt divatban az a kerekes, fedeles, nagy méretű, műanyag kuka, amibe manapság összegyűjtik a háztartási hulladékot. Így a benti szemeteskosár tartalma egy erősebb anyagú zsákba került, amit a ház mögött tároltak, és hetente, zsákostul vitték a szeméttelepre.

Persze egyik éjjel a kutyának ki kellett rágnia a zsákot...

Olyan jó orra volt a dögnek, hogy a papírzsebkendőbe burkolt óvszereket egy az egyben felszínre hozta, és mint kisdiák a tízórai kapott szendvicsét, ki is csomagolta...

Ez még talán nem is lett volna gond...

A baj ott kezdődött, hogy apósjelölt gyűjtötte össze vörös fejjel...

  • Utánatok szedegetem a használt kotont! - mondta mérges ábrázattal.

Égtem rendesen.

Geci kutya jól megszivatott...


 


 

22 komment

Címkék: kutya geci koton szopizmus maszturbálásokk

Szopizmus

2010.04.26. 03:00 :: Helen H.

 Kedves Mindenki!

Fél év alatt ez a blog a nulláról a csillagos egekbe tornázta fel magát. Ez Nektek köszönhető. Szóval köszönöm. Nem, ez még nem a Letészem a lantot fejezet, aki erre várt, annak most lehet bazdmegelni és hülye picsázni.;-) Az elmúlt pár hónapban tűntek el régi kommentelők és kerültek elő újak, érkeztek személyes barátaim, és olyanok is betértek ide, akiket más portálokon ismertem meg. A hangulat azonban mindig változatlan maradt. Vagyis fasza.;-) Ez is Nektek köszönhető. Legyen hát a mai napon a Kedves Olvasóé a főszerep. A levelesládámba jött jópár mail Tőletek, engedjétek meg, hogy név nélkül kiragadjak néhány számomra emlékezetes sort, hogy Ti is bepillantást nyerjetek, mi is zajlik a kulisszák mögött. Aki magára ismer, az megszopathat.;-) Aki nem, az is.;-)


 

Legaranyosabb:”Találtam még más valamit is, azt a bejegyzésed, ahol leírtad, h banánon meg almán gyakoroltál szopni! Ez komoly, vagy csak viccből írtad le? Ilyet most hallok először! Mert én sosem gyakoroltam mielőtt szoptam volna, és mégis amikor először szoptam, akkor az olyan jól sikerült, h 2 perc alatt elment az illető, bár hozzáteszem, h mondta, h mit h csináljak...”


 

Legőszintébb:”Színt viszel a mindennapjainkba, amikor kómásan az első kávénkat szürcsölgetjük itt a munkahelyen, a monitor előtt. Aztán vagy feldobod a napunkat, vagy emlékeztetésre késztetsz, és azt vesszük észre, hogy a múltban velünk is megtörténtek a dolgok amiket megírsz, és amit akkor oly katartikusan fogtunk fel...az secc-pecc kivilágosodik, és jót mosolygunk rajta, hogy mit kellett ezen annyit agonizálni, amikor Helen is megírta, hogy ez semmiség....”


 

Legértelmetlenebb:”Megnyugtatlak, az indexre hiába is hajtassz ezzel a bloggal, nem fogsz kikerülni...”


 

Legjobb tárgy címszó:”Tetszik a blúzod.”


 

Legjobb magas labda:”Olvastam a blogodat, nagyon izgalmas. Írok, mert kufircolnék. Hogyan tovább?”


 

Legkitartóbb:”tegnap este óta nem tudok nálad kommentelni-gondoltam, jelzem a problémát”


 

Legtudatosabb:”Van befolyásod arra, hogy a blog.hu milyen hirdetést tesz ki a felületedre? A felület egy része a tied, ha jól értem, arra hogy teszel fel hirdetést?”


 

Legszókimondóbb:”egyedi blogot viszel és véleményem szerint polgárpukkasztó módon a puncid alá rejted a tollad”


 

Legmegszeppentebb:”Bocsi, valami vírus van a gépemen... vagy nem tudom :D. Nem küldtem neked semmi ilyesmit.”


 

Legkíváncsibb:“Neked a blogon hány látogatód van általában? Egyébként csak kíváncsiságból kérdezem, mert úgy gondolom neked sok látogatód van, mert azért híres a blogod.”


 

Legeredetibb:”Imádlak! (ha férfi vagy akkor csak ugye virtuálisan és elméletileg)”


 

Leginkább tanulni vágyó:”A hétvégén feszegettük a párommal( vagy is én)a prosztata masszázzsal kapcsolatos témát. Ezzel kapcsolatban érdeklődnék, nálatok, ez a dolog megy?! Vagy hogy hogy, vagy mire kell figyelni és hasonlók...”


 

Természetesen továbbra is lehet zargatni a Szopós Borjút mindenféle dologgal. Szeretlek Benneteket!

35 komment

Címkék: vélemény olvasói szopizmus maszturbálásokk

Csaj ABC 2

2010.04.25. 14:00 :: Helen H.

 Csaj ABC 1

Csalfa: Miközben szájon csókolod, kezével mást elégít ki. Randi csak ott és akkor, amikor ő kívánja. Vacsora alatt véletlenül leejti a kistáskáját az asztal alá, hogy amíg Te készségesen kutatsz a retikül után, ő villámgyorsan felírja telefonszámát egy szalvétára, és a pincérnek adja. Utcán andalogva minden második pasi köszönt neki, ő pedig “apukám jóbarátja” szöveggel oszlatja szét a kételyedet. Legyen gyanús, ha noteszba jegyzi a következő találkátok időpontját...

 

Díva: Elérhetetlen. Küld magáról pár dedikált fotót és parfümjével átitatott kendőt, hogy így tartsa fenn érdeklődésedet, amíg ő saját útját járja. Ha mégis sikerült találkoznod vele, ne ijedj meg, ha pórázt köt a nyakadra. Címét kérdezed, és névjegykártyáját nyújtja Neked. Várjál türelmesen, mert a szobájába rendelt eperből először a Te szádba tesz egy érettebb darabot. Szeretnéd Magadhoz édesgetni? Kezdd a lábfeje csókolgatásával. Persze a tűsarkúján keresztül...

Erényes: A vele való viszony, olyan, mint családi csevely a börtönben. Csak beszélőn át érintkezhettek. Viszont amíg pisil a vécén, engedi, hogy fogd a táskáját. Kettesben ugyanabban a szobában, este, csak akkor lehetsz vele, ha éppen cseteltek és kamerán keresztül látod őt. Óvszert húz az ujjára, hogy ne essen teherbe, ha véletlenül hozzáérsz a kezéhez. Bugyijához három ajtón, két bugyin és egy méretes sövényen keresztül vezet az út. Bozótvágókés legyen Nálad...

4 komment

Címkék: csajok szopizmus maszturbálásokk

Oltári nők

2010.04.24. 03:00 :: Helen H.

Nagyanyáink húsz évesek sem voltak, és oltár elé vezették őket. Mi pedig...


 

TAPASZTALAT NÉLKÜL


 

Egyik barátnőm szerint túl korán férjhez mentem. Azzal indokolta, hogy huzamosabb ideig nem is éltünk együtt, lehet ki sem ismertem eléggé a páromat ahhoz, hogy hozzá kössem az életemet. Amondó vagyok: nem az előzetes együttélés hossza a döntő egy házasság időpontját és minőségét illetően...

Évtizedekkel ezelőtt a lányok iskolájuk befejezését követően (akár közép, akár felsőfok) nőül mentek a férfihoz, aki már öt éve udvarolt nekik, és ebből az öt évből kettőt jegyben is töltöttek. Persze együttélésről szó sem volt (illendőség és szokás tekintetében egyaránt), tulajdonképpen a frigyre lépést követően derült ki, mennyire kompatibilis egymással a két személy. Természetesen közös bálozások, kirándulások, rendezvények alkalmával lehetett arra következtetni, hogy Józsi gyakrabban néz-e a pohár fenekére, mint az átlag, vagy kiveszi-e a részét a szendvicskészítésből, ennél nagyobb tapasztalat azonban nem állt a leányok rendelkezésére. Mégsem nyüszítettek kivert kutya módjára, amikor házasság került szóba, és nem dobálóztak a “nem éltem még vele évekig, nem tudok dönteni” lehetőséggel...


 

SZÁNDÉK


 

Napjainkban már nem jelent társadalmi elítélést, ha a lány pár hónapos kapcsolat után összebútorozik a fiúval, és közösen vívják a mindennapok csatáit. Ez az időszak arra mindenképpen jó, hogy behatóbban ismerjük meg a társunkat, és folytassuk a viszonyt, ha a dolgok alakulása számunkra is kedvező, avagy szedjük a sátorfánkot, amennyiben párunkból olyan – eddig rejtett – tulajdonságok kerülnek elő, amelyeket mi nem tudunk tolerálni. Az viszont, hogy ebből az együttélésből mikor lesz házasság, már tényleg nem az időtől függ. Hiszen vannak kapcsolatok, ahol annyira gördülékenyen idomul egymáshoz férfi és nő, hogy akár három hónap közös fedél alatt töltött idő után úgy érzik: hivatalosan is összekötik az életüket. Mások illedelmesen kivárják a kötelező 3-4 évet. Ők amolyan szokások rabjai. Két csoportjuk van. Egyiket a “ha már ennyi ideje együtt élünk, legyen róla papírunk is” gondolat vezérli. Másik csoportjuk a “kezdettől fogva így akartuk” vonalat követi. Aztán vannak olyanok, akiknél időről-időre felmerül a házasság gondolata, ám valamilyen okból kifolyólag (pl. sok az intéznivaló vele) mégsem váltják valóra. Természetesen vannak párok, akik ezen ceremónia nélkül is kiválóan léteznek, és említést sem tesznek egymásnak a holtomiglan-holtodiglan tervről. Mindenesetre én továbbra is tartom azt a véleményemet, hogy a házasságkötési szándékot nem az idő befolyásolja...


 

MILYEN FIATAL! MILYEN IDŐS!


 

Másik kedvenc mumusom, ha erről a csodálatos eseményről van szó: az érintettek életkora. A társadalom szerint, ha túl ifjú a lány az eskövője napján, az a baj. Ha túl idős, akkor pedig az baj. Első esetben megy az “ilyen fiatalon férjhez menni?” pletyka, míg második esetben a “már nem kellene neki fehér ruha” ítélet jár szájról-szájra. Számtalan ilyen-olyan esküvőn voltam, de ezek a mondatok mindig szárnyra keltek a vendégseregben. Pedig manapság, amikor a szinglikorszak világát éljük, cseppet sem meglepő, ha a nőnek harmincöt évesen kötik be a fejét. Az már meglepőbb, hogy még mindig vannak emberek, akiket foglalkoztat ez. Talán egyetlen egy indok van arra nézve, miért ne az érettségi bankettünk után mondjuk ki a boldogító igent. (Leszámítva most a továbbtanulási és egzisztenciateremtési vágyunkat.) Ez pedig a korral járó bölcsesség, tapasztalattal fűszerezve. Húsz évesen az ember lánya még hajlamos arra, hogy csábuljon a Brad Pitt külső után, és kevésbé nézi azt, mennyire házias, családcentrikus, megbízható stb. a választottja. Ahogy öregszünk, változik az ízlésünk, a megítélésünk, és rendszerint a személyes élményeinkből fakadó tapasztalatok azok, amik miatt később eldöntjük: igen, ilyet nem akarok még egyszer, vagy igen, pontosan ezt keresem én is. Persze lehet, hogy valaki már tizenöt évesen találkozik a Szerelmével és élete végéig vele marad. Én nem ebbe a kategóriába tartoztam, és ennyi idő távlatából azt kell mondjam: szerencsémre. Természetesen voltak korszakok, amikor ordítani tudtam volna az elkeseredéstől, csalódottságtól, viszont megérte. Felnőtt fejjel, tiszta aggyal, kiforrott érzésekkel, és annak a tudatában esküdtem örök hűséget, hogy biztos voltam benne: ez a férfi kell nekem.

 

Ezeken a képeken pedig az én csodaszép menyasszonyi ruhám látható.:-)

 

 

40 komment · 1 trackback

Címkék: párkapcsolat házasság szopizmus maszturbálásokk

Óvszerháború

2010.04.23. 03:00 :: Helen H.

Nevének elhallgatását kérő blogger barátunktól kaptunk egy pikáns történetet. Köszönjük kedves Névtelen Hős!

Vendégkufirc rovatunk következik:

 

Szombat este 'kártyázni' voltam, ki tudja milyen megfontolásból egy kotongumit is betettem az irattárcámba,

még gondoltam is: nemelfelejteni-nemelfelejteni! Az este nem úgy alakult, bár későn értem haza.


 

Vasárnap reggel szavazás: asszonnyal mentünk de gyerek is jött velünk, ne üljön már otthon egyedül.

Szavazóhelységben csak páran álltak előttünk, meg páran épp igazolták magukat, én is elkezdtem kotorászni

a tárcámban. Az asztal végéről a szavazóbizottságból egy idősebb hölgy jó hangosan szól nekem:

-Uram, valami kiesett a tárcájából.

-Tessék? - kérdezem elsőre, mire megismétli:

-Kiesett valami a tárcájából a földre! Már mindenki rám figyel, látom néznek elém. Lenézek, én is, ó bazzzzz,

előttem a földön a kotongumi! Ilyen gyorsan a légykapó sem nyúl ki áldozatáért mint ahogy

én felkaptam a kis csomagot. Ránézek az asszonyra, vigyorgok, de érzem vörösödik a fejem.

Ő visszanéz és halkan aztmondja:

-Majd otthon megbeszéljük, de azt mondhatom ez volt az utolsó kártyázásod!

Erre én: - de anya, rossz volt a lapjárás!

 Lehet találgatni, ki a küldő.;-)

32 komment

Címkék: óvszer kotongumi szopizmus maszturbálásokk

Kefélés, köpés, alvás

2010.04.22. 03:00 :: Helen H.

Találós kérdés: Habzik a szája, és tévét néz? Nos?

Helen fogat mos...


 

Helen vs. Teddy rovatunk következik:


 

Helen a fürdőben


 

Bejelenti, hogy indul zuhanyozni, aztán még elolvas három blogbejegyzést és meghallgatja Madonna összesét. Végre elér a helyre. Teddy fülel, csobog-e már a víz. Semmi. “Mégsem fürdesz?”-kiáltja neki. Sajnos Helent a tükör tartja fogva. Nagy nehezen levedli ruháját, ám ekkor észreveszi, hogy hátán kisebb pattanás éktelenkedik. Irány vissza a szobába. Háttal leül Teddy elé, lehetőleg úgy, hogy éppen Teddy kedvenc sorozatának fontos jelenete fusson a képernyőn. “Nyomd ki lécci!”- kéri kedves hangon. Teddy mérgelődik, de nyom. Ismét fürdő. Teddy várja a vízcsobogást. Semmi. “Mi lesz már?”-kérdezi hevesen. Ezúttal Helennek nem sikerül normálisan feltűznie a haját. Mindig van egy kósza tincs, ami kicsúszik a csatból. Végre zuhanyozás. Mire befejezi, simán végignézed a Barátok közt eposzt az első résztől. Ugrás nélkül. Fogmosás. Persze nem maradhat a fürdőben, érkezik Teddyhez, és kefével a szájában beszél hozzá. “Mi van? Nem értem.” - szól Teddy. Helen még egyszer löki a rizsát, továbbra is kefével a nyelve hegyén, csak hangosabban, és jobban artikulálva az eöéiuátot. Hoppá. Hab cseppent a padlóra. Sebaj. Gyors törlés. Jajj, mindjárt folyik minden. Uzsgyi a mosdó fölé. Öblítés. Fulladásos halál. Köpés. Rituális kefe-és pohártisztítás. Zuhanytálca rendbetétele. Vízcseppek eltűntetése a járólapról. Haj leengedése. Kézkrém használat. Jéé, hajnali két óra...


 

Teddy a fürdőben


 

Szobából a fürdő felé tartva véletlenszerűen szabadul meg ruházatától, amit Helen kapkod fel hol az ágyról, hol a fotelból. Szennyes alsónadrágját és zokniját rendeltetésszerű helyére, vagyis a könyvespolcra dobja. Pattan a zuhanyzóba. Tíz másodperc múlva kiabál:”Helen, nincs itt a törülközőm!" Persze Helen ekkor már vigyorogva álldogál a kabin előtt, lazán lóbálva kezében (nem, nem Teddy farkát) a törülközőt. Mire az asszony kettőt pislog, a ház ura már túl van a borotválkozáson is. Vissza a laptop elé. Helen incselkedni kezd Teddy pizsamanadrágjában. Mérgelődés: “Tiszta víz még a lábszárad baszki, így dörzsölöd szárazra magadat!” Lefekvés előtt Helen utolsó pillantást vet még a fürdőszobára. Zuhanytálca tele szőrrel. Samponos flakonon, csempén, kabinajtón. Papucslenyomatok a mosdókagyló előtt. Törülköző mosógép tetejére dobva. Helen gyűjti a levegőt, hogy egyetlen szuszra tegye helyre Teddyt, aki természetesen már húzza a lóbőrt...

41 komment

Címkék: zuhanyozás szopizmus maszturbálásokk

Zaklatás

2010.04.21. 03:00 :: Helen H.

Első randi végeztével mondtam neki, hogy részemről nem oké ez a kapcsolat. Nem hatotta meg...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Kedves és közvetlen volt, viszont olyan vízenyős tekintettel nézett rám és furcsa mozgással vonaglott mellettem, hogy képtelen voltam fizikálisan vonzódni hozzá. Előfordul az ilyesmi. Én pedig az a fajta csaj vagyok, aki ha testileg nem talál vonzónak egy pasit, akkor az illető csillagokat is lehozhatja, nem érdekel...

Szóval kerek perec kijelentettem ott előtte, hogy sajnos szexuálisan nem gerjedek rá, így nem kellene erőltetnünk ennek a viszonynak a folytatását. Pillanatnyilag eljutott a tudatáig ez a véleményem. Aztán még aznap este telefonált, mi lenne ha adnék számára még egy esélyt...

Hihetetlen. Finoman elmagyaráztam, hogy az esély akkor jönne össze, ha holnapra barna színűre változna a szeme, és állva pisilnék a kéjtől, amikor rápillantok. Azt hitte csak viccelődöm. Ebből kifolyólag a következő napokban kitartóan írta az sms-eket, invitált moziba, ilyen-olyan rendezvényre. Először válaszoltam is, hogy bármennyire próbálkozik, hajthatatlan maradok, mert az intellektuális kötődés mellett a punciviszketést is szeretem érezni magamon, és ez utóbbit sehogy sem tudom előcsalni. Na, pár nap szünet következett...

Majd – a változatosság kedvéért – emailben zaklatott kb. két héten keresztül. “Megismerkedtem valakivel” szöveggel ráztam le. Nem, itt még nem ért véget a történet. Ugyanis időközben tényleg jött a Big Love Teddy személyében. (Akkor döntöttem el, hogy mindig hangoztatok valami pozitív hazugságot, mert a jelek szerint beválik...)

Szóval úgy fél év múlva a személyes zaklatóm üzent nekem az iwiw-en keresztül. Megint a szokásos “szeretném, ha elkísérnél ide s oda” egyveleggel tunkolta az agyamat. Nem reagáltam. Erre fel újból írt egy szösszenetet. Na, gondoltam, tisztázom a helyzetet. Mivel akkor már jegygyűrűt viseltem, bátorkodtam a “menyasszony vagyok és szeretném ha felhagynál a zaklatással” mondattal pontot tenni a kálvária végére. Hmmm. Válasza egyszerűen abnormális volt:

“Ha menyasszony vagy, akkor miért nem tűnteted ezt fel az adatlapodon, hogy más is tudja, mert így elég félrevezető.”

Hoppá.

Három napig telefonkönyv-kihordó is voltam diák koromban, mégsem vettem fel a munkahelyek közé...

Egyébként meg az iwiw-et nem társkeresőnek használtam/használom...

Amúgy az ominózus mező mind a mai napig üres. Végül is nem vagyok köteles...

Ez a bumeráng-effektus nőben is rossz. Pasinál pedig egyszerűen szánalmas.

35 komment

Címkék: zaklatás szopizmus maszturbálásokk

Pisilés ágyban

2010.04.20. 03:00 :: Helen H.

Pillanatra azt hittem, hogy a vécén ülök...


 

Nagyon ciki ez a történet, gondoltam megosztom Veletek, hogy derüljetek rajta. Van az az állapot, amikor még álmodsz, de a kezed már beleér a bilibe. Gyakorlatilag én is ezen az álom-ébrenlét mezsgyén haladtam, és pechemre sikerült azt fantáziálnia a kis szürkeállományomnak, hogy a vécén ülök, csurgatok. Sajnos a folyékony ügyek nem csak álmomban jelentkeztek, ugyanis arra riadtam, hogy nedves alattam a lepedő...

Oh.

Szupergyorsan ébresztettem Teddyt, aki egy laza “ne szórakozz velem, biztos csak álmodtál” legyintéssel próbált visszagyömöszölni a takaró alá. Kissé ingerülten mondtam neki, hogy baszki, tényleg álmodtam, de lám-lám az álom valóra is vált...

Lámpakapcsolás. Lepedőcsere. Teddy morog. Helen pityeregni kezd. (Na, mégis csak csecsemőkoromban pisiltem utoljára az ágyban.) Matracmosás. Matracátfordítás. Lámpaoltás.

Gáz, ultra gáz...


 

16 komment

Címkék: pisi szopizmus maszturbálásokk

Baszás a buszon

2010.04.19. 03:00 :: Helen H.

Nyilvánosságot botránkoztató szexuális viselkedés. Hmmm...


 

Gimnazista korom buszos élményei közé tartozott, ha ifjú gerlepárokat láttam egymással ill. egymáson turbékolni. Különösen a busz hátsó része volt erre alkalmas, így sok párocska már indulás előtt fél órával a járatnál gyülekezett, hogy elsőként felszállva kaparinthassa meg az ominózus “ötös ülést”, annak is szélső részét...

Mindig akadt egy terelő emberük, akinek az volt a dolga, hogy testével vagy táskák egymásra halmozásával takarja a rájuk látást. Persze az utazó nagyérdemű minden igyekezet ellenére látta, mi zajlik a takarni kívánt helyen...

Természetesen a csókolózáson nem lepődött meg senki, hiszen mégis csak a kilencvenes éveket írtuk, és ennyi még a prűdebb népeknek is belefért. Volt aztán példa heves pólómozgásra is a lány mellének tájékán, amiből sejtettük, hogy nem gyerekes csiklandozásról van szó. Sokat elárultak a kéjes tekintetek is. (Nem, nem az enyém.)

Egyetlen egyszer magam is majdnem áldozatául estem egy ilyen kis közjátéknak. Történt ugyanis, hogy sikerült pontosan előttük helyet foglalnom, és a kiengedett hajam rálógott a támlára, aminek a fogantyúját a leányzó közben erőteljesen markolta – a hajammal együtt...

Sajnálom, hogy a pettingnek ez a buszos megjelenítése kimaradt az életemből (na, most lehet mondogatni, hogy Helen még szűz ezen a téren;-), viszont a mentségemre legyen írva: smárolnom azért sikerült a hazafelé tartó járaton.

Változtak a szokások a bérletes tapizást illetően. Anyuka mesélte, hogy manapság már nem csak kizárólag a hátsó üléseken, hanem a busz bármely pontján előfordulnak szexuális ütközetek, és a helyzet pikantériáját az adja, hogy a korábbi csendes matatást felváltotta a hangos kéjelgés. Vagyis: a “mindjárt tövig nyalom a picsádat” és a “szívesen szopnám a kemény farkadat” mondatok úgy szállnak a levegőben, mint pitypang bóbitája a nyári szélben...

Istenem, miről maradok le...

31 komment

Címkék: szex nyilvános szopizmus maszturbálásokk

Plázacica-dumcsi

2010.04.18. 03:00 :: Helen H.

 Aranyszőke Manci és Platina Piri találkoznak a Pláza egyik butikja előtt:


 

Manci: Szijja! (látványos puszi bal orcára, jobb orcára, ismét bal orcára) Köszcsi, hogy tegnap este szóltál telcsin. Né' má' Pircsi, milyen csecse kabcsid van!

Piri: Jajj, köszcsi, köszcsi! (heves tapsikolás) Tudod van nekem az új pasim, a Jancsi. Németben melózik, onnan hozta ezt is, meg az új mercsim.

Manci: Szupcsi! Az én új pasim, a Tibcsi, nyaralni vitt Párizsba, és megnéztünk valami Vincsit. Tetszett, csak a csajon olyan uncsi volt az a sötét pulcsi.

Piri: Pillcsi! (csörög a mobilja, felveszi) Szia Moncsi! Hogy miii? Lemondta a műkörmös a holnap délutánt??? Csak holnapután délelőtt tud fogadni??? Hát, hát, hát, ez má' milllyen köcsi dolog! (terjeget a kezével) Akkor megyek szolcsiba, és amúgy is, mi az hogy má' nem ér rá, hallod? Hallod? Visz a pasim a Balcsira, nem mehetek új körmök nélkül! Ez olyan izé, hogy is hívják, jajj baszcsi, mit szoktak erre mondani. Tudod, amikor majdnem leérettségiztem, na az előtt is ezt a szót használta anyuci. Igen! Életbevájó! Az az! Tényleg tudsz másik körmösnél nekem holnapra időpontot kérni? Imádlak! Puszcsi! (leteszi a telefont) Bocsi, ez nagyon fontos dumcsi volt.

Manci: Jajj hogyne! Te figyuka! Múltkor olyan fincsi zacsilevest csináltam! Pedig azt hittem, hogy nehéz az olyat összedobni, mert ugye kell hozzá olló, meg minden. Annyira örültem, mert sikerült megtalálnom a zacsi sarkát! (feje felett érzi a glóriát)

Piri: Ne mondd! Hogy te milllyen kis ügyi vagy! Én meg, képzeld, képzeld, láttam, hogyan süti anyucsi aztat a palacsi...palacsi...naaa tudod te!

Manci:nta???

Piri: Igen! Ntapalacsi!!! Olyan büszke is vagyok má' magamra, amiért kis konyhatüncsi lettem.(kihúzza magát, arcán széles vigyor)

Manci: Cukibukika, figyuszucska! Balcsin lesz a fürcsi?

Piri: Azt mondta a Jancsi, hogy hosszú hétvégére megyünk neszezni, vagy mi a szösz. Csak nem tudom még, mivel neszezzek. Szerinted-e a nesszeszeremmel lehet olyat csinálni-e?

Manci: Well, hogy kicsit angyalos legyek, ahogy tesómtól hallottam, ha te mondod, biztos lehet.

Piri:Jajja, az én tecsim is szok néha hüllyeségeket beszélni. Múltkor is a szobámban keresett valami lexikont, pedig én nem vagyok zenész. Most veszem csak észre, de helyeske napszemcsid van? Új?

Manci:Tibcsitől kaptam. Csak két szopcsimba került. Megérte. (oldalra néz hirtelen) Te, né' csak má' azokat a csajszikat! Pizzadobozok vannak a kezükben! (vihog)

Piri: Jééé, még lapozzák is! Én még nem láttam lapozható pizzadobozt. Várjá'! (hunyorítani kezd) Az van az egyikre írva, hogy I-d-e-g-e-n sz-a-v-a-k sz-ó-t-á-r-a. Azta!

Manci: Pircsi, te ilyen jól tudsz olvasni???

Piri:Ugyan! Jancsi szok ilyen erkélyt fejteni, közben belenézek. Na de megyek is, és keresem a boltot, ahol lehet ezt a pizzadobozt kapni! Új divat! Követni kell! Puszcsi drága! Majd telcsizz!

Manci: Persze, persze! Puszcsi!


 
 


 


 


 

 

16 komment

Címkék: plázacica szopizmus maszturbálásokk

Csaj ABC 1.

2010.04.17. 03:00 :: Helen H.

Amazon: Lába között ostor csattan. Acélbetétes melltartója töltényhüvelyekkel kapcsolódik össze. Pasi kicsit félrenéz, nyelvével nyakon csapja. Út szélén kereket cserél, ha férfi segíteni próbál neki, kettőt belé rúg. Ne engedd előre az ajtóban, mert azt hiszi, halántékon kívánod lőni. Virágcsokorral leped meg, fejedet nyomja a szirmok közé. Ágyban vigyázz, mikor sül el a fegyvered, mert észre sem veszed, és újratölti...

 

Buta liba: Fagyizni hívod, és télikabátot húz, mert azt hiszi, az Északi-sarkra mentek. Kétszer mosolyogsz rá, és másnap már az esküvői meghívótokat küldi szét. Mentalikőrt készítesz neki, és sírva fakadva kérdezi, hogy büdös-e szája. Féltékeny az első kutyára, ami rád vakkant a kerítés mögül. Gyorsan szexel Veled az első adandó alkalommal, mert úgy véli, ha a farkadnál fogva vezet, az idők végezetéig megtarthat...

Celeb: Szerinte ő egy nagy sztár, hiszen a cipője sarkán lévő rágógumi folt lencsevégre került, és benne volt a helyi lapban. Ha valaki ugyanazt a ruhát viseli, amit ő, na az csak azért lehet, mert őt majmolja. Két kanál cukorral kínálod neki a kávét, és szemedre veti, hogy “nem olvastad a Twitteren, hogy én hárommal iszom?”. Sétálsz vele a Duna-parton, és hirtelen pózolni kezd a japán turistáknak, mert úgy gondolja, őt fotózzák...


 

33 komment

Címkék: abc csaj szopizmus maszturbálásokk csajtípusok

Gyors menet

2010.04.16. 03:00 :: Helen H.

Mykee barátunk mesél nekünk egy felejthetetlen vonatozásról.

Vendégkufirc rovatunk következik:

 

Már szinte senki nincs a vonaton. Ez az utolsó járat így este 10 után. Aki még a kocsiban van, talán aludhat, mert mozgolódást nem veszek észre. Még egy óra van hazáig, jó pár megálló. Lassan én is bóbiskolok, már fel sem veszem, hogy megáll újra a vonat. Félig lehunyom már a szemem, amikor a szemközti ülésekre leül ő. Lenge ruhája természetes ebben a nyári, fülledt estében, de ilyen későn mégis merésznek tűnhet a combközépnél alig hosszabb rövidsége. Máris érzem, hogy az álom tovatűnik és miután leült, majd elővette a könyvét, egyből az ablak visszaverődő tükörképében futtatom rajta végig a szemem. Fitos orr, csókos ajkak, formás keblek, és micsoda combok!

Hányan is vannak a kocsiban? Felállok, mintha a csomagjaimat igazgatnám, és óvatosan körbenézek. Mi középen vagyunk, de talán ha egy férfi ül a kocsi végében, sokat mondok. Máris bátrabban ülök vissza, de mégsem lehetek szemtelen, hiszen még odébbáll a finom nőszemély.

Az ablak helyett hátradőlve és lapos pillantásokkal vizslatom, miközben könyvébe merülve falja a sorokat. Egyik pillanatban felnéz, egyenesen a szemembe. Mielőtt még gyorsan elnézhettem volna, máris leszólít:

- Csak nem olvastad a könyvet?

Pislogok meglepetten, mert azt sem tudom mit olvas, nem azzal vagyok elfoglalva, de azért hamar feltalálom magam:

- Nem, még nem olvastam. De mi ez? Miről szól? - Kérdezem, miközben odalépek mellé. - Szabad? - kérek még engedélyt, mielőtt csak úgy leülnék. A kérdés inkább illendő, hiszen ki más foglalná egy üres vonaton a helyet?

- Persze, ülj csak le. - invitál, majd lelkesen magyarázni kezd a könyvről. Élénken figyelem, ahogyan kipirul az arca a lelkesedéstől. Ekkor a vonat váratlanul fékezni kezd és az egyik kezemmel a combjába kapaszkodom. Nem erősen, de hirtelen így sikerült. Amint észreveszem merészségem, máris elkapom a kezem:

- Elnézést. - mondom kissé pironkodva, de ő csak lazán rávágja:

- Semmi gond, ha ezzel megmentettem az életed. - kacsintva nevet rám. - Tedd csak ide, ne szégyellősködj!

Merész csaj, nemcsak a ruhája kihívó... De engem sem kell kétszer győzködni, már teszem is vissza puha combjára a tenyerem.

- Szóval a könyvnél tartottunk... - folytatná, de ránézek és már nem tudom hol tartottunk. A hajába túrok, és a számra húzom. Forró csók volt, és nem tiltakozott. Mikor elengedem, akkor csak ennyit súg:

- Hallod, te nem vesztegeted az idődet... - és már ő hajol oda újabb csókért. Combján lévő kezem máris egyre feljebb kúszik, és már a szoknyája alatt fedez fel finomabb pontokat. Ekkor érzem a kezét, hogy a nadrágom cippzárán matat.

- Te sem vesztegeted... - súgom mosolyogva, és segítek neki elővenni a már kemény farkamat. Rutinosan rámarkol és húzogatni kezdi, én pedig a bugyiján át simogatom a dombját. Halkan, egymás szájába nyögünk és szinte faljuk a másikat. Még mindig nem tudom felfogni, hogy pár perce még nem is ismertük egymást, most pedig...

Hirtelen feláll, és szembeáll velem:

- Aztán csendben légy! - súgja, lenyúl a bugyijához, félrehúzza, fölém térdel az ülésen, majd beleül a farkamba. Mikor felnyögnék, gyorsan a számra tapasztja az övét, és úgy enged magába tövig. Amikor érzi, hogy nem hangoskodom, a fülemhez hajol és odasúgja:

- Mindjárt leszállok, úgyhogy húzz bele faszikám! - A mocskos dumája még inkább felhúz, mert ki nem nézném ebből a nőből, hogy így beszél. Ezért a kemény popsiját úgy megmarkolom, hogy mozdulni sem tudott rajtam. Aztán keményen járatni kezdem benne a makkom előre-hátra. Nyög, hajamba kapaszkodik, vállamba markol, és nyakamba fojtja a hangokat. Nem kímélem édes pináját, csiklóját alaposan dombomhoz és nadrágomhoz dörzsölöm, hadd lucskosodjon.

Egyre hevesebben rázkódunk, amire a vonat zötykölődése is rásegít, mikor érzem, hogy megremeg rajtam és ujjai belemélyednek a bőrömbe. Arcát vállgödrömbe fúrva jut át az élvezet csúcsán, és lassítok, hogy még jobban átjárják a hullámok. Amint csillapodik, a szemembe néz és csillogó szemmel azt súgja:

- Ez igazán fasza kis dugás volt. Máskor is jössz ezzel a vonattal? - Imádom ezt a mocskos száját!

- Persze.. - nyögöm, miközben golyóimon érzem levét, amint a nadrágomba csurog. - Jövök, persze...

- Rendben, akkor legközelebb te következel! - mosolyog hamiskásan, és akkor veszem észre, hogy a vonat lassít. Hirtelen felugrik rólam és felkapva a könyvét, táskáját már el is tűnik az ajtó mögött. Leszáll a sötétbe és még a nevét sem tudom. Én meg ott maradtam álló farokkal, és még mindig fel nem fogva az elmúlt eseményeket...

38 komment

Címkék: szex vonatozás szopizmus maszturbálásokk

Pancsoló pasik

2010.04.15. 03:00 :: Helen H.

Strandon férfival flörtölni kész kaland...

 Női szemmel nézve a Kigyúrt Állat tűnik legjobb takarónak. Rendszerint két csontkollekció haverjával érkezik, akik balról-jobbról állnak mellette, így szemléltetve a középső kan látványos méreteit. (Ez utóbbi megjegyzés sok esetben nem vonatkozik a péniszre.) Elmaradhatatlan kelléke a napszemüveg, amelyet hirtelen támadó nyári zápor idejére sem vesz le. Ha végigvonul a sétányon, robotra emlékeztető mozgással dobálja felső testét, így hessegetve el mellkasáról a kósza bogarakat. Nagyszerű irányjelző a vízben, mert combközépnél tovább nem megy beljebb, és rendszerint fél óra múlva is ugyanott áll, ahol hagytad. Lyukas kezű, hiszen az esetek többségében a napozó csajok mellett landol a röplabda, amit a Kigyúrt Állat egy “bazmeg Pintyőke, menjél már oda érte” kéréssel hozat vissza soványka barátjával. Imádja a főtt kukoricát, amit elfogyasztást követően laza mozdulattal hajít a közeli kuka felé, ám ha mellé esik, rögtön hallod a “há' pont így akartam” mondatot. Ha néha beszélgetésre szánja magát a társasággal, amellyel érkezett, akkor ügyel arra, hogy a BMW, osztrák meló, nincs csajom szavak magasabb decibelen szóljanak, és akkor is halljad, ha ötven kiscsoportos óvodás énekli melletted a Süss fel nap klasszikust. Strandolás végére általában előkerül egy kistesója, aki egy kellemes “kurva anyád, hogy elvetted a zsebpénzemet” gyönyörrel foszlatja szerte az álmait...

Rögtön kiszúrod a Vakító Véznát, akin nem csak az látszik, hogy strandra, de emberek közé is ritkán jár. Szigorúan kockás pléddel érkezik, és kb. negyven percig tanakodik magában azon, vajon a fűzfa vagy a büfésbódé árnyékában terítse-e le. Később a nap mozgását figyelemmel kísérve ráncigálja odébb a pokrócot, ám a papucsait mindig az előző helyen felejti. Mindig az otthon készített szendvicsét fogyassza el, akkor is, ha szarrá pépelődött a hátizsákjában, a Háború és béke kötet alatt. Vízben kerüli a fröcskölő gyerekeket, és olyan kitartóan locsolja mellkasát kezeivel, hogy szinte már tusfürdőt és szivacsot viszel neki. Ha kimerészkedik a medencéből, mint bolond kakas verdesi karjait, rohan a törülközőért, és a következő fél órát abba csavartan tölti. Még Ukrajnában tartanak a viharfelhők, de már sietve csomagolni kezd, aztán a bejáratnál ismét kisüt a nap, és órákig dillemázik, visszajöjjön-e. Feléje gurul egy labda, gyorsan felhúzza lábait, hogy a laszti biztosan eljusson a következő napozóhoz, így ne neki kelljen azt a tulajnak átadnia. Csörren a mobilja, hosszasan hallgatja a hívó felet, majd egy “jól van anya, megyek haza” zárással búcsúzik a strandtól...

Szem nem marad szárazon, ha színre lép az Álszexi Cukros bácsi. Lehet úgy hetven éves, de csak negyvennek néz ki, egyébként meg húsznak gondolja magát. Ugyan pocakot eresztett, de ezt ellensúlyozandó, délceg tartással viseli két számmal kisebb, sötétkék vagy piros színű fecskéjét. Villantja Corega tabs-szal tisztított műfogsorát, és ügyel arra, hogy klumpája sarka a megfelelő pillanatban csattanjon a kövezeten. (Ez a pillanat többnyire a tizenéves lányok csoportos medencébe menetele.) Kizárólag napágyon pihen, aminek a sarkára egy kiszuperált esernyő van szerelve napellenző gyanánt, és nem maradhat el mellőle a Füles rejtvényújság sem. A büfétől tálcára halmozott ételkupaccal tér vissza, és a közelében pihenő bikinis csajokat nagymenő módjára kínálja meg egy kis fűszeres csibeszárnnyal. Ha ez a hódítása kudarcba fulladna – és miért is ne fulladna kudarcba- akkor a késő délutáni órákban még bepróbálkozik egy “kérsz egy nyalást a fagyimból?” dumával. Merészen fejest ugrik a vízbe, ám csinos tinilányok helyett az úszómester karjaiban köt ki. Nap végére az egyetlen reménye, hogy a fényképezőgépével ezúttal sikerült jól zummolni a szexi cicikre...

Nincs idegesítőbb a Hisztis Apukánál. Gyereke hátán még ott a zsák, de már keni is naptejjel. Ugyan van még száz szabad hely a füvön, de ő csak azért is a három szexi szőke mellé teríti a gyékényszőnyeget, lehetőleg úgy, hogy annak oldala érintkezzen a csajok plédjével. Így lesz oka arra, hogy milliószor figyelmeztesse öt éves csemetéjét:”Ne mássz át a lányokhoz!”. Vízbe menet kockahasa van, ami a vízben valahogy leereszt, aztán vízből jövet ismét azzá válik. Lelkesen labdázik a gyerkőccel, ám az első dögös nő “jajj de cuki a kisfia” bekiáltásánál már kurvára nem érdekli, ha a kissrác habok alá merül. Feddi a porontyát, ha az jégkrémért toporzékol előtte, majd nagy nehezen betessékeli a bébimedencébe, és egy félvállról jövő “Lányok, kértek egy Calippot?” kérdéssel fordul a szöszik felé. Vizibiciklivel vagy közvetlenül a part mellett közlekedik, és széles vigyorral lesi a csajokat. (Eközben a gyermek kiesik a járműből, de fel sem tűnik neki.) Avagy követi az ugyancsak vizibicajozó három szőkét, és “Tekerd már gyorsabban te gyerek!” paranccsal ösztönzi szerencsétlen csemetéjét. Este hét körül a hangosbemondó ébreszti szunyókálásából:”Kisgyermeket találtunk magára hagyva a büfé előtt”...

16 komment

Címkék: pasik strand szopizmus maszturbálásokk

Nyomjuk a dudát!

2010.04.14. 03:00 :: Helen H.

Találós kérdés: Kicsi és kereket tart a kezében. Nos?

Helen autót vezet...


 

Helen vs. Teddy rovatunk következik:


 

Helen vezet


 

Elhagyja a garázst: egyes, kettes, hármas, négyes. Jujha, már 45 km/h-val halad! Ötös...Morog a motor. Teddy jobban:”Helen bazmeg, annak a kurva motornak nem fáj, ha néha 1500 fölé is pörgeted!”

Jó csaj sétál a járdán. “Odanézz Teddy!” Autó enyhén árokpart felé tart. Teddy kiabál. Helen gyorsan sminket igazít, majd az útra tereli a négykerekűt...

Néhány kilométeren át Helen közelharcot vív a biztonsági övvel. Mindig a nyakába vág. “Kicsi vagyok bazmeg, mi a faszt csináljak, ha állandóan a nyakamra tekeredsz!” Biztonsági öv győz. Teddy röhög. Csak kétszer kellett belenyúlnia a kormányba – meg egyszer a kézi fékbe -, de ez már jónak számít. Azta, már 70-tel száguld az autó! Sikerül beérni egy mezőgazdasági vontatót. Helen lassít. “Szerinted kiszálljak megnézni, hogy jön-e szemből valami?” - kérdi Teddy. Na majd Helen megmutatja, hogyan kell csinálni. Index bekapcsol – közben már a negyedik kocsi előzi őket -, óvatosan átsorol és padlógáz. Semmi. Teddy vörösödik:”Bazmeg, Helen ez nem automata váltós!” Oké. Finoman vissza háromba. Hoppá. Már jönnek szemből. Uccu ismét a traktor mögé. “Teddy baszki, én inkább megvárom, míg ez a szar letér a főútról.” Teddy fogja a fejét, sajnos ennyit nem ért meg az a korsó sör, amit ivott ebéd után...


 

Teddy vezet


 

Sietnek. Teddy beszorul a kormány és az ülés közé. Jah persze, még mindig asszonyméretben van a vezető helye. Teddy igazít, indít. Huss. Utca végén némi hiányérzet gyötri. “Bazmeg! Hol van Helen?”...(ez tényleg megtörtént)

Na akkor még egyszer kezdjük elölről. Tolatás. Ellenőrzés. Világítás rendben. Kézifék rendben. Dudák rendben. Oh. Vagyis Helen rendben...

Haladnak, haladnak. Ott egy sebességkorlátozó tábla. Helen mutogat. “Csak káprázik a szemed Kicsim.” - így Teddy. No jól van. Zebrára gyalogos készül lépni. Teddy dudál:”Menj már bazmeg!” Irány az országút. Beérnek egy totyogó járművet. Erős szembeforgalom. Teddy szentségel. “Szerinted végig tudjuk hallgatni az összes cd-t, mire megérkezünk?” - érdeklődik Helen. Végre előzés. Teddy intézményes kurva anyád-jelet mutat a lassú sofőrnek. Harmadik ilyen esetnél már Helen veszi át a mutogatós szerepét.

Haladnak, haladnak. Hirtelen satufék. Helen szerencsére fennakad a biztonsági övön. Kérdőre vonja urát. Mire Teddy:”Nyugi, csak teszteltem a féket. Te nem szoktad?” Szummázva: pont úgy vezet, mint egy informatikus. Mindössze két állapotot ismer: padlógáz, padlófék...(Ez előnyös tulajdonság, ha Helenre éppen rátör a szapora a kocsiban.)


 


 

22 komment

Címkék: a volán mögött szopizmus maszturbálásokk

Tilos a csók

2010.04.13. 03:00 :: Helen H.

Mi tehet az ember lánya, ha egy számára kedves barátja szájon akarja csókolni?


 

Felsőfokú tanulmányaim során ismerkedtünk össze. Aranyos volt, beszédes, jó humorral. Gyakran kaptam el pillantását, amint engem nézett. Úgy éreztem, hogy többet is akarna tőlem, mint egyszerű barátság. Amikor ezt felvetettem neki, ő finoman hárított. Sajnálta, amiért tévesen ítéltem meg a jelzéseit, és amúgy is éppen szerelmi bánat gyötri, ám reméli, nem változik rossz irányba a már szépen alakult viszonyunk. Nem is változott. Továbbra is barátkoztunk, egészen a diplomaosztóig...

Mindenki ment a maga útján. Kb. két év múlva eszembe jutott, mégis mi lehet vele, jó lenne találkozni, szimplán a barátság mezsgyéjén. Sms-t váltottunk, időpontot egyeztettünk, aztán találkozó. Rendesen agyon ütöttük az időt. Lám-lám, újból észrevettem azt a különös pillantását, ami számomra egy férfitől mindig a “nagyon tetszel, szívesen járnék veled”-et jelenti, de semmiképp nem a “milyen jó barátok vagyunk” tekintet...

Aztán következő hónapban megint találka. Már nem emlékszem, kinek a kezdeményezésére. Lényeg a lényeg, hogy én tényleg nem szándékoztam tovább lépni a barátságon, mivel egyszer már szívtam ezzel a fiatalemberrel, másfelől volt aktuális jelölt, akit akkor nagyon meg akartam szerezni.

Természetesen ő egyre intimebb témákat pedzegetett, sőt, még a pár évvel korábbi finom hárításáért is bocsánatot kért. Valahogy úgy értelmeztem a helyzetet, hogy ő kiheverte a csalódását, és én most már kapóra jönnék társnak. Még abban is biztos voltam, hogy a pusztán baráti csevelyre invitáló üzenetem neki azt jelentette:”Ez a csaj még mindig akar tőlem valamit, állok hát elébe.” Szóval nem csak a nők naivak...

Szájon akart csókolni. Természetesen elfordítottam a fejemet. Nem értette. Azt hitte, én is komolyan gondolom. Igen, ám részemről ez a komolyság a barátságra korlátozódott. Nem volt mérges, csak keseredett. Utána még váltottunk pár levelet, majd hallgatás.

Igazán sajnálom, hogy ilyen csúfondáros véget ért kettőnk kapcsolata. Pedig jófej pasi volt. Csak félreértett. Máig talányosnak gondolom, hogy ő valóban úgy vélte: én az ő szerelmi bánatának a múlására vártam...

 


 

31 komment

Címkék: szerelem pasik szopizmus maszturbálásokk barátságból

Dögös huszas

2010.04.12. 09:00 :: Helen H.

Fáradt férjet szexre csábítani nehéz eset...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Vadító piros miniszoknyát vásároltam magamnak. Na, gondoltam, mire a Kedves munkából hazaér, én is szexibe bújok. Tűsarkú cipő, fekete top, bal oldalra fésült haj copfba fogva. Mint egy dögös huszas. (Ha a szarkalábakat nem vesszük figyelembe...)

Fél hat magasságában kattant a zár. Teljes pompában várakoztam, falnak támasztva egyik vállamat. Férjem belépett, én pedig egy erotikus hellot nyögve riszáltam magamat előtte és nyomban testemhez szorítottam az ő testét.

Semmi.

Oh.

Mondta, hogy eléggé fáradt a szexhez. Amúgy nagyon kívánatos vagyok, de most álmos, éhes, és pillanatnyilag nem rám...

Később filmet néztünk a nappaliban. Naná, hogy izgató filmet. Akkor már megjött az étvágya irántam is. Nyúlt a topom alá, csókolgatta a nyakamat. Szóltam, és egyben ugrottam is fel helyemről, hogy egy pisilés erejéig távozom. Húzott vissza:

  • Nem engedlek sehova! Dugni akarok!

  • Jól van, mindjárt jövök, csak előtte pisilnem kell.

  • De nekem most van dughatnékom!

  • Nem tudsz várni egy percet?

  • Nem! Mert lehet mire visszaérsz, már nem leszek olyan hangulatban.

  • Na ez baromi jó! Pedig akkor is pisilni fogok!

Törtettem is a vécé felé. Drága pedig utamat állva feltartóztatott. Elég vicces szituáció volt. Persze a végén tudtam pisilni.

...és baszki, tényleg nem dugott meg. Aztakurva...

27 komment

Címkék: szex csábítás szopizmus maszturbálásokk

Feddhetetlen férfiak

2010.04.11. 00:01 :: Helen H.

Melyik az a pillanat, amikor már megbízhatunk egy pasiban? Ha kulcsot ad a lakásához? Vagy ha végre válik a feleségétől?...


 

KEZDŐK GYENGÉI


 

Korán kezdik a férfiak a mellébeszélést. Anyatejjel folyik beléjük. Talán nem is rossz ez így. Ezáltal a nők – akik ugye a hiszékenység “erényével” születtek – harminc éves korukra elég edzettek lesznek ahhoz, hogy szag alapján, két kilométerről kiszúrhassák, lódít-e a pasi. Tizenévesen az ember lánya szinte kettéharapja a kisujját, ha egy jóképű legény köszönt neki. Ha sétára is hívja, akkor már bugyijába pisil. Az igazi rózsaszín köd azonban akkor kezdődik, ha a srác száját elhagyja az “örökre szeretni foglak” maszlag. Tinédzser leányzónk ezen a ponton már vakon bízik a csábítójában. Könnyedén elhiszi, hogy a péntek esti randit azért kellett lemondani, mert a pasi hivatalos nyolcvanéves nagymamájának gokart versenyére. Nem hisz barátnőinek sem, akik állítják, hogy a fickó valami kerekded szépséget nyalogatott az iskola mögötti gyakorló pályán. Talán akkor ébred rá tévedésére, amikor a “hősszerelmes” egy másik csaj nevén becézgeti...

Összetört szívvel két választása van: 1. reménykedik a következő jelölt feddhetetlenségében; 2. bújkálni fog benne a kisördög, hogy nem minden arany, ami fénylik. Néhány kamaszkori csalódás a férfiak szavahihetőségében nagy valószínűséggel a második lehetőség felé tereli Isten naiv báránykáját.

Miközben ez a tapasztalata a kor előrehaladtával egyre erősebb lesz, a férfiak sem satnyulnak el taktikázás tekintetében. Értelmileg fejlettebb egyedeik hanyagolják a gokartos nagymamával történő dobálózást, talán mindössze azzal az aprócska ténnyel nem számolnak – legalábbis nem mindegyikük - , hogy a tiniként félrevezetett hölgyek átlátnak a szitán...


 

NEM MINDEN ARANY


 

Huszonévesen, első randin, ha lakására invitál a pasi “szép a kilátás a városra” szöveggel, az ugye magától érthetődik, hogy dugást jelent. Ha kufircolsz vele, ne csodálkozz, ha többé nem fog jelentkezni. Inkább finoman kezdjed szopni, félúton hagyd abba, majd sürgős munkára hivatkozva távozz tőle. Másnap hív, hogy van egy befejezetlen ügyetek. Persze Te erre semmiképpen ne emlékezz, de egy közös mozi vagy ebéd bizonyára segít oldani szürkeállományod zavarosságát. Ha a pasi elég intelligens, és veszi a lapot, akkor innentől kezdődnek a valódi randik. Az ötödik randi után már gálánsan ajánlkozik egy Neked szánt fogkefével arra az esetre, ha nála aludnál. Nem kell rögtön olvadoznod. Lapozd fel a tévéújságot, és láthatod, hogy BL-döntőt közvetítenek, tehát ugrik az estére, vele tervezett programod. Három hónap múlva kulcsot kapsz a lakásához. Ha romantikus típus vagy, örömödben futsz pár kört a háztömb körül. Ha nem, készítesz másolatot, hogy véletlenül se maradjon nála a U2 gyűjteményed, amennyiben egy jól sikerült pillanatában kicsempészi kulcsaidat a táskádból, majd szélnek ereszt. Fél év elteltével kéri, hogy költözz hozzá. Szívesen fogdosnál madarakat a boldogságtól. Azonban mielőtt erre vetemednél, vedd észre a fürdőszoba sarkában hetek óta önálló életet élő zoknigárdát, nem beszélve az első hívó szóra Hozzád futó porcicákról...

Jön egy reggel, és arra ébredsz, hogy már nem érdekel a szekrénypolcon landoló használt alsónadrág, vagy a konyhapulton felejtett narancshéj. Valójában nem is tudod, miért. Egyszerűen csak azt érzed: szereted ezt a pasit úgy, ahogy van. Végre a kezedet is megkéri, és már nem foglalkozol vele, vajon azért, mert kapuzárási pánik tört rá, vagy azért, mert a haverja is nősült múlt hónapban. Bízol a szerelmében, a hűségében, talán alább is adsz az örökös kételkedésből. Talán már nem is jársz olyan sűrűn kozmetikushoz, fodrászhoz, nem frissíted a ruhatáradat, és elegendőnek találod a mustárfoltos melegítő alsót ahhoz, hogy hazavárd a munkából. Észre is veszi a férfi ezt. Persze nem említi, csak magában konstatálja, hogy asszonya benne való bizalma gyökeret eresztett. Nagy valószínűséggel ki is fogja használni a helyzet adta lehetőségeket. Mi is a helyzet adta lehetőség? Természetesen az erős bizalom kijátszása...

 

SZÉP REMÉNYEK


 

Harmincöt felett az egyedülálló nő kétféle szerepbe bújhat. 1. Minden mindegy alapon összeáll egy pasival, akiről legalább azt tudja, hogy nem sorozatgyilkos. Persze ez a fickó még királyfi is lehet néhány hét együttélés után – nagy reménnyel, de csekély eséllyel -, viszont ha nem, akkor sűrűn nyeli a békákat, és álbizalmat szavaz a kapcsolatnak, mert valaki kell neki, akiről elmondhatja, hogy az övé. 2. Továbbra is tartja a két lépés távolságot, erősen ellenőrzi a viszonyt, és amennyiben stabil lelkületű, el is éldegél így. Ha labilis a lelki világa, a pasi első sanda félrepillantásánál hisztit rendez, pakol, ismét visszaköltözik, újból pakol, egészen addig, amíg a férfi unalmában végképp iktatja az életéből. Aztán ott van a tipikus szerető felállás. Pasi, akinek felesége van, de szükségét látja a kalandnak. Talál egy erre nyitott nőt, aki bízik a pasas szavában, miszerint “elhagyom a nejed miattad”, és teljes hitben-reményben várja a napot, amikor a hímet egészen a sajátjának tudhatja, és nem csupán kedd, csütörtök este hattól nyolcig. A várakozási idő skálája széles. Önérzetes nőknél 0,5-1 év. Romantikusoknál 2-végtelen. Vajon ezek a nők mikor kapnak észbe, hogy a bizalomnak is vannak határai? Amikor botra támaszkodva számolják ráncaikat a tükörben, aminek sarkára egy gyűrött fénykép van ragasztva?...

Tudjuk, hogy egy jól működő kapcsolathoz szükség van bizalomra, hiszen képtelenség úgy élni, hogy állandóan stresszelünk: vajon a másik miben sántikál. Mintha ez a dolog a férfiak részéről egyszerűbben működne. Ők nem gyártanak milliónyi összeesküvés-elméletet, ha a nő magas lázra hivatkozva lemond egy randit. Ellenben őket nem is vágják át a palánkon hetente tízszer...

Vagy?


 


 

33 komment

Címkék: párkapcsolat bizalom szopizmus maszturbálásokk