Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Napi MaszturbáláSokk

Szopizmus: Újratöltve Még mindig itt vagy? Akkor élvezed.

Friss topikok

Hirdetés

Óvszerháború

2010.04.23. 03:00 :: Hirmondo Helen

Nevének elhallgatását kérő blogger barátunktól kaptunk egy pikáns történetet. Köszönjük kedves Névtelen Hős!

Vendégkufirc rovatunk következik:

 

Szombat este 'kártyázni' voltam, ki tudja milyen megfontolásból egy kotongumit is betettem az irattárcámba,

még gondoltam is: nemelfelejteni-nemelfelejteni! Az este nem úgy alakult, bár későn értem haza.


 

Vasárnap reggel szavazás: asszonnyal mentünk de gyerek is jött velünk, ne üljön már otthon egyedül.

Szavazóhelységben csak páran álltak előttünk, meg páran épp igazolták magukat, én is elkezdtem kotorászni

a tárcámban. Az asztal végéről a szavazóbizottságból egy idősebb hölgy jó hangosan szól nekem:

-Uram, valami kiesett a tárcájából.

-Tessék? - kérdezem elsőre, mire megismétli:

-Kiesett valami a tárcájából a földre! Már mindenki rám figyel, látom néznek elém. Lenézek, én is, ó bazzzzz,

előttem a földön a kotongumi! Ilyen gyorsan a légykapó sem nyúl ki áldozatáért mint ahogy

én felkaptam a kis csomagot. Ránézek az asszonyra, vigyorgok, de érzem vörösödik a fejem.

Ő visszanéz és halkan aztmondja:

-Majd otthon megbeszéljük, de azt mondhatom ez volt az utolsó kártyázásod!

Erre én: - de anya, rossz volt a lapjárás!

 Lehet találgatni, ki a küldő.;-)

32 komment

Címkék: óvszer kotongumi szopizmus maszturbálásokk

Kefélés, köpés, alvás

2010.04.22. 03:00 :: Hirmondo Helen

Találós kérdés: Habzik a szája, és tévét néz? Nos?

Helen fogat mos...


 

Helen vs. Teddy rovatunk következik:


 

Helen a fürdőben


 

Bejelenti, hogy indul zuhanyozni, aztán még elolvas három blogbejegyzést és meghallgatja Madonna összesét. Végre elér a helyre. Teddy fülel, csobog-e már a víz. Semmi. “Mégsem fürdesz?”-kiáltja neki. Sajnos Helent a tükör tartja fogva. Nagy nehezen levedli ruháját, ám ekkor észreveszi, hogy hátán kisebb pattanás éktelenkedik. Irány vissza a szobába. Háttal leül Teddy elé, lehetőleg úgy, hogy éppen Teddy kedvenc sorozatának fontos jelenete fusson a képernyőn. “Nyomd ki lécci!”- kéri kedves hangon. Teddy mérgelődik, de nyom. Ismét fürdő. Teddy várja a vízcsobogást. Semmi. “Mi lesz már?”-kérdezi hevesen. Ezúttal Helennek nem sikerül normálisan feltűznie a haját. Mindig van egy kósza tincs, ami kicsúszik a csatból. Végre zuhanyozás. Mire befejezi, simán végignézed a Barátok közt eposzt az első résztől. Ugrás nélkül. Fogmosás. Persze nem maradhat a fürdőben, érkezik Teddyhez, és kefével a szájában beszél hozzá. “Mi van? Nem értem.” - szól Teddy. Helen még egyszer löki a rizsát, továbbra is kefével a nyelve hegyén, csak hangosabban, és jobban artikulálva az eöéiuátot. Hoppá. Hab cseppent a padlóra. Sebaj. Gyors törlés. Jajj, mindjárt folyik minden. Uzsgyi a mosdó fölé. Öblítés. Fulladásos halál. Köpés. Rituális kefe-és pohártisztítás. Zuhanytálca rendbetétele. Vízcseppek eltűntetése a járólapról. Haj leengedése. Kézkrém használat. Jéé, hajnali két óra...


 

Teddy a fürdőben


 

Szobából a fürdő felé tartva véletlenszerűen szabadul meg ruházatától, amit Helen kapkod fel hol az ágyról, hol a fotelból. Szennyes alsónadrágját és zokniját rendeltetésszerű helyére, vagyis a könyvespolcra dobja. Pattan a zuhanyzóba. Tíz másodperc múlva kiabál:”Helen, nincs itt a törülközőm!" Persze Helen ekkor már vigyorogva álldogál a kabin előtt, lazán lóbálva kezében (nem, nem Teddy farkát) a törülközőt. Mire az asszony kettőt pislog, a ház ura már túl van a borotválkozáson is. Vissza a laptop elé. Helen incselkedni kezd Teddy pizsamanadrágjában. Mérgelődés: “Tiszta víz még a lábszárad baszki, így dörzsölöd szárazra magadat!” Lefekvés előtt Helen utolsó pillantást vet még a fürdőszobára. Zuhanytálca tele szőrrel. Samponos flakonon, csempén, kabinajtón. Papucslenyomatok a mosdókagyló előtt. Törülköző mosógép tetejére dobva. Helen gyűjti a levegőt, hogy egyetlen szuszra tegye helyre Teddyt, aki természetesen már húzza a lóbőrt...

41 komment

Címkék: zuhanyozás szopizmus maszturbálásokk

Zaklatás

2010.04.21. 03:00 :: Hirmondo Helen

Első randi végeztével mondtam neki, hogy részemről nem oké ez a kapcsolat. Nem hatotta meg...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Kedves és közvetlen volt, viszont olyan vízenyős tekintettel nézett rám és furcsa mozgással vonaglott mellettem, hogy képtelen voltam fizikálisan vonzódni hozzá. Előfordul az ilyesmi. Én pedig az a fajta csaj vagyok, aki ha testileg nem talál vonzónak egy pasit, akkor az illető csillagokat is lehozhatja, nem érdekel...

Szóval kerek perec kijelentettem ott előtte, hogy sajnos szexuálisan nem gerjedek rá, így nem kellene erőltetnünk ennek a viszonynak a folytatását. Pillanatnyilag eljutott a tudatáig ez a véleményem. Aztán még aznap este telefonált, mi lenne ha adnék számára még egy esélyt...

Hihetetlen. Finoman elmagyaráztam, hogy az esély akkor jönne össze, ha holnapra barna színűre változna a szeme, és állva pisilnék a kéjtől, amikor rápillantok. Azt hitte csak viccelődöm. Ebből kifolyólag a következő napokban kitartóan írta az sms-eket, invitált moziba, ilyen-olyan rendezvényre. Először válaszoltam is, hogy bármennyire próbálkozik, hajthatatlan maradok, mert az intellektuális kötődés mellett a punciviszketést is szeretem érezni magamon, és ez utóbbit sehogy sem tudom előcsalni. Na, pár nap szünet következett...

Majd – a változatosság kedvéért – emailben zaklatott kb. két héten keresztül. “Megismerkedtem valakivel” szöveggel ráztam le. Nem, itt még nem ért véget a történet. Ugyanis időközben tényleg jött a Big Love Teddy személyében. (Akkor döntöttem el, hogy mindig hangoztatok valami pozitív hazugságot, mert a jelek szerint beválik...)

Szóval úgy fél év múlva a személyes zaklatóm üzent nekem az iwiw-en keresztül. Megint a szokásos “szeretném, ha elkísérnél ide s oda” egyveleggel tunkolta az agyamat. Nem reagáltam. Erre fel újból írt egy szösszenetet. Na, gondoltam, tisztázom a helyzetet. Mivel akkor már jegygyűrűt viseltem, bátorkodtam a “menyasszony vagyok és szeretném ha felhagynál a zaklatással” mondattal pontot tenni a kálvária végére. Hmmm. Válasza egyszerűen abnormális volt:

“Ha menyasszony vagy, akkor miért nem tűnteted ezt fel az adatlapodon, hogy más is tudja, mert így elég félrevezető.”

Hoppá.

Három napig telefonkönyv-kihordó is voltam diák koromban, mégsem vettem fel a munkahelyek közé...

Egyébként meg az iwiw-et nem társkeresőnek használtam/használom...

Amúgy az ominózus mező mind a mai napig üres. Végül is nem vagyok köteles...

Ez a bumeráng-effektus nőben is rossz. Pasinál pedig egyszerűen szánalmas.

35 komment

Címkék: zaklatás szopizmus maszturbálásokk

Pisilés ágyban

2010.04.20. 03:00 :: Hirmondo Helen

Pillanatra azt hittem, hogy a vécén ülök...


 

Nagyon ciki ez a történet, gondoltam megosztom Veletek, hogy derüljetek rajta. Van az az állapot, amikor még álmodsz, de a kezed már beleér a bilibe. Gyakorlatilag én is ezen az álom-ébrenlét mezsgyén haladtam, és pechemre sikerült azt fantáziálnia a kis szürkeállományomnak, hogy a vécén ülök, csurgatok. Sajnos a folyékony ügyek nem csak álmomban jelentkeztek, ugyanis arra riadtam, hogy nedves alattam a lepedő...

Oh.

Szupergyorsan ébresztettem Teddyt, aki egy laza “ne szórakozz velem, biztos csak álmodtál” legyintéssel próbált visszagyömöszölni a takaró alá. Kissé ingerülten mondtam neki, hogy baszki, tényleg álmodtam, de lám-lám az álom valóra is vált...

Lámpakapcsolás. Lepedőcsere. Teddy morog. Helen pityeregni kezd. (Na, mégis csak csecsemőkoromban pisiltem utoljára az ágyban.) Matracmosás. Matracátfordítás. Lámpaoltás.

Gáz, ultra gáz...


 

16 komment

Címkék: pisi szopizmus maszturbálásokk

Baszás a buszon

2010.04.19. 03:00 :: Hirmondo Helen

Nyilvánosságot botránkoztató szexuális viselkedés. Hmmm...


 

Gimnazista korom buszos élményei közé tartozott, ha ifjú gerlepárokat láttam egymással ill. egymáson turbékolni. Különösen a busz hátsó része volt erre alkalmas, így sok párocska már indulás előtt fél órával a járatnál gyülekezett, hogy elsőként felszállva kaparinthassa meg az ominózus “ötös ülést”, annak is szélső részét...

Mindig akadt egy terelő emberük, akinek az volt a dolga, hogy testével vagy táskák egymásra halmozásával takarja a rájuk látást. Persze az utazó nagyérdemű minden igyekezet ellenére látta, mi zajlik a takarni kívánt helyen...

Természetesen a csókolózáson nem lepődött meg senki, hiszen mégis csak a kilencvenes éveket írtuk, és ennyi még a prűdebb népeknek is belefért. Volt aztán példa heves pólómozgásra is a lány mellének tájékán, amiből sejtettük, hogy nem gyerekes csiklandozásról van szó. Sokat elárultak a kéjes tekintetek is. (Nem, nem az enyém.)

Egyetlen egyszer magam is majdnem áldozatául estem egy ilyen kis közjátéknak. Történt ugyanis, hogy sikerült pontosan előttük helyet foglalnom, és a kiengedett hajam rálógott a támlára, aminek a fogantyúját a leányzó közben erőteljesen markolta – a hajammal együtt...

Sajnálom, hogy a pettingnek ez a buszos megjelenítése kimaradt az életemből (na, most lehet mondogatni, hogy Helen még szűz ezen a téren;-), viszont a mentségemre legyen írva: smárolnom azért sikerült a hazafelé tartó járaton.

Változtak a szokások a bérletes tapizást illetően. Anyuka mesélte, hogy manapság már nem csak kizárólag a hátsó üléseken, hanem a busz bármely pontján előfordulnak szexuális ütközetek, és a helyzet pikantériáját az adja, hogy a korábbi csendes matatást felváltotta a hangos kéjelgés. Vagyis: a “mindjárt tövig nyalom a picsádat” és a “szívesen szopnám a kemény farkadat” mondatok úgy szállnak a levegőben, mint pitypang bóbitája a nyári szélben...

Istenem, miről maradok le...

31 komment

Címkék: szex nyilvános szopizmus maszturbálásokk

Plázacica-dumcsi

2010.04.18. 03:00 :: Hirmondo Helen

 Aranyszőke Manci és Platina Piri találkoznak a Pláza egyik butikja előtt:


 

Manci: Szijja! (látványos puszi bal orcára, jobb orcára, ismét bal orcára) Köszcsi, hogy tegnap este szóltál telcsin. Né' má' Pircsi, milyen csecse kabcsid van!

Piri: Jajj, köszcsi, köszcsi! (heves tapsikolás) Tudod van nekem az új pasim, a Jancsi. Németben melózik, onnan hozta ezt is, meg az új mercsim.

Manci: Szupcsi! Az én új pasim, a Tibcsi, nyaralni vitt Párizsba, és megnéztünk valami Vincsit. Tetszett, csak a csajon olyan uncsi volt az a sötét pulcsi.

Piri: Pillcsi! (csörög a mobilja, felveszi) Szia Moncsi! Hogy miii? Lemondta a műkörmös a holnap délutánt??? Csak holnapután délelőtt tud fogadni??? Hát, hát, hát, ez má' milllyen köcsi dolog! (terjeget a kezével) Akkor megyek szolcsiba, és amúgy is, mi az hogy má' nem ér rá, hallod? Hallod? Visz a pasim a Balcsira, nem mehetek új körmök nélkül! Ez olyan izé, hogy is hívják, jajj baszcsi, mit szoktak erre mondani. Tudod, amikor majdnem leérettségiztem, na az előtt is ezt a szót használta anyuci. Igen! Életbevájó! Az az! Tényleg tudsz másik körmösnél nekem holnapra időpontot kérni? Imádlak! Puszcsi! (leteszi a telefont) Bocsi, ez nagyon fontos dumcsi volt.

Manci: Jajj hogyne! Te figyuka! Múltkor olyan fincsi zacsilevest csináltam! Pedig azt hittem, hogy nehéz az olyat összedobni, mert ugye kell hozzá olló, meg minden. Annyira örültem, mert sikerült megtalálnom a zacsi sarkát! (feje felett érzi a glóriát)

Piri: Ne mondd! Hogy te milllyen kis ügyi vagy! Én meg, képzeld, képzeld, láttam, hogyan süti anyucsi aztat a palacsi...palacsi...naaa tudod te!

Manci:nta???

Piri: Igen! Ntapalacsi!!! Olyan büszke is vagyok má' magamra, amiért kis konyhatüncsi lettem.(kihúzza magát, arcán széles vigyor)

Manci: Cukibukika, figyuszucska! Balcsin lesz a fürcsi?

Piri: Azt mondta a Jancsi, hogy hosszú hétvégére megyünk neszezni, vagy mi a szösz. Csak nem tudom még, mivel neszezzek. Szerinted-e a nesszeszeremmel lehet olyat csinálni-e?

Manci: Well, hogy kicsit angyalos legyek, ahogy tesómtól hallottam, ha te mondod, biztos lehet.

Piri:Jajja, az én tecsim is szok néha hüllyeségeket beszélni. Múltkor is a szobámban keresett valami lexikont, pedig én nem vagyok zenész. Most veszem csak észre, de helyeske napszemcsid van? Új?

Manci:Tibcsitől kaptam. Csak két szopcsimba került. Megérte. (oldalra néz hirtelen) Te, né' csak má' azokat a csajszikat! Pizzadobozok vannak a kezükben! (vihog)

Piri: Jééé, még lapozzák is! Én még nem láttam lapozható pizzadobozt. Várjá'! (hunyorítani kezd) Az van az egyikre írva, hogy I-d-e-g-e-n sz-a-v-a-k sz-ó-t-á-r-a. Azta!

Manci: Pircsi, te ilyen jól tudsz olvasni???

Piri:Ugyan! Jancsi szok ilyen erkélyt fejteni, közben belenézek. Na de megyek is, és keresem a boltot, ahol lehet ezt a pizzadobozt kapni! Új divat! Követni kell! Puszcsi drága! Majd telcsizz!

Manci: Persze, persze! Puszcsi!


 
 


 


 


 

 

16 komment

Címkék: plázacica szopizmus maszturbálásokk

Csaj ABC 1.

2010.04.17. 03:00 :: Hirmondo Helen

Amazon: Lába között ostor csattan. Acélbetétes melltartója töltényhüvelyekkel kapcsolódik össze. Pasi kicsit félrenéz, nyelvével nyakon csapja. Út szélén kereket cserél, ha férfi segíteni próbál neki, kettőt belé rúg. Ne engedd előre az ajtóban, mert azt hiszi, halántékon kívánod lőni. Virágcsokorral leped meg, fejedet nyomja a szirmok közé. Ágyban vigyázz, mikor sül el a fegyvered, mert észre sem veszed, és újratölti...

 

Buta liba: Fagyizni hívod, és télikabátot húz, mert azt hiszi, az Északi-sarkra mentek. Kétszer mosolyogsz rá, és másnap már az esküvői meghívótokat küldi szét. Mentalikőrt készítesz neki, és sírva fakadva kérdezi, hogy büdös-e szája. Féltékeny az első kutyára, ami rád vakkant a kerítés mögül. Gyorsan szexel Veled az első adandó alkalommal, mert úgy véli, ha a farkadnál fogva vezet, az idők végezetéig megtarthat...

Celeb: Szerinte ő egy nagy sztár, hiszen a cipője sarkán lévő rágógumi folt lencsevégre került, és benne volt a helyi lapban. Ha valaki ugyanazt a ruhát viseli, amit ő, na az csak azért lehet, mert őt majmolja. Két kanál cukorral kínálod neki a kávét, és szemedre veti, hogy “nem olvastad a Twitteren, hogy én hárommal iszom?”. Sétálsz vele a Duna-parton, és hirtelen pózolni kezd a japán turistáknak, mert úgy gondolja, őt fotózzák...


 

33 komment

Címkék: abc csaj szopizmus maszturbálásokk csajtípusok

Gyors menet

2010.04.16. 03:00 :: Hirmondo Helen

Mykee barátunk mesél nekünk egy felejthetetlen vonatozásról.

Vendégkufirc rovatunk következik:

 

Már szinte senki nincs a vonaton. Ez az utolsó járat így este 10 után. Aki még a kocsiban van, talán aludhat, mert mozgolódást nem veszek észre. Még egy óra van hazáig, jó pár megálló. Lassan én is bóbiskolok, már fel sem veszem, hogy megáll újra a vonat. Félig lehunyom már a szemem, amikor a szemközti ülésekre leül ő. Lenge ruhája természetes ebben a nyári, fülledt estében, de ilyen későn mégis merésznek tűnhet a combközépnél alig hosszabb rövidsége. Máris érzem, hogy az álom tovatűnik és miután leült, majd elővette a könyvét, egyből az ablak visszaverődő tükörképében futtatom rajta végig a szemem. Fitos orr, csókos ajkak, formás keblek, és micsoda combok!

Hányan is vannak a kocsiban? Felállok, mintha a csomagjaimat igazgatnám, és óvatosan körbenézek. Mi középen vagyunk, de talán ha egy férfi ül a kocsi végében, sokat mondok. Máris bátrabban ülök vissza, de mégsem lehetek szemtelen, hiszen még odébbáll a finom nőszemély.

Az ablak helyett hátradőlve és lapos pillantásokkal vizslatom, miközben könyvébe merülve falja a sorokat. Egyik pillanatban felnéz, egyenesen a szemembe. Mielőtt még gyorsan elnézhettem volna, máris leszólít:

- Csak nem olvastad a könyvet?

Pislogok meglepetten, mert azt sem tudom mit olvas, nem azzal vagyok elfoglalva, de azért hamar feltalálom magam:

- Nem, még nem olvastam. De mi ez? Miről szól? - Kérdezem, miközben odalépek mellé. - Szabad? - kérek még engedélyt, mielőtt csak úgy leülnék. A kérdés inkább illendő, hiszen ki más foglalná egy üres vonaton a helyet?

- Persze, ülj csak le. - invitál, majd lelkesen magyarázni kezd a könyvről. Élénken figyelem, ahogyan kipirul az arca a lelkesedéstől. Ekkor a vonat váratlanul fékezni kezd és az egyik kezemmel a combjába kapaszkodom. Nem erősen, de hirtelen így sikerült. Amint észreveszem merészségem, máris elkapom a kezem:

- Elnézést. - mondom kissé pironkodva, de ő csak lazán rávágja:

- Semmi gond, ha ezzel megmentettem az életed. - kacsintva nevet rám. - Tedd csak ide, ne szégyellősködj!

Merész csaj, nemcsak a ruhája kihívó... De engem sem kell kétszer győzködni, már teszem is vissza puha combjára a tenyerem.

- Szóval a könyvnél tartottunk... - folytatná, de ránézek és már nem tudom hol tartottunk. A hajába túrok, és a számra húzom. Forró csók volt, és nem tiltakozott. Mikor elengedem, akkor csak ennyit súg:

- Hallod, te nem vesztegeted az idődet... - és már ő hajol oda újabb csókért. Combján lévő kezem máris egyre feljebb kúszik, és már a szoknyája alatt fedez fel finomabb pontokat. Ekkor érzem a kezét, hogy a nadrágom cippzárán matat.

- Te sem vesztegeted... - súgom mosolyogva, és segítek neki elővenni a már kemény farkamat. Rutinosan rámarkol és húzogatni kezdi, én pedig a bugyiján át simogatom a dombját. Halkan, egymás szájába nyögünk és szinte faljuk a másikat. Még mindig nem tudom felfogni, hogy pár perce még nem is ismertük egymást, most pedig...

Hirtelen feláll, és szembeáll velem:

- Aztán csendben légy! - súgja, lenyúl a bugyijához, félrehúzza, fölém térdel az ülésen, majd beleül a farkamba. Mikor felnyögnék, gyorsan a számra tapasztja az övét, és úgy enged magába tövig. Amikor érzi, hogy nem hangoskodom, a fülemhez hajol és odasúgja:

- Mindjárt leszállok, úgyhogy húzz bele faszikám! - A mocskos dumája még inkább felhúz, mert ki nem nézném ebből a nőből, hogy így beszél. Ezért a kemény popsiját úgy megmarkolom, hogy mozdulni sem tudott rajtam. Aztán keményen járatni kezdem benne a makkom előre-hátra. Nyög, hajamba kapaszkodik, vállamba markol, és nyakamba fojtja a hangokat. Nem kímélem édes pináját, csiklóját alaposan dombomhoz és nadrágomhoz dörzsölöm, hadd lucskosodjon.

Egyre hevesebben rázkódunk, amire a vonat zötykölődése is rásegít, mikor érzem, hogy megremeg rajtam és ujjai belemélyednek a bőrömbe. Arcát vállgödrömbe fúrva jut át az élvezet csúcsán, és lassítok, hogy még jobban átjárják a hullámok. Amint csillapodik, a szemembe néz és csillogó szemmel azt súgja:

- Ez igazán fasza kis dugás volt. Máskor is jössz ezzel a vonattal? - Imádom ezt a mocskos száját!

- Persze.. - nyögöm, miközben golyóimon érzem levét, amint a nadrágomba csurog. - Jövök, persze...

- Rendben, akkor legközelebb te következel! - mosolyog hamiskásan, és akkor veszem észre, hogy a vonat lassít. Hirtelen felugrik rólam és felkapva a könyvét, táskáját már el is tűnik az ajtó mögött. Leszáll a sötétbe és még a nevét sem tudom. Én meg ott maradtam álló farokkal, és még mindig fel nem fogva az elmúlt eseményeket...

38 komment

Címkék: szex vonatozás szopizmus maszturbálásokk

Pancsoló pasik

2010.04.15. 03:00 :: Hirmondo Helen

Strandon férfival flörtölni kész kaland...

 Női szemmel nézve a Kigyúrt Állat tűnik legjobb takarónak. Rendszerint két csontkollekció haverjával érkezik, akik balról-jobbról állnak mellette, így szemléltetve a középső kan látványos méreteit. (Ez utóbbi megjegyzés sok esetben nem vonatkozik a péniszre.) Elmaradhatatlan kelléke a napszemüveg, amelyet hirtelen támadó nyári zápor idejére sem vesz le. Ha végigvonul a sétányon, robotra emlékeztető mozgással dobálja felső testét, így hessegetve el mellkasáról a kósza bogarakat. Nagyszerű irányjelző a vízben, mert combközépnél tovább nem megy beljebb, és rendszerint fél óra múlva is ugyanott áll, ahol hagytad. Lyukas kezű, hiszen az esetek többségében a napozó csajok mellett landol a röplabda, amit a Kigyúrt Állat egy “bazmeg Pintyőke, menjél már oda érte” kéréssel hozat vissza soványka barátjával. Imádja a főtt kukoricát, amit elfogyasztást követően laza mozdulattal hajít a közeli kuka felé, ám ha mellé esik, rögtön hallod a “há' pont így akartam” mondatot. Ha néha beszélgetésre szánja magát a társasággal, amellyel érkezett, akkor ügyel arra, hogy a BMW, osztrák meló, nincs csajom szavak magasabb decibelen szóljanak, és akkor is halljad, ha ötven kiscsoportos óvodás énekli melletted a Süss fel nap klasszikust. Strandolás végére általában előkerül egy kistesója, aki egy kellemes “kurva anyád, hogy elvetted a zsebpénzemet” gyönyörrel foszlatja szerte az álmait...

Rögtön kiszúrod a Vakító Véznát, akin nem csak az látszik, hogy strandra, de emberek közé is ritkán jár. Szigorúan kockás pléddel érkezik, és kb. negyven percig tanakodik magában azon, vajon a fűzfa vagy a büfésbódé árnyékában terítse-e le. Később a nap mozgását figyelemmel kísérve ráncigálja odébb a pokrócot, ám a papucsait mindig az előző helyen felejti. Mindig az otthon készített szendvicsét fogyassza el, akkor is, ha szarrá pépelődött a hátizsákjában, a Háború és béke kötet alatt. Vízben kerüli a fröcskölő gyerekeket, és olyan kitartóan locsolja mellkasát kezeivel, hogy szinte már tusfürdőt és szivacsot viszel neki. Ha kimerészkedik a medencéből, mint bolond kakas verdesi karjait, rohan a törülközőért, és a következő fél órát abba csavartan tölti. Még Ukrajnában tartanak a viharfelhők, de már sietve csomagolni kezd, aztán a bejáratnál ismét kisüt a nap, és órákig dillemázik, visszajöjjön-e. Feléje gurul egy labda, gyorsan felhúzza lábait, hogy a laszti biztosan eljusson a következő napozóhoz, így ne neki kelljen azt a tulajnak átadnia. Csörren a mobilja, hosszasan hallgatja a hívó felet, majd egy “jól van anya, megyek haza” zárással búcsúzik a strandtól...

Szem nem marad szárazon, ha színre lép az Álszexi Cukros bácsi. Lehet úgy hetven éves, de csak negyvennek néz ki, egyébként meg húsznak gondolja magát. Ugyan pocakot eresztett, de ezt ellensúlyozandó, délceg tartással viseli két számmal kisebb, sötétkék vagy piros színű fecskéjét. Villantja Corega tabs-szal tisztított műfogsorát, és ügyel arra, hogy klumpája sarka a megfelelő pillanatban csattanjon a kövezeten. (Ez a pillanat többnyire a tizenéves lányok csoportos medencébe menetele.) Kizárólag napágyon pihen, aminek a sarkára egy kiszuperált esernyő van szerelve napellenző gyanánt, és nem maradhat el mellőle a Füles rejtvényújság sem. A büfétől tálcára halmozott ételkupaccal tér vissza, és a közelében pihenő bikinis csajokat nagymenő módjára kínálja meg egy kis fűszeres csibeszárnnyal. Ha ez a hódítása kudarcba fulladna – és miért is ne fulladna kudarcba- akkor a késő délutáni órákban még bepróbálkozik egy “kérsz egy nyalást a fagyimból?” dumával. Merészen fejest ugrik a vízbe, ám csinos tinilányok helyett az úszómester karjaiban köt ki. Nap végére az egyetlen reménye, hogy a fényképezőgépével ezúttal sikerült jól zummolni a szexi cicikre...

Nincs idegesítőbb a Hisztis Apukánál. Gyereke hátán még ott a zsák, de már keni is naptejjel. Ugyan van még száz szabad hely a füvön, de ő csak azért is a három szexi szőke mellé teríti a gyékényszőnyeget, lehetőleg úgy, hogy annak oldala érintkezzen a csajok plédjével. Így lesz oka arra, hogy milliószor figyelmeztesse öt éves csemetéjét:”Ne mássz át a lányokhoz!”. Vízbe menet kockahasa van, ami a vízben valahogy leereszt, aztán vízből jövet ismét azzá válik. Lelkesen labdázik a gyerkőccel, ám az első dögös nő “jajj de cuki a kisfia” bekiáltásánál már kurvára nem érdekli, ha a kissrác habok alá merül. Feddi a porontyát, ha az jégkrémért toporzékol előtte, majd nagy nehezen betessékeli a bébimedencébe, és egy félvállról jövő “Lányok, kértek egy Calippot?” kérdéssel fordul a szöszik felé. Vizibiciklivel vagy közvetlenül a part mellett közlekedik, és széles vigyorral lesi a csajokat. (Eközben a gyermek kiesik a járműből, de fel sem tűnik neki.) Avagy követi az ugyancsak vizibicajozó három szőkét, és “Tekerd már gyorsabban te gyerek!” paranccsal ösztönzi szerencsétlen csemetéjét. Este hét körül a hangosbemondó ébreszti szunyókálásából:”Kisgyermeket találtunk magára hagyva a büfé előtt”...

16 komment

Címkék: pasik strand szopizmus maszturbálásokk

Nyomjuk a dudát!

2010.04.14. 03:00 :: Hirmondo Helen

Találós kérdés: Kicsi és kereket tart a kezében. Nos?

Helen autót vezet...


 

Helen vs. Teddy rovatunk következik:


 

Helen vezet


 

Elhagyja a garázst: egyes, kettes, hármas, négyes. Jujha, már 45 km/h-val halad! Ötös...Morog a motor. Teddy jobban:”Helen bazmeg, annak a kurva motornak nem fáj, ha néha 1500 fölé is pörgeted!”

Jó csaj sétál a járdán. “Odanézz Teddy!” Autó enyhén árokpart felé tart. Teddy kiabál. Helen gyorsan sminket igazít, majd az útra tereli a négykerekűt...

Néhány kilométeren át Helen közelharcot vív a biztonsági övvel. Mindig a nyakába vág. “Kicsi vagyok bazmeg, mi a faszt csináljak, ha állandóan a nyakamra tekeredsz!” Biztonsági öv győz. Teddy röhög. Csak kétszer kellett belenyúlnia a kormányba – meg egyszer a kézi fékbe -, de ez már jónak számít. Azta, már 70-tel száguld az autó! Sikerül beérni egy mezőgazdasági vontatót. Helen lassít. “Szerinted kiszálljak megnézni, hogy jön-e szemből valami?” - kérdi Teddy. Na majd Helen megmutatja, hogyan kell csinálni. Index bekapcsol – közben már a negyedik kocsi előzi őket -, óvatosan átsorol és padlógáz. Semmi. Teddy vörösödik:”Bazmeg, Helen ez nem automata váltós!” Oké. Finoman vissza háromba. Hoppá. Már jönnek szemből. Uccu ismét a traktor mögé. “Teddy baszki, én inkább megvárom, míg ez a szar letér a főútról.” Teddy fogja a fejét, sajnos ennyit nem ért meg az a korsó sör, amit ivott ebéd után...


 

Teddy vezet


 

Sietnek. Teddy beszorul a kormány és az ülés közé. Jah persze, még mindig asszonyméretben van a vezető helye. Teddy igazít, indít. Huss. Utca végén némi hiányérzet gyötri. “Bazmeg! Hol van Helen?”...(ez tényleg megtörtént)

Na akkor még egyszer kezdjük elölről. Tolatás. Ellenőrzés. Világítás rendben. Kézifék rendben. Dudák rendben. Oh. Vagyis Helen rendben...

Haladnak, haladnak. Ott egy sebességkorlátozó tábla. Helen mutogat. “Csak káprázik a szemed Kicsim.” - így Teddy. No jól van. Zebrára gyalogos készül lépni. Teddy dudál:”Menj már bazmeg!” Irány az országút. Beérnek egy totyogó járművet. Erős szembeforgalom. Teddy szentségel. “Szerinted végig tudjuk hallgatni az összes cd-t, mire megérkezünk?” - érdeklődik Helen. Végre előzés. Teddy intézményes kurva anyád-jelet mutat a lassú sofőrnek. Harmadik ilyen esetnél már Helen veszi át a mutogatós szerepét.

Haladnak, haladnak. Hirtelen satufék. Helen szerencsére fennakad a biztonsági övön. Kérdőre vonja urát. Mire Teddy:”Nyugi, csak teszteltem a féket. Te nem szoktad?” Szummázva: pont úgy vezet, mint egy informatikus. Mindössze két állapotot ismer: padlógáz, padlófék...(Ez előnyös tulajdonság, ha Helenre éppen rátör a szapora a kocsiban.)


 


 

22 komment

Címkék: a volán mögött szopizmus maszturbálásokk

Tilos a csók

2010.04.13. 03:00 :: Hirmondo Helen

Mi tehet az ember lánya, ha egy számára kedves barátja szájon akarja csókolni?


 

Felsőfokú tanulmányaim során ismerkedtünk össze. Aranyos volt, beszédes, jó humorral. Gyakran kaptam el pillantását, amint engem nézett. Úgy éreztem, hogy többet is akarna tőlem, mint egyszerű barátság. Amikor ezt felvetettem neki, ő finoman hárított. Sajnálta, amiért tévesen ítéltem meg a jelzéseit, és amúgy is éppen szerelmi bánat gyötri, ám reméli, nem változik rossz irányba a már szépen alakult viszonyunk. Nem is változott. Továbbra is barátkoztunk, egészen a diplomaosztóig...

Mindenki ment a maga útján. Kb. két év múlva eszembe jutott, mégis mi lehet vele, jó lenne találkozni, szimplán a barátság mezsgyéjén. Sms-t váltottunk, időpontot egyeztettünk, aztán találkozó. Rendesen agyon ütöttük az időt. Lám-lám, újból észrevettem azt a különös pillantását, ami számomra egy férfitől mindig a “nagyon tetszel, szívesen járnék veled”-et jelenti, de semmiképp nem a “milyen jó barátok vagyunk” tekintet...

Aztán következő hónapban megint találka. Már nem emlékszem, kinek a kezdeményezésére. Lényeg a lényeg, hogy én tényleg nem szándékoztam tovább lépni a barátságon, mivel egyszer már szívtam ezzel a fiatalemberrel, másfelől volt aktuális jelölt, akit akkor nagyon meg akartam szerezni.

Természetesen ő egyre intimebb témákat pedzegetett, sőt, még a pár évvel korábbi finom hárításáért is bocsánatot kért. Valahogy úgy értelmeztem a helyzetet, hogy ő kiheverte a csalódását, és én most már kapóra jönnék társnak. Még abban is biztos voltam, hogy a pusztán baráti csevelyre invitáló üzenetem neki azt jelentette:”Ez a csaj még mindig akar tőlem valamit, állok hát elébe.” Szóval nem csak a nők naivak...

Szájon akart csókolni. Természetesen elfordítottam a fejemet. Nem értette. Azt hitte, én is komolyan gondolom. Igen, ám részemről ez a komolyság a barátságra korlátozódott. Nem volt mérges, csak keseredett. Utána még váltottunk pár levelet, majd hallgatás.

Igazán sajnálom, hogy ilyen csúfondáros véget ért kettőnk kapcsolata. Pedig jófej pasi volt. Csak félreértett. Máig talányosnak gondolom, hogy ő valóban úgy vélte: én az ő szerelmi bánatának a múlására vártam...

 


 

31 komment

Címkék: szerelem pasik szopizmus maszturbálásokk barátságból

Dögös huszas

2010.04.12. 09:00 :: Hirmondo Helen

Fáradt férjet szexre csábítani nehéz eset...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Vadító piros miniszoknyát vásároltam magamnak. Na, gondoltam, mire a Kedves munkából hazaér, én is szexibe bújok. Tűsarkú cipő, fekete top, bal oldalra fésült haj copfba fogva. Mint egy dögös huszas. (Ha a szarkalábakat nem vesszük figyelembe...)

Fél hat magasságában kattant a zár. Teljes pompában várakoztam, falnak támasztva egyik vállamat. Férjem belépett, én pedig egy erotikus hellot nyögve riszáltam magamat előtte és nyomban testemhez szorítottam az ő testét.

Semmi.

Oh.

Mondta, hogy eléggé fáradt a szexhez. Amúgy nagyon kívánatos vagyok, de most álmos, éhes, és pillanatnyilag nem rám...

Később filmet néztünk a nappaliban. Naná, hogy izgató filmet. Akkor már megjött az étvágya irántam is. Nyúlt a topom alá, csókolgatta a nyakamat. Szóltam, és egyben ugrottam is fel helyemről, hogy egy pisilés erejéig távozom. Húzott vissza:

  • Nem engedlek sehova! Dugni akarok!

  • Jól van, mindjárt jövök, csak előtte pisilnem kell.

  • De nekem most van dughatnékom!

  • Nem tudsz várni egy percet?

  • Nem! Mert lehet mire visszaérsz, már nem leszek olyan hangulatban.

  • Na ez baromi jó! Pedig akkor is pisilni fogok!

Törtettem is a vécé felé. Drága pedig utamat állva feltartóztatott. Elég vicces szituáció volt. Persze a végén tudtam pisilni.

...és baszki, tényleg nem dugott meg. Aztakurva...

27 komment

Címkék: szex csábítás szopizmus maszturbálásokk

Feddhetetlen férfiak

2010.04.11. 00:01 :: Hirmondo Helen

Melyik az a pillanat, amikor már megbízhatunk egy pasiban? Ha kulcsot ad a lakásához? Vagy ha végre válik a feleségétől?...


 

KEZDŐK GYENGÉI


 

Korán kezdik a férfiak a mellébeszélést. Anyatejjel folyik beléjük. Talán nem is rossz ez így. Ezáltal a nők – akik ugye a hiszékenység “erényével” születtek – harminc éves korukra elég edzettek lesznek ahhoz, hogy szag alapján, két kilométerről kiszúrhassák, lódít-e a pasi. Tizenévesen az ember lánya szinte kettéharapja a kisujját, ha egy jóképű legény köszönt neki. Ha sétára is hívja, akkor már bugyijába pisil. Az igazi rózsaszín köd azonban akkor kezdődik, ha a srác száját elhagyja az “örökre szeretni foglak” maszlag. Tinédzser leányzónk ezen a ponton már vakon bízik a csábítójában. Könnyedén elhiszi, hogy a péntek esti randit azért kellett lemondani, mert a pasi hivatalos nyolcvanéves nagymamájának gokart versenyére. Nem hisz barátnőinek sem, akik állítják, hogy a fickó valami kerekded szépséget nyalogatott az iskola mögötti gyakorló pályán. Talán akkor ébred rá tévedésére, amikor a “hősszerelmes” egy másik csaj nevén becézgeti...

Összetört szívvel két választása van: 1. reménykedik a következő jelölt feddhetetlenségében; 2. bújkálni fog benne a kisördög, hogy nem minden arany, ami fénylik. Néhány kamaszkori csalódás a férfiak szavahihetőségében nagy valószínűséggel a második lehetőség felé tereli Isten naiv báránykáját.

Miközben ez a tapasztalata a kor előrehaladtával egyre erősebb lesz, a férfiak sem satnyulnak el taktikázás tekintetében. Értelmileg fejlettebb egyedeik hanyagolják a gokartos nagymamával történő dobálózást, talán mindössze azzal az aprócska ténnyel nem számolnak – legalábbis nem mindegyikük - , hogy a tiniként félrevezetett hölgyek átlátnak a szitán...


 

NEM MINDEN ARANY


 

Huszonévesen, első randin, ha lakására invitál a pasi “szép a kilátás a városra” szöveggel, az ugye magától érthetődik, hogy dugást jelent. Ha kufircolsz vele, ne csodálkozz, ha többé nem fog jelentkezni. Inkább finoman kezdjed szopni, félúton hagyd abba, majd sürgős munkára hivatkozva távozz tőle. Másnap hív, hogy van egy befejezetlen ügyetek. Persze Te erre semmiképpen ne emlékezz, de egy közös mozi vagy ebéd bizonyára segít oldani szürkeállományod zavarosságát. Ha a pasi elég intelligens, és veszi a lapot, akkor innentől kezdődnek a valódi randik. Az ötödik randi után már gálánsan ajánlkozik egy Neked szánt fogkefével arra az esetre, ha nála aludnál. Nem kell rögtön olvadoznod. Lapozd fel a tévéújságot, és láthatod, hogy BL-döntőt közvetítenek, tehát ugrik az estére, vele tervezett programod. Három hónap múlva kulcsot kapsz a lakásához. Ha romantikus típus vagy, örömödben futsz pár kört a háztömb körül. Ha nem, készítesz másolatot, hogy véletlenül se maradjon nála a U2 gyűjteményed, amennyiben egy jól sikerült pillanatában kicsempészi kulcsaidat a táskádból, majd szélnek ereszt. Fél év elteltével kéri, hogy költözz hozzá. Szívesen fogdosnál madarakat a boldogságtól. Azonban mielőtt erre vetemednél, vedd észre a fürdőszoba sarkában hetek óta önálló életet élő zoknigárdát, nem beszélve az első hívó szóra Hozzád futó porcicákról...

Jön egy reggel, és arra ébredsz, hogy már nem érdekel a szekrénypolcon landoló használt alsónadrág, vagy a konyhapulton felejtett narancshéj. Valójában nem is tudod, miért. Egyszerűen csak azt érzed: szereted ezt a pasit úgy, ahogy van. Végre a kezedet is megkéri, és már nem foglalkozol vele, vajon azért, mert kapuzárási pánik tört rá, vagy azért, mert a haverja is nősült múlt hónapban. Bízol a szerelmében, a hűségében, talán alább is adsz az örökös kételkedésből. Talán már nem is jársz olyan sűrűn kozmetikushoz, fodrászhoz, nem frissíted a ruhatáradat, és elegendőnek találod a mustárfoltos melegítő alsót ahhoz, hogy hazavárd a munkából. Észre is veszi a férfi ezt. Persze nem említi, csak magában konstatálja, hogy asszonya benne való bizalma gyökeret eresztett. Nagy valószínűséggel ki is fogja használni a helyzet adta lehetőségeket. Mi is a helyzet adta lehetőség? Természetesen az erős bizalom kijátszása...

 

SZÉP REMÉNYEK


 

Harmincöt felett az egyedülálló nő kétféle szerepbe bújhat. 1. Minden mindegy alapon összeáll egy pasival, akiről legalább azt tudja, hogy nem sorozatgyilkos. Persze ez a fickó még királyfi is lehet néhány hét együttélés után – nagy reménnyel, de csekély eséllyel -, viszont ha nem, akkor sűrűn nyeli a békákat, és álbizalmat szavaz a kapcsolatnak, mert valaki kell neki, akiről elmondhatja, hogy az övé. 2. Továbbra is tartja a két lépés távolságot, erősen ellenőrzi a viszonyt, és amennyiben stabil lelkületű, el is éldegél így. Ha labilis a lelki világa, a pasi első sanda félrepillantásánál hisztit rendez, pakol, ismét visszaköltözik, újból pakol, egészen addig, amíg a férfi unalmában végképp iktatja az életéből. Aztán ott van a tipikus szerető felállás. Pasi, akinek felesége van, de szükségét látja a kalandnak. Talál egy erre nyitott nőt, aki bízik a pasas szavában, miszerint “elhagyom a nejed miattad”, és teljes hitben-reményben várja a napot, amikor a hímet egészen a sajátjának tudhatja, és nem csupán kedd, csütörtök este hattól nyolcig. A várakozási idő skálája széles. Önérzetes nőknél 0,5-1 év. Romantikusoknál 2-végtelen. Vajon ezek a nők mikor kapnak észbe, hogy a bizalomnak is vannak határai? Amikor botra támaszkodva számolják ráncaikat a tükörben, aminek sarkára egy gyűrött fénykép van ragasztva?...

Tudjuk, hogy egy jól működő kapcsolathoz szükség van bizalomra, hiszen képtelenség úgy élni, hogy állandóan stresszelünk: vajon a másik miben sántikál. Mintha ez a dolog a férfiak részéről egyszerűbben működne. Ők nem gyártanak milliónyi összeesküvés-elméletet, ha a nő magas lázra hivatkozva lemond egy randit. Ellenben őket nem is vágják át a palánkon hetente tízszer...

Vagy?


 


 

33 komment

Címkék: párkapcsolat bizalom szopizmus maszturbálásokk

Vécé vagy kád?

2010.04.10. 03:00 :: Hirmondo Helen

Ha a nőnek a vécé kell, a pasi használja a fürdőkádat...

Sajnos rám tört a szapora. Mondtam az uramnak, hogy figyelmen kívül hagyva minden sebességkorlátozást, száguldjunk hazafelé. Persze ő azt hitte, nem komoly az ügy, és erősködött, hogy ő fog először vécére menni, mert nagyon kell már pisilni. "Na ne viccelj! Én meg rögtön telecsinálom a kocsit." - sziszegtem izzadó homlokomat törölgetve...

Persze az ajtónyitásnál is volt némi dulakodás, hiszen aki elsőnek ér a lakásba, azé lesz a klotyó...

- Teddy, neked csak pisilned kell! Én nem bírom tovább tartani még fél percet sem! Pisilj a fürdőkádba! Máskor is pisilsz oda, ha perverzeset játszunk!

Így is lett.

Azért kicsit furcsán néztünk volna ki, ha az én termékemet kellett volna eltakarítanunk a lefolyón keresztül...

16 komment

Címkék: pisi kaki szopizmus maszturbálásokk

Vérző szűz

2010.04.09. 03:00 :: Hirmondo Helen

Shana barátunk részletezte nekünk életének első szexuális élményét. Köszönjük Shana!

Vendégkufirc rovatunk következik:

 

Egyedül voltunk a házban, a szüleim már Svédországban éltek. Nagyon hideg volt, egy kis hősugárzó zúgott, annyira volt elég, hogy ne lássuk a leheletünket. Az egyetlen meleg dolog Ő volt, hozzá bújtam. Így maradtunk a sötétben, néztük a plafonon világító műanyag csillagokat. Megmutattam a csillagképeket: Sirius, Pegazus, Kis Göncöl, Hattyú. Tetszett neki.

Olyan jó meleg volt, és annyira meg kívántam. Mondtam neki: menstruálok, őt nem zavarta.

Nem emlékszem, miként kerültek le a ruháink. Alig fértünk el ketten a takaróban, szorosan össze kellet bújnunk, hogy ne lógjanak ki a végtagjaink. A takaró széleit magunk alá gyűrtük, nehogy kiszökjön a meleg, úgy nézhetünk ki, mint közös pólyába mumifikált szerelmesek.

Benyúlt a lábaim közé, először csak a combjaim között melegítette a kezeit, majd egy kicsit feljebb kalandozott és elkezdett "kitágítani".

Felülre került, a combjaim közé, próbált behatolni. Még hozzám se ért, de már másztam ki alóla. Próbált visszatartani, de mint egy vadló rúgtam le magamról. Lehiggadt, azt mondta, majd egyszer sikerülni fog, legalábbis előbb vagy utóbb.

Mérges lettem magamra. El akartam veszíteni a szüzességemet. Átvettem az irányítást. Rámásztam, ő megfogta a csípőment. Erősen tartott, aztán már csak azt vettem észre, hogy belém csúszott. Úgy döntött hanyatt, hogy nem csúszott ki belőlem. Elkezdett bennem mozogni, kellemes volt, nagyon is.

Kicsit el voltunk kábulva, a kedves annyira magához tért, hogy kihúzza, és a hasamra fröcsköljön. Ekkor jöttem rá, túl vagyok rajta, már nem vagyok szűz. Bár a menstruációs vér miatt, sohase fogom megtudni, vérzett-e vagy sem. Egy biztos a takarón nyomott hagytunk, még mindig meg vannak a vérfoltok.

40 komment

Címkék: szex szűzesség szopizmus maszturbálásokk elveszítése

Fénymásolós csaj

2010.04.08. 03:00 :: Hirmondo Helen

"volt pár olyan kolleganőm aki szeretett mindig olyan közel állni hozzám, hogy odadörgölje a melleit a karomhoz"

Helemsn rovatunk következik:

Teddy says:

szia

Helen says:

szia, na, ma nem járt bent nálad a kis fekete?

Teddy says:

nem, de találkoztam vele a fénymásolónál

Helen says:

és???

Teddy says:

semmi

csak rácsaptam a fenekére:-)

nevetett

Helen says:

az anyját! jó a segge?

Teddy says:

jah, jó kemény

Helen says:

és nem szólt semmit csak nevetett?

Teddy says:

legközelebb majd mellbe vágom, csakhogy tudjuk milyen a csöcse is

vagy megpaskolom a farkammal:-)

Helen says:

nem mered!

Teddy says:

nem itt

Helen says:

várj, rosszul írtam: merev

Teddy says:

hiszen tudod, h milyen gyorsan vigyázzba vágja magát

Helen says:

most már nem a kis feketéről beszélünk, ugye?

Teddy says:

hát kiről?

szinte mindegy is h kiről beszélünk

a lényeg hogy szinte mindig a szexről dumálunk

Helen says:

a vigyázzba vágásról gondoltam, hogy nem a kis fekete az

Teddy says:

ja az nem

Helen says:

aki vigyázzba vágja magát

kivel dumálsz mindig a szexről? itt velem vagy ott velük?

Teddy says:

volt pár olyan kolleganőm aki szeretett mindig olyan közel állni hozzám, hogy odadörgölje a melleit a karomhoz

Helen says:

azta! régi, szép emlékeid

Teddy says:

de itt nem szokás :-(

Helen says:

bohócod hogy van?

Teddy says:

ki?

Helen says:

a játékszered a lábaid között?

Teddy says:

ja, most nyugton van

Helen says:

de meddig.-)

Teddy says:

amig ki nem megyek az irodából

Helen says:

a fénymásolóhoz?

Teddy says:

megyek egy kört

L.-t ma még nem is láttam

Helen says:

jah igen, őt feltétlenül nézd meg

jó utat!

Teddy says:

és te mi szépet csinálsz?

Helen says:

ebédet

Teddy says:

simogatod a nyuszidat?

Helen says:

nem, most éppen alszik

estére biztos éhes lesz

nappal mindig kiéheztetem

Teddy says:

majd megeteted

Helen says:

a te segítségeddel

Teddy says:

na jó főzőcskézést

Helen says:

kössz, neked meg jó csajmustrát


 

91 komment

Címkék: msn szopizmus maszturbálásokk

Irodai kandúrok

2010.04.07. 03:00 :: Hirmondo Helen

Legegyszerűbb módja a pasizásnak, ha a munkahelyen vadászunk. Nem kell belépőjegyet fizetnünk, és minden nap nyolc órában rendelkezésünkre áll...


 

Ki más lehetne az iroda kedvence, mint az Ügyeletes Szépfiú. Reggel még csak a porta mellett halad, de parfümje illatát már a harmadik emeleten is érezni lehet. Álmos tekintetét erotikus nézéssel leplezi, és vigyázz arra, hogy az ajtónyitás után egyből hajába túrjon, de természetesen lassított felvétel verzióban, hogy a teás konyhában intézkedő takarítónő is észrevegye két törölgetés között. Úgy lihegi füledbe a napi kimutatást, mintha nyomban szexuális kapcsolatot létesítene Veled. Ám ez csak azért van, mert szervezete egyszerűen nem tudja elviselni, ha üzemen kívül van a lift. Ingje felső két gombját nem használja rendeltetésüknek megfelelően, hogy jól látható maradjon az a három nyomorék szőrszál a mellkasán. Folyóson sietve gondosan farmerje hátsó zsebébe csúsztatja kezeit, így igazítva nadrágja formáján ágyéktájékon, és hangsúlyozva férfiúi mivoltát. Csajokkal történő beszélgetés során nem felejti alkalmazni a szexi szájfélrehúzást, és mindig talál valami nem létező szöszt a vállukon, amit figyelmesen pöckölhet félre. Állítólag a Földközi-tengernél nyaralt, ám csupán sikerült álomba merülnie a szoláriumgépben. Dicsekszik méregdrágán vásárolt ruháival, amit egyébként kilóra vett a közeli turkálóban. Pletykál csodálatos nemi életéről, viszont ha lecsapsz rá a férfi vécében, kisfiús zavarában alsónacijába vizel...

Érkezik az iroda fenegyereke, a Szexcentrikus Poénmuki. Üvöltve köszönt jó reggelt, ablakot nyit, mennydörgő fingot ereszt útjára, majd térdére csapva röhög egy sort, és kibontja a bejövő postát. Dühöngő ügyfélnek részletet énekel az ABBA Money, money, money klasszikusából. Ha valamelyik kolléganő terhest jelent, ő biztos magára vállalja az apaság szerepét. Orrváladékát óvszerbe fújja, dobozkába csomagolja, és karácsonyi ajándékként helyezi el a közutálatnak örvendő munkatárs asztalán. Párhuzamosan több hölgy kollégáját elégíti ki elektronikus formában, és az egyik neki címzett, erotikus tartalmú mailt vicc gyanánt továbbítja az Ügyeletes Szépfiúnak. December közepén Hawaii-mintás ingben, szalmakalapban bolondítja a társait, és csak akkor hajlandó ez utóbbit fejéről levenni, ha rácsaphat a kis recepciós lány fenekére. Ha főnöke nő, hajadon, 30-40 év közötti, két héten belül sikeresen ágynak dönti. Ha a nő 40 év feletti, férjezett, akkor már találkozásuk második napján. Ha a nő 40 év feletti, egyedülálló: még az állásinterjú alatt. Jelenlétében ne mártogasd sűrűn a teafiltert a forró vízbe, mert végigordítja a teremben, hogy jól vered a pasid farkát...

Ki is mindenki irodai szemetesládája? Persze, hogy a Félénk Aktakukacka. Magyarázod szegénynek az aktuális logisztikai problémákat, ő pedig kitartóan bámulja az íróasztala lapját, ugyanis kirívó dekoltázsod látványától nyomban a papírkosárba élvezne. Csapatépítő tréningen szívesen vállalja a táblaírnok szerepét, csak véletlenül se kelljen kézen fogni a lányokat. Hűtőszekrénybe pakolt finom ebédjét mókából felfalja a Poénmuki, ám ő a sóhajtozáson kívül mást nem tesz. Elég mutatóujjaddal gyengéden játszadozni monitorja tetején, máris túlórázik helyetted. Fülig vörösödik, ha megkérdezed tőle, mennyi a pontos idő. Nyáron, forróságban is hosszú ujjú inget visel, hogy habfehér karjait ne hozza fel ellenpéldának az Ügyeletes Szépfiú. Mihelyst szex lesz az irodai beszédtéma, serényen helyezi fel fülhallgatóját, és mint aki se lát, se hall gépelni kezd, ám izzadó homloka és levegőért kapkodása elárulja, hogy közel sem a panaszos ügyfélnek szánt levele tartja izgalomban. Kávészünetben ablaknál állva melankólikusan távolba tekint, és ha megszólítod, az ijedségtől magára löttyinti az italt. Néha azonban furcsa dolgok derülnek ki róla. Alkalomadtán szó nélkül engedi, hogy a parkolóház sötét zugában csordulásig szopjad...

Leginkább a Titokzatos Munkamániással gyűlik meg a bajunk. Még a telefon se csörrent meg, de már tudja, ki a hívó fél, mi a gondja, hogyan kell kezelni. Két hivatalos mondanivalója közé mindig szúr egy “de csinos vagy ma” mondatot. Már-már repülsz a boldogságtól, ha kávézni hív, és várod a randira invitálást, de csupán a heti munkatervet akarja egyeztetni Veled. Íróasztalán mosolygós gyerkőc fotója néz vissza Rád, aztán hallod, amint telefonban dicsekszik valakinek, hogy nem küzd hasonló problémával, mivel neki nincs gyereke. Dossziét keres a polcodon, és sandán feléd leseget. Gyorsan kigombolod a kardigánodat a jobb belátás érdekében, amikor is csendesen megszólal:”Látom a tegnapi jelentés van előtted az asztalon.” Céges bulin minden hölgyhöz van egy kedves szava. Többnyire a “hétvégén is dolgoznom kell” vagy az “elintézted már a rendelést?”. Végre vacsorameghívást kapsz tőle. Csinibe vágod magadat, és a várva várt estén bámulsz hatalmas bociszemekkel, amikor tolmácsolnod kell a másik vacsoravendégnek, aki történetesen egy kliens...

19 komment

Címkék: patkányok pasik hivatali szopizmus maszturbálásokk

Burlszex

2010.04.06. 05:00 :: Hirmondo Helen

Lehet-e barkóbázni szex közben? Lehet...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Csábítottam a férjemet. Csak ült a laptop előtt és dolgozott, gondoltam, lazítok rajta kicsit. Kezdtem egy finom fülcimpa-nyaldosással. Persze én már eléggé ajzott voltam, így határozott mozdulattal húztam el a székről, és vonszoltam kényelmesebb helyre. Ugyan engedelmeskedett, de éreztem mozdulatain, hogy fejében a meló motoszkál...

Nagy dillemája hatására sikerült a Drágának olyan pozícióba hozni a testünket, amitől szinte letörött a farka. Szisszenés, már majdnem Helen magára hagyása. Gyorsan két vállra fektettem, és heves lovaglással leheltem belé életet. A Kedves ásított egy nagyot, nevetni kezdett. Jujj, micsoda mérges lettem! “Én élvezkedem rajtad, Te pedig elpoénkodod az egészet?”-fakadtam ki felháborodva. Persze a szexelést nem hagytuk abba, de ő a szituáció tetőzése kedvéért még hozzáfűzte:”Nem akarsz közben barkóbázni? Gondoltam valamire.” Dührohamom nyugtatása képpen kérdeztem:

  • Élőlény?

  • Igen.

  • Nő?

  • Aha.

  • Munkatársad?

  • Persze.

Tovább nem folytattam, mivel orgazmusközeli állapotba kerültem. Na és a Kedves is...

Kufircunk végeztével azért még érdeklődtem nála:”Figyelj csak! Akkor ma tulajdonképpen a kolléganődre élveztél?” Sunyin mosolygott...

47 komment

Címkék: szex burleszk szopizmus maszturbálásokk

Húsvéti mukik

2010.04.05. 03:00 :: Hirmondo Helen

Pasik nem szoktak féltékenyek lenni egymásra, ezért nem zavart, hogy párhuzamosan kettővel kavartam...

Szexuális kalandjaim hajnalán történt. Húsvét előtt pár nappal hívott az egyikük, hogy balatoni hétvégére készül, vele tartok-e. Húsz éves voltam, néhány hete ismertem, és még nem kívántam szexelni vele, viszont az ingyen pihenés igen csiklandozta fantáziámat. Kértem némi gondolkodási időt. Aznap este telefonált a másik is, mit szólnék ahhoz, ha húsvét vasárnap este vacsorával egybekötött táncos mulatságba vinni. Ez az ötlet is tetszett. Rábólintottam. Majd a balatonosra is...

Nagypéntek reggelén bőröndnyi ruhával társulva ültem be emberünk kocsijába. Eredetileg hétfőn érkeztünk volna vissza, de én rokonlátogatásra hivatkozva rábeszéltem, hogy már vasárnap induljunk haza. Persze kezdetben szomorkás volt emiatt, de estére, a szobába rendelt pezsgőtől és a mélyen dekoltált koktélruhámtól vidult a lelke. Ígérte, hogy nem erőlteti a kufircot. Jajj, ez borzasztóan tetszik a férfiakban! Naná, hogy vágyott minden porcikám a dugásra, de hülye lettem volna három hét után tálcán kínálni neki azt, amire annyira vágyott már az első pillanattól. Élveztem a fokozások játékát. Azt, hogy a pasi mi mindent képes előcsalni magából a puncimban csatangolás kedvéért. Szóval voltak simogatások, harapdálások, és hirtelen csörrent a mobilom. Másik udvarló jelentkezett. Miközben a fotelben ülve hallgattam, hogyan izgatná a szentem nyelvével a nyelvemet, lábujjaim a hétvégés fickó farkán incselkedtek. Koncentráltam arra is, hogy maga a beszélgetés ne tűnjön többnek, mint egy barátnővel folytatott csevely...

Elméletben már lejátszottam a meccset. Vasárnap este hatkor hazaérek, fél nyolcra buliszerelésbe bújok, és már indulok is. Hintettem a mesét a vacsorára várható nagybácsikról, nagynénikről. Egyetlen dologgal nem számoltam. Még pedig azzal, hogy a zenés mulatságba invitáló srác tényleg szerelmes belém...

Hat órakor a balatonos pasi fékezett a házunk előtt. Segítőkészen hozta az utazótáskámat. Búcsú a kapuban. Észrevettem, hogy tekintete döbbenten mered valamire a fejem felett. Finoman fordultam én is. Hoppá. Ott, a kapuláb tetején egy hatalmas húsvéti csomag díszelgett. Kosárral, szalmával, plüssnyuszival, csokoládéhegyekkel. Ugye, erre hirtelen még mondhattam volna, hogy a csajok szórakoznak velem. Viszont arra már nehezen, amikor a fiatalember talpig öltönyben, virággal a kezében mellettünk termett...

Igen, vártam a ribancolós szavakat, a számonkéréseket, ám mint kiderült: a férfiak utálnak féltékenynek látszani. Korok csatája kezdődött. Egyik oldalon a harmincas, sokat tapasztalt róka, másik oldalon a huszas, tapasztalatokat gyűjteni akaró vadász. Valahogy így:

  • Kis haver! Vicces vagy ebben az öltönyben. Mama adta rád?

  • De legalább én nem anyám ezer éves verdájával járok.

  • Jah. Én meg nem anyámmal lakom.

Itt léptem közbe, hogy talán szerencsésebb lenne nem rendezni műsort az utcán, húsvét napján. Szépen köszöntöttem, szabad kezemmel nyúltam a fészkemért, és sétáltam a házba...

Hétvégés pasitól pár napig még kaptam üzeneteket, mint pl.”Kisfiúd hogy van?” vagy “Szerintem a balatoni kiruccanás többet ért.” A nyuszicsomagos srác aznap este bulizott. Egy másik csajjal. Két hónap múlva dobta a lánykát. Miattam. Aztán én dobtam őt...


 


 

12 komment

Címkék: húsvét pasik szopizmus maszturbálásokk

Nyuszik és tojások

2010.04.04. 00:01 :: Hirmondo Helen

Minden kedves női olvasómnak sok-sok hímes tojást és nyalókát, és minden kedves férfi olvasómnak sok-sok huncut nyuszit kívánok!

...és természetesen, ha a csajok nyuszira, a pasik pedig tojásra vágynak, akkor ahhoz is sok boldogot...

12 komment

Címkék: húsvét tojás nyuszi szopizmus maszturbálásokk hímes

Pasik ABC sorrendben

2010.04.03. 03:00 :: Hirmondo Helen

Eljött ennek a napja is. Befejező részéhez érkezett a Pasi ABC.

Városi legenda: Pasi, akiről mindenki áradozik, de látni, még senki nem látta. Hallottad valakitől, hogy egy ismerőse ismerősének az ismerőse összefutott vele, és egyből romantikus hétvégére hívta Párizsba. Mások meg azt állították, hogy kiváló szerető az ágyban, és kérés nélkül mosogatja a tizenkét személyes étkészletet. Aztán eszedbe jut, hogy múltkor a piacon valaki szó nélkül egy szál sárga rózsát nyomott a kezedbe, de mire magadhoz tértél a kábulattól, eltűnt a sarkon. Lehet ő volt az?...

Zaklató: Bumeráng-effekt. Eldobod, visszajön. Nem ért a szép szóból. Sajnos a csúnyából sem. Kocsid szélvédőjét kiplakátolja “Akkor is az enyém leszel!” szöveggel. Reggeli újságod mellé “Soha nem leszel másé!” üzenetet csatol. Ebédelni indulsz, és ő szolgál ki a gyorsbüfénél. Munkából hazafelé menet megállsz a piros lámpánál, már kopogtat is az ablakodon. Ha szerencséd van, két év után abbahagyja...


 

 

Zs-kategória:Pasi végszükség esetére. Kicsit ronda, kicsit büdös, de ideig-óráig megfelel, csak nyilvánosság előtt ne kelljen vele sokat mutatkozni. Dugás előtt minimum két láda sört igyál, hogy arra se emlékezz, pasi-e egyáltalán. Ha együtt vásároltok, és belebotlasz egy ismerősödbe, szinte biztos, hogy “ő a kanadai unokatestvérem” mondattal mutatod be neki. Persze azt tartsd szem előtt, hogy ez a fajta pasiválasztásod kizárólag Téged minősít...

 

 

 

A teljes Pasi ABC

 

Adonisz: Két alfaja létezik. Egyik, akiről rajta kívül maximum a megdugott csajai állítják, hogy kurvajópasi. Ő rendszerint értelmileg fejletlen, a nyolc általánost (sem) végzett barátnőire és a negyven éves, bontóban összerakott bömösére a legbüszkébb. Bulikban könnyen felismerhető, mert mindig ugyanabban a cigiszagú, még olaszban, a nyolcvanas évek végén vásárolt bőrdzsekiben mutatkozik, jobb kezében Hopfer sörrel, bal kezében foghiányos Bözsi nagy mellével. Másik típus a lányokállvapisilnekutána. Na, ő az, akibe szorult annyi okosság, hogy futja a kötelező mozi-kávé-séta köröket, mielőtt ágyba dugná áldozatát. Nagyon művelt, legalábbis ami a női kirakatok tartalmát illeti. Szigorúan homályos helyre parkolja le kocsiját, hogy csak azután vegye észre zsákmánya a vadiúj Audit, ha már elindult popsija alatt az ülésfűtés. Védekezni tényleg csak az tud ellene, aki tartós emlékezetkieséssel rendelkezik a mokésé triumvirátus tájékán...


 

Anyakicsifia: Abszolút halál, ha az ember lánya összetalálkozik vele. Már az első randin kéri a nőt, hogy adjon ő borravalót. Zsarolásból jeles, hiszen a beígért kiállítás-cukrászda páros a végén egyre redukálódik ("anya azt mondta ne költsek sokat" okra hivatkozva), és ha durci a lány, még ki is tessékeli a kocsiból. Nyáron, negyven fokban feltétlenül kell zokni a szandálba, és atléta a póló alá, meg még egy kardigán a hátra, hiszen a mami szerint ilyen melegben lehet a legjobban megfázni. Jó esetben rákapcsolja a fűtést az amúgy is izzadó lakásban, rossz esetben követeli a forróvizes lábfürdőt. Kizárólag lavórban...


 

Buzi: Babás arccal mosolyog rád a bárpult mögül, és egyből koktélt rendel neked. Csupa figyelmességből igazít a félrecsúszott melltartópántodon, és elsimítja a gyöngyöző homlokodra tévedt rakoncátlan hajtincset. "Micsoda gondoskodás"-gondolod magadban, és a táncparkettre húzod. Latin táncost szégyenítő módon jár csípője a te csípőd körül, szinte Babynek érzed magadat a Dirty dancing-ből, körülöttetek már szabad teret adnak a többiek és vadul tapsolnak a vérpezsdítőbb folytatásért. Aztán nyakadhoz hajol a srác, és füledbe löki:"Tetszik a barátnőd pasija. Megadod a számát?"...


 

Civil: Munkaruhában találkozol vele először. Az emitt-amott piszkos kezeslábas roppant jól áll rajta, és ahogy verejtékező homlokát törli kezével, attól szinte folyásnak indulsz. Mély orgánummal, már-már erotikus hangon ejti ki az "elfagytak a csövek" mondatot, és te legszívesebben ágyba dugnád, hogy melegítsed azt a fránya, hideg csövet. Randit kérsz tőle, és várod a pillanatot, amikor speciális fúróval rendelkező pasid helyre billenti rozsdás kipufogódat. Végül ajtót nyitsz, és lélegzeted is eláll a fogadó civil látványtól: sportcipő fehér zoknival, fekete színű vízmértékes szövetgatya asszimetrikus felhajtással, szalagavatói öltönykabát díszgombokkal. Ha nem a szerelésről kérdezed, akkor kínos csend fogad a vacsora alatt. Ötvenszer magyarázza ugyanazt a fortélyát, mert végig hiszi: hülye tyúk vagy és nem érted. A hazafelé vezető úton imádkozol, hogy ne csőtörés fogadjon a lakásban...


 

Csajozós: Egyik típusa, aki kiválóan titkolja, hogy több városban tart fenn áltartós kapcsolatot, ami gyakorlatilag azt jelenti: "ha feléd járok, megduglak." Ügyesebb fajtájuk neveket, foglalkozásokat, szokásokat váltogat, amit tökéletesen fejben tud tartani, legyen Mancikánál, Erzsikénél vagy Pannikánál. Sosem kell aggódnia, hiszen ha egyik helyen lebukik, még mindig van talomban húsz másik partija, ami folyamatosan frissül. Másik típus a "bevallom milyen nagy donhuán vagyok", hiszen az durva divatos, na és nem utolsó sorban kifizetődő is, mivel nem kell születés-névnapokat megjegyezni, kötelező tántilátogatóba járni, szülőkkel jópofizni. Elég egy kocsi hátsó ülése, 'oszt jó napot...


 

Dumás: Na, ő az, akivel ha nő összejön, nyelv nem marad a szájban. Már a kaputelefonnal szerelmi légyottra lép. Legalább két mobiltelefonja, három diktafonja és százas papírzsebkendője van. Ez utóbbi a partner szemébe köpött nyáltenger miatt. Mire tízig számolsz, elmeséli a tavalyi vakbélműtétjét, az unokatestvére gyászmiséjét (zsoltárokkal együtt), és a kormány jövő évi költségvetési tervét. Amennyiben te is dumás csaj vagy, esélyed sincs a labdába rúgásra, hacsak nem tudsz a füleddel kommunikálni, és vészjeleket leadni a legközelebbi élőlény irányába, ami lehetőleg egy húsevő növény. Szabadulni tőle? Gyakorlatilag lehetetlen, ám miközben veled szemben ülve előadja Bánk bán nagymonológját, csörgesd meg a mobilján és kérj tőle más időpontot...


 

Ezermester: Jön, lát, szerel. Azt is jobban tudja nálad, hogyan kell felhelyezned a tampont úgy, hogy a kék madzag ne lógjon ki a bugyidból. Füle mögött mindig ott a ceruza, még ünneplő viseletben is. Moziban nem lehet vele normálisan filmet nézni, mert egyből kezelésbe veszi az alatta nyikorgó széket. Isten ments attól, hogy a melltartódat ő vegye le. Nyomban a kapocs típusa, anyaga, gyártója érdekli, mert neki is olyanra lenne szüksége a faliszőnyeg léchez illesztéséhez. Kocsijában ne nyúlj semmihez, különösen a kalaptartón bólogató ebhez, mert azt három különböző kutyafajtából rakta össze és milliókat ér...


 

Flúgos: Nem lehet vele feltűnés nélkül közlekedni. Ódát zeng az utcán talált galambpiszokhoz, utánozza a parkban járókerettel sétáló nagymamát, orrlyukába tömi majd onnan húzza ki a rágógumit. Már-már azt hiszed, végre lenyugodott és megfogja a kezedet, amikor hirtelen ugrálni kezd és ujjaidra mutatva őrjöngve kiabálja: "Segítség, polip, polip!" Persze jót nevet a saját poénján, akkor is, ha te a szádat húzod. Végtelenül szórakoztató, de képtelenség komolyan venni...


 

Grál-lovag: Benne kel életre a letűnt korok romantikája, annak minden erényével és bájával. Öltözködésben még a csajokat is messze lekörözi. Neked alig kell tenned valamit: ajtót nyit előtted, előkóstolja az italodat, hogy megfelelő hőmérsékletű-e,  a fodrásznál levágott hajadat titokban zacskóba gyűjti és elteszi emlékbe, még a macskádnak is hoz karácsonyi ajándékot, és versikékbe foglalja az érzéseit. Egyetlen gond van vele csupán: valahogy sosem téged keres, hanem a titokzatos Szent Grált...


 

Gyors: Még rajtad a télikabát kutyástul-macskástul, de ő már elélvezett. Ha nézed a tévében a Szex és New York-ot, idegesen vakarja a fejét, mikor lesz már vége. Viszont a politikai vitaműsorok mindig hamar elmúlnak. Szerinte. Sürget a gyógyszertárban, ha fogamzásgátlóért állsz sorban, de az állásinterjúdra igyekezve van bőven ideje elszívni egy doboz cigit. Jobb ha minél előbb felpakolod az első, Ukrajnába tartó gyorsra...


 

Hóhányó: Farkát is letagadja. Akkor is, ha épp benned van. Agya: mint az ötéves terv turbózott változata. Délután háromkor neked csapja a szelet, és olyan fantasztikusan csinálja, hogy másnap valóban elhiszed: meg sem történt. Saját szemeddel látod a haverokkal lógni a beígért találka helyett (amit ugye a nagymama betegségére hivatkozva mondott le), ám még a porba pisilő ovis is téged titulál hülyének, amiért rémeket látsz. Ellenben kiváló gyakorlás vakrandihoz...


 

Idegroncs: Többnyire sír a válladon. Hattyú halálát játszik, ha a kocsi a garázsban, annak bal és jobb oldalától nem egyenlő távolságban áll. Egy tízperces menetben harminc percig kérdezi:”ugye jó voltam?” Naponta legalább ötször megemlíti, hogy holnap agyvérzésben fog meghalni, de a minimum az, hogy elcsúszik a macskádon és koponyájába fúródik a cica farka. Gyászhíreknél kezdi olvasni az újságot, ezért tudja, hogy még életben van...


 

Joker: Pasi, aki mindenre használható. Egyetlen hátránya van: sosem akkor húzod ki, amikor vesztésre állsz. Előfordulási aránya a populációban: kettő a százhoz. Tökéletesen alkalmazkodik a változásokhoz, és teszi ezt azért, mert kiváló helyzetfelismerő. Viszont Neked is figyelned kell rá. Nem mindegy, mikor viszed játékba. Mondanom sem kell: a kedvenc típusom. Fair play-jel kezeli a saját kártyáit, és intelligensen hagyja kibontakozni az eseményeket. Főleg azt imádom benne, hogy mindig veszi a lapot...

 


 

Korrekt: Nem cicázik. Szemedbe mondja, hogy csak dugni akar. Ő az, aki minden körülmény között őszintén szól hozzád. Persze csak azért, mert egy menet erejénél tovább nem tervez Veled. Nyugodtan hidd el neki, ha például azt mondja, hogy nem áll jól rajtad a bézs színű kabátka. A legtisztább kapcsolat. Nem kell azon rágódnod utána, vajon hol basztad el...

 


 

Lúzer: Első randin megharapja egy kutya, de a minimum, hogy véletlenül orrába szippantja a pizza teljes feltétjét. Sikerül neki Hozzád küldeni a haverjának szánt sms-t, hogy mégis mit kérdezzen még Tőled a következő találkán. Igyekezete dícséretreméltó, de Te nem vagy mártír típus. Jó esetben finoman elküldöd, rossz esetben összejössz a legjobb barátjával...


 

Munkamániás: Nem ér Rád. Ha szerelmet vall, fél szemmel a monitort lesi, mikor fut be mail a beszállítóktól. Hajnali négykor matat a takaród alatt, már-már felcsillan reménysugarad, hogy szex lesz, de csak a mobilját keresi. Nyaraláskor ötpercenként ugrál ki a medencéből, hogy megnézze, hogyan áll a BUX. Fejedet ordítja le, ha a reggeli tojásrántotta ráfröccsen az újság árfolyamtáblázatára. Nagyon szelíd tud lenni, ha statisztikai adatokat suttogsz a fülébe...


 

Magányos farkas: Végtelenül titokzatos és burkát csak nagyon-nagyon finoman lehet lefejteni. Úgy érzed tudod irányítani, ám mégis ő vezeti a menetet. Miközben hiszed, hogy lelke már nyitott könyv előtted, valójában Te váltál szabad prédájává. Jövőt tervezel vele, és egy reggel minden szó és előzmény nélkül távozik az életedből.Kegyetlenül izgalmas vele a kapcsolat, mert a maga sajátos módján hagyja élvezni a játékodat. Azonban a végén sajnos Te buksz óriásit. Minden esetben...


 

Nárciszka: Szemed tükrében igazítja meg frizuráját. Estélyi ruhát vesz neked, mivel Te nem tudsz úgy öltözködni, hogy az menjen az ő öltönyéhez. Kitartóan figyel, ha a problémádról kérsz tanácsot tőle, mivel lélegzetvételnyi beszédszünetedre koncentrál, hogy aztán órákat mesélhessen a kedvenc focicsapatáról. Társaságodban magát mutatja be először a vendégeknek. Hatásos fegyver ellene, ha csukott szemmel és süket füllel távozol mellőle...


 

Ostoba: Képtelen a jelzéseidet venni. Ha viccelődsz vele, komolyan gondolja. Ha komolyan gondolod, azt hiszi viccelődsz. Talpig szexiben hozzábújsz, és pénzt ad, hogy hagyd abba. Negyven fokos lázban vergődsz, és vetkőzőshow-t ad elő, mert dugni akar. Takarítani kezd, amikor programra kellene mennetek, nyomkodja a tévékapcsolót, ha romokban áll a ház. Nem érdemes sok időt vesztegetni rá, úgy sem értené meg...


 

Palimadár: Kedves, de könnyen rászedhető. Felcsináltatod magadat egy négerrel, ám ő elhiszi, hogy tőle van a bébi. Még a bőrszíne miatt sem gyanakszik, mert simán meggyőződ, hogy a gyakran használt barnító krém az oka. Kenyérre kenhető egészen addig, amíg őrületbe nem kerget azzal, hogy a kertet a vakond elűzése érdekében fel kell túrni, ugyanis a szomszéd mondta...aki persze végigröhögte az ásást...


 

Rambó: Nehézfiú, aki mindent ököllel, vagy a bugylibicskájával old meg. Már attól megugrik az adrenalinszintje, ha pillantra valaki Rád néz. Te még fel sem ocsudsz, ő már törölgeti a vért a pengéről és büszke tekintettel vágja zsebre. Biztonságban érezheted Magadat mellette, mert szükség esetén komplett szívátültetést is elvégez puszta kézzel. Ellenkezni nem lehet vele, ha mégis ráunsz, jelentkezz tanúvédelmi programra, és talán lesz 1 % esélyed, hogy megúszod...

 


 

Simlis: Még a szeme sem áll jól. Érzed, hogy valami hátsó szándéka van, viszont olyan parádésan adja elő magát, hogy nem tudsz ellenállni neki. Gyakran emlegeted, hogy tudod ám, csak kamuzik, ami őt még hevesebb érzelmi támadásra készteti. Utálja, ha rájössz a cselére, ezért akár még hetekig is képes ostromolni, bizonyítva az ellenkezőjét. Persze a végén kiszáll a játékból, de mindig Téged okol miatta. Természetesen ez a legnagyobb kamuja...


 

Szexőrült: Dugni, dugni, dugni – ez a mottója. Mihelyst ásítasz reggel, már tolja is szádba a farkát. Nyújtózkodsz, és izgatja a mellbimbódat. Lehajolsz az alsó fiókhoz, máris pakol hátulról. Lépsz két lépcsőfokot felfelé, rögvest nyalja a puncidat. Ujja szívesen lenne a tamponod. Edzened kell, hogy felvedd a ritmusát. Izgalmas a vele való kapcsolat, csak ne a farkánál fogva kellene vezetni...


 

Tanító: Apukád kíván lenni. Cukrászdában ültök, és csak bámul Téged kitartóan, már-már várod, hogy nyögje a “de szép vagy”-ot, amikor is “ne tartsd ferdén a csészédet, mert kilöttyen a kávé” mondattal csapja agyon az idilli hangulatot. Rómeó és Júlia színházi előadás után egy rövid “nem szabad a gyógyszeres dobozhod nyúlnod”-dal nyílvánít véleményt. Gyorsan mondd azt neki, hogy már eleget tanultál tőle, nélküle is boldogulsz...


 

Unisex: Még nem döntötte el, hogy a fiúkat vagy a lányokat szeresse. Éppen ezért nem bánja, ha az öcsédet is magaddal viszed a randira. Ajándékot könnyű neki választanod, mert ugyanúgy örül a plüssmacinak, mint a kubai szivarnak. Szex közben néha Gyurinak szólít, de később megmagyarázza, hogy a puncidat hívja így. Gyertyafényes vacsorával bókol Neked, majd lemondja a következő randit, mert Pisti barátjával akar közösen szaunázni. Ha nem akarsz fiúkra féltékeny lenni, bocsásd szépen útjára...


 

Városi legenda: Pasi, akiről mindenki áradozik, de látni, még senki nem látta. Hallottad valakitől, hogy egy ismerőse ismerősének az ismerőse összefutott vele, és egyből romantikus hétvégére hívta Párizsba. Mások meg azt állították, hogy kiváló szerető az ágyban, és kérés nélkül mosogatja a tizenkét személyes étkészletet. Aztán eszedbe jut, hogy múltkor a piacon valaki szó nélkül egy szál sárga rózsát nyomott a kezedbe, de mire magadhoz tértél a kábulattól, eltűnt a sarkon. Lehet ő volt az?...


 

Zaklató: Bumeráng-effekt. Eldobod, visszajön. Nem ért a szép szóból. Sajnos a csúnyából sem. Kocsid szélvédőjét kiplakátolja “Akkor is az enyém leszel!” szöveggel. Reggeli újságod mellé “Soha nem leszel másé!” üzenetet csatol. Ebédelni indulsz, és ő szolgál ki a gyorsbüfénél. Munkából hazafelé menet megállsz a piros lámpánál, már kopogtat is az ablakodon. Ha szerencséd van, két év után abbahagyja...


 

Zs-kategória:Pasi végszükség esetére. Kicsit ronda, kicsit büdös, de ideig-óráig megfelel, csak nyilvánosság előtt ne kelljen vele sokat mutatkozni. Dugás előtt minimum két láda sört igyál, hogy arra se emlékezz, pasi-e egyáltalán. Ha együtt vásároltok, és belebotlasz egy ismerősödbe, szinte biztos, hogy “ő a kanadai unokatestvérem” mondattal mutatod be neki. Persze azt tartsd szem előtt, hogy ez a fajta pasiválasztásod kizárólag Téged minősít...


 


 

46 komment

Címkék: abc pasi szopizmus férfitípusok maszturbálásokk

Lába közének illata

2010.04.02. 05:00 :: Hirmondo Helen

Saringer barátunk osztotta meg velünk egyik kellemes nyalakodását. Köszönjük Saringer!

Vendégkufirc rovatunk következik:

 

Ifjú egyetemista korom egyik csodálatos szexuális élménye is az irodalomhoz kötődött. Kollégiumi szobám inkább könyvtárhoz hasonlított, sokan jártak hozzám szak-és szépirodalmat kölcsönkérni. Annuska is. Gyönyörű leány volt. Sudár, mézszőke hajú, formás keblekkel, és mindig mosolygott, ami nekem külön tetszett. Valami könnyed olvasnivalóra vágyott. Ajánlottam neki a Zabhegyezőt. Kacéran vállat vont, és lapozgatni kezdte a könyvet, majd mélyet szippantott bele. Rám pillantott és huncut hangsúllyal kérdezte:”Lenne kedved megszagolni az én regényemet?”. Lassan csúsztatta a Zabhegyezőt lefelé a testén, tekintete szenvedélyes volt. Csak álltam döbbenten. Ajánlatott tett nekem a hölgy, akit már egy ideje szemlélgettem. Szerettem volna rögvest ruháját tépni, ám intelligens férfi lévén nem jutottam tovább pár nyelésnél. Homlokom izzadni kezdett, nadrágom domborodni, szavak nem tudtak számra jönni. Kacsintott, közeledett felém, kicsit ajkába harapott, én pedig sutba vágtam minden jólneveltségemet. Túrtam a gyönyörű hajába, nyakát csiklandoztam a nyelvemmel, hámoztam róla a blúzt, szoknyát. Hanyatt dobta magát az ágyon, kuncogott. Szólt, hogy lapozzak. Széttártam hát lábait. Elém tárult Annuska fantasztikus világa. Tobzódtam puncija Caola szappanos illatában. Oly óvatosan érintettem, mintha törékeny volna. Mosolygott is rajtam. Játszadozott ő is kemény farkammal. Keze alatt új értelmet nyert a Zabhegyező. Mindössze ennyit nyújtott számomra. Hiába marasztaltam ennél vadabb mélységek felfedezésére, nem szándékozott velem tartani. Csókolóztunk még az ajtóban. Vitte a könyvet, nála is maradt. Annuska és a Zabhegyező...

56 komment

Címkék: szex szopizmus maszturbálásokk

Titkárnő

2010.04.01. 05:00 :: Hirmondo Helen

"Mindenki a melleit vagy a fenekét bámulja"...

Helemsn rovatunk következik (Helen és férje között):

Helen says:

szia, lejárt a mosógép, mindjárt megyek a városba

Teddy says:

szia, képzeld, sikerült közelebbről is bevizsgálni L. dekoltázsát...olyan a bőre, mint a bársony

de sajna már bepasizott

pedig alig van itt néhány hete

szóval erről is lemaradtunk

Helen says:

hol vizsgáltad be közelebbről?

Teddy says:

az asztalánál

Helen says:

fölé hajoltál?

Teddy says:

aha

na de mindegy, ez a hajó is elúszott

keresnünk kell egy másikat :)

R.Béla says:

na és nem vette észre?

vagy közben magyaráztál neki?

Teddy says:

de, biztos észrevette

de gondolom már megszokta

Helen says:

már mint azt szokta meg, hogy föléje hajolsz?

Teddy says:

hogy mindenki a melleit vagy a fenekét bámulja

Helen says:

egy kis cetlit leejthettél volna az asztalára, hogy "ráérsz-e este?" vagy vmi hasonló

Teddy says:

mondom hogy már bepasizott, valami kis taknyos kölyökképű sales-essel

Helen says:

látod, látod, baszki. nem nyomultál eléggé

Teddy says:

sajna az ilyen kaliberű lányok nem állnak szóba a magamfajta öregemberekkel :)

még szerencse h volt közöttük egy kivétel

Helen says:

gondolom ez lennék én :)

Teddy says:

hogy kitaláltad

Helen says:

na, húzok a városba

pusszancs

Teddy says:

ok, szia


                                                 

61 komment

Címkék: msn szex titkárnő maszturbálásokk szopimus

Vágyakozó férfiak

2010.03.31. 05:00 :: Hirmondo Helen

Húzza a farkuk a férfiakat. Húzza más nő ágy(ék)ába...

 Minap mondta egy nős ismerősöm, hogy rossz érzéssel tölti el, ha arra gondol: szexügyileg vágyakozik más csajok után. Nyugtattam, hogy emiatt nem kell a falnak menni, így természetes. Gondolom én. Hiszen biológiai magyarázat is alátámasztotta, hogy a pasikat hajtja a nemi ösztön, a fajfenntartás. No de mit is tehet az a férfi, aki kapcsolatban él, és a kelleténél erősebben vágyakozik?...

 

Van ugye a Félredugós, aki párja bájaira ráunva másnál keresi azt a többletet, amit az újdonság ereje ad. Igen, szereti a férfi azt a kellemes, szikrázó bizsergést, amit a test először történő érintésekor érez. Hiszen egy hosszú kapcsolatban max. a pozitúrákon és helyszíneken változtat az ember, de a test az mindig ugyanaz marad. Szóval vonzó a pasi számára az az általa még érintetlen nyak, mell, has, punci. Mint óvodás kisgyermek, ha új plüssmaci kerül a polcra...

Természetesen a másnál hálást titkolni kell az asszony előtt. Sajnos a pasik nagy része nem elég megfontolt ebben a kérdésben. Ilyenkor jön elő a “hoztam virágcsokrot csak úgy” és az “elvigyelek hétvégén vacsorázni?” szöveg, ami igazán nagy bukta, ha ezek a tényezők kb. húsz évvel ezelőtt voltak játékban ebben a kapcsolatban. Az okos nő egyből szimatot fog, hogy bizony itt valami bűzlik, kutakodni kezd, és rendszerint bizonyítékot talál. Botrány lesz a vége...

Aztán ott van a Fantáziahuszár, aki gyakran zárja magára a fürdőszoba ajtaját, vagy vonul ki a kert végébe, a bokrok közé, és pornóújságok felett ábrándozik jobb sorsra érdemes pénisze vaginahadjáratáról. Összegyűrt zsebkendőhegyek jelzik nemi tevékenységét, és háza pincéjében mindig van egy lakatra zárt szekrény, ahol féltve őrzi agyonforgatott, pár éve titokban vásárolt, három darab szexlapját, na meg a Janó haverjától VHS-re másolt Rudy und Trudy videóját, amit minden vasárnap – ha a felesége misére megy – végigpörget a szerszámosládának álcázott Videoton lejátszóban. Mindebből nője semmit nem vesz észre, talán az lehet számára feltűnő, ha a kicsi huszár mostanában túl sokat időzik a zuhany alatt, és közben teljes hangerőn hallgatja Gloria Gaynortól az I will survive-t...

Említést érdemel a Csere-berebajnok, aki nyíltan érdeklődik élete párjától, hogy lenne-e kedve közösen csemegézni más hölgyek gyümölcséből. Aztán vagy huncut mosoly fogadja, és igenlő bólintás – nagyon csekély eséllyel-, avagy pofonvágás, hisztiparti, válóperes ügyvéd emlegetése. Persze a csóka alkalomadtán még próbálkozik pár rávezetéssel, mondjuk gyakran nézeti kedvesével Paget Brewster csókjelenetét a Huff-ból, és egy “látod, neki is tetszik” mondattal nyomatékosítja mindezt. Esetleg engedményeket tesz, és “na jól van, akkor a csaj bátyját is bevesszük a játékba” ötlettel kívánja jobb belátásra bírni hajthatatlan asszonyát. Valószínűleg – úgy 99%-ban – nem ér el semmit ezzel az akcióval, kivéve természetesen azt, hogy nője válással fenyegeti...

Ne feledkezzünk meg a Névzavarosról sem, aki látta bögyös Piroskát a boltban, ahogy mellbedobással előzte őt meg a pénztárnál, és este, szexelés közepén, véletlenül “oh te Piri” csúszik ki a száján, miközben párja Bújj, bújj zöld ágat játszik a furulyáján. Ha kellően ajzott az asszony, akkor ez az apró tévesztés még belefér, de ha másnap, a postán, segges Sári bélyegnyalásán akad meg a szeme, és ez olyan mély benyomást tett rá, hogy “Nyaljad meg Sárika!” nyögéssel bíztatja paprikáskrumplit főző feleségét egy kis kufircolásra, nos, akkor ne csodálkozzon, ha a fakanál a fazék helyett a fején landol...

Szegény vágyakozó férfiak! Úgy tűnik, hiába a csábító fehérnemű, a változatos nemi élet, a végén valahogy mindig kibújik a szög a zsákból...

Vagy?


 

195 komment

Címkék: szex pasik félredugás szopizmus maszturbálásokk

Vakrandi

2010.03.30. 05:00 :: Hirmondo Helen

Interneten még királyfi volt, a valóságban már béka...


 

Helen szivatása rovatunk következik:


 

Nem vagyok rossz csaj. Persze nem egy Angelina Jolie-kategória, de azért az uramnak nem kell zsákot húzni a fejemre, ha közösségbe megyünk....

Pár évvel ezelőtt regeltem egy netes társkeresőre. Fotóval. Jöttek levelek, jók és kevésbé jók egyaránt. Egyikükkel hosszas üzenetváltásba kezdtünk. Szövege alapján nagyon szimpatikusnak találtam, és küllemre is az ízlésem volt a küldött kép alapján. Jóképű, csinos, bejövős. Két hét után találkoztunk. Megbeszéltük, hogy hol, mikor, és ő egy csokor vörös rózsával fog érkezni, mint jeladás számomra. Szuper. Szexi ruci, szolid smink, göndör fürtök. Szóval minden, ami első randihoz szükséges. Messziről észrevettem a vörös rózsákat. Ám az azokat tartó kéz, és egészében a test, valahogy nem azt a fotót idézte fel bennem, amit előzőleg láttam. Gondoltam: még távol vagyok. Sajnos a helyzet egy méterről sem változott...

Velem szemben egy nálam kb. fejjel alacsonyabb, csupa Danny DeVito állt. Illedelmesen bemutatkoztam, nyilatkoztam jövetelem céljáról, és érdeklődtem, merre van X.Y. Meg voltam arról győződve, hogy ez a legényke itt az előfutár. Erre ő csicsergő szoprán hangon közölte:”Én lennék X.Y.” Na, ugye ez az a szituáció, amire ember lánya roppant mód vágyakozik...

Szívesen rendeztem volna jelenetet, ám a hülyeség fokozhatósága nagyon érdekelt, ezért elfogadtam a meghívását egy italra. Innentől kezdve gyakorlatilag egy minőségi burleszk bontakozott ki szemeim előtt...

Kezdődött azzal, hogy töredelmesen elnézést kért, amiért az unokatestvére képét csatolta. (De jó...) Tisztában volt vele, hogy ellenkező esetben – vagyis, ha a sajátját küldi – nem találkozom vele, a lúzerrel, ő viszont szeretett volna már végre egy tuti nővel randizni. Tudja, hogy többet nem leszünk együtt, így talán nem óriási kérés, ha röpke fél órát a társaságában töltök. Nem voltam semmi kaland elrontója. Rendesen készült a srác. Hátizsákjából előkerült pár családi fotóalbum, és a fél órából lett egy, én pedig egy vadidegen ember személyes élményeinek szenvedélyes előadásával lettem gazdagabb. Komolyan mondom: élveztem. Álrandink végén még volt egy kérése:”Tudod, a haverjaim tuti itt lesnek a közelben, mert nem hiszik el, szóval azt szeretném, ha..” - itt félbeszakítottam és kacsintva mondtam:”Nyugi, meglesz, meglesz...” (Persze lehet, hogy a haverdolog is csak kamuszöveg volt.)

Távoztunk a kávéházból, és az utca túloldalán tényleg várakozott pár fickó. Mit volt mit tenni: műsor következett. Kézen fogtam és andalogva indultunk utunkra. A következő kirakatnál még homlokpuszit is kapott tőlem. Aztán a sarkon befordultunk, kölcsönösen megköszöntük egymásnak a szép napot, mosolyogtunk és ki-ki ment a maga dolgára. Végig vigyorogtam a hazafelé vezető utat, otthon pedig vázába tettem a rózsacsokrot...


 

Na, ez a videó meg pont passzol a végkifejlethez. 0:30-tól nézzétek.
 


 

44 komment

Címkék: társkereső vakrandi szopizmus maszturbálásokk