Gyerekkoromban nem okozott gondot a családom számára a meztelenkedés...
Apám egy szál pöcsben igyekezett a szobából a fürdőbe vagy fordítva, és nem zavartatta magát, ha félúton belém ill. az öcsémbe botlott. Anyám ugyanez volt pepitában, csak ugye neki a mellei lebegtek, miközben keresztülvágtázott a lakáson...
Otthon nem rendeztünk cirkuszt abból, hogy egymás előtt nem futkározunk ruhátlanul. Ez a törvény csupán idegenekre korlátozódott. Tanulva a szülők példájából, én sem zavartattam magamat, ha az öcsém “véletlenül” ciciben és punciban pillantott meg. Mondjuk őt sem sokkolta az én látványom...
Később, amikor közösségbe kerültem (iskola, ilyen-olyan csoport) szemrebbenés nélkül vetkőztem le tornaóra előtt s után a női öltözőben, és akkor sem sikongattam, amikor a fiúk próbáltak bennünket kilesni az öltöző ablakán keresztül...
Emlékszem, egyszer rohadt melegem volt trikóban, és a buszmegállóban, a padon ülve bújtam elő a pólóból, kaptam le magamról a trikót, és öltöztem vissza pólóba. Barátnőm csak lesett, mit művelek...
Talán a kedves gyerekkori tapasztalatoknak köszönhető, hogy nem lepődtem meg, amikor első pasim büszkén villantotta előttem nagy farkát...