Első randi végeztével mondtam neki, hogy részemről nem oké ez a kapcsolat. Nem hatotta meg...
Helen szivatása rovatunk következik:
Kedves és közvetlen volt, viszont olyan vízenyős tekintettel nézett rám és furcsa mozgással vonaglott mellettem, hogy képtelen voltam fizikálisan vonzódni hozzá. Előfordul az ilyesmi. Én pedig az a fajta csaj vagyok, aki ha testileg nem talál vonzónak egy pasit, akkor az illető csillagokat is lehozhatja, nem érdekel...
Szóval kerek perec kijelentettem ott előtte, hogy sajnos szexuálisan nem gerjedek rá, így nem kellene erőltetnünk ennek a viszonynak a folytatását. Pillanatnyilag eljutott a tudatáig ez a véleményem. Aztán még aznap este telefonált, mi lenne ha adnék számára még egy esélyt...
Hihetetlen. Finoman elmagyaráztam, hogy az esély akkor jönne össze, ha holnapra barna színűre változna a szeme, és állva pisilnék a kéjtől, amikor rápillantok. Azt hitte csak viccelődöm. Ebből kifolyólag a következő napokban kitartóan írta az sms-eket, invitált moziba, ilyen-olyan rendezvényre. Először válaszoltam is, hogy bármennyire próbálkozik, hajthatatlan maradok, mert az intellektuális kötődés mellett a punciviszketést is szeretem érezni magamon, és ez utóbbit sehogy sem tudom előcsalni. Na, pár nap szünet következett...
Majd – a változatosság kedvéért – emailben zaklatott kb. két héten keresztül. “Megismerkedtem valakivel” szöveggel ráztam le. Nem, itt még nem ért véget a történet. Ugyanis időközben tényleg jött a Big Love Teddy személyében. (Akkor döntöttem el, hogy mindig hangoztatok valami pozitív hazugságot, mert a jelek szerint beválik...)
Szóval úgy fél év múlva a személyes zaklatóm üzent nekem az iwiw-en keresztül. Megint a szokásos “szeretném, ha elkísérnél ide s oda” egyveleggel tunkolta az agyamat. Nem reagáltam. Erre fel újból írt egy szösszenetet. Na, gondoltam, tisztázom a helyzetet. Mivel akkor már jegygyűrűt viseltem, bátorkodtam a “menyasszony vagyok és szeretném ha felhagynál a zaklatással” mondattal pontot tenni a kálvária végére. Hmmm. Válasza egyszerűen abnormális volt:
“Ha menyasszony vagy, akkor miért nem tűnteted ezt fel az adatlapodon, hogy más is tudja, mert így elég félrevezető.”
Hoppá.
Három napig telefonkönyv-kihordó is voltam diák koromban, mégsem vettem fel a munkahelyek közé...
Egyébként meg az iwiw-et nem társkeresőnek használtam/használom...
Amúgy az ominózus mező mind a mai napig üres. Végül is nem vagyok köteles...
Ez a bumeráng-effektus nőben is rossz. Pasinál pedig egyszerűen szánalmas.