Megkértem, hogy kísérjen el a rendezvényre, mire ő azt hitte, le akarok vele feküdni...
Kezdő újságíró koromban az első nagyobb munkám egy három napos kulturális rendezvényről szóló riport volt. Gondoltam szerzek magam mellé egy hozzáértő kísérőt, ezért felkerestem az egyik festőművészt, akinek a képeit a jeles eseményen kiállították. Látásból ismertük egymást korábbról, nem is éreztem tolakodásnak a kezdeményezésemet. Kopogtattam az ajtaján, ő pedig egy boxer-kigombolt ing kombóban fogadott. Első reakcióként nem estem neki, bár őszes haléntéka, borostás arca és sportos teste ezt kívánta volna tőlem...
Na, lezsíroztuk, hogy akkor este hány órakor, hol találkozunk. Minden tökéletesen zajlott: ő bemutatott engem a krémnek, és én faggattam a vendégeket. Aztán könnyed mozdulattal ujjai közé zárta a kezemet, és az est hártalévő részében gyakorlatilag így mutatkoztunk. Persze én hagytam sodródni magamat, mint szeppent pingvin a jégtáblán, végül is ebből olyan csúnya dolog nem sülhet ki...
Másnap hívott, hogy lenne pár illusztrációja a cikkemhez. El is jött értem, beültünk egy kávézóba, majd feltétlenül meg kellett néznem a galériáját. Nem kertelt sokat. Mondta: tetszem neki, sőt egyenesen vonzónak talál intellektuálisan és szexuálisan is, és szeretne rólam készíteni néhány fotót, ami alapján le is fog festeni. Hűha! Na, ilyen nyíltan addig a percig senki nem fogalmazott nekem. Gyorsan bólintottam is: fényképezhet nyugodtan, hova álljak? Erre ő: "vesd le a ruhádat..."
Jajajj, lángra kapott körülöttem a levegő. Valószínűleg ezt érezhette ő is, mivel higgadtan így folytatta:"adok egy selyem lepedőt, azt kellene magad köré csavarni, és én majd igazítok rajta attól függően, milyenek a fényviszonyok..." Szóval így történt, hogy Helen ott a galérián félig aktmodell lett, és közel háromszáz művészi kép készült testrészeimről a fehér selyem gyenge takarásában...
A munka végeztével ajánlatot kaptam az izgalmak vízszintes állapotban történő levezetésére, de visszautasítottam. Ő ezt diplomatikusan elfogadta. Fél évig találkozgattunk. Észvesztően belém szeretett. Ahogy fogalmazott:"Te vagy a Múzsám." Ahányszor vele voltam, mindig kaptam tőle egy szerelmes levelet. Emlékszem, egyszer virágszirmokkal hintette tele a galéria padlóját, mert én valamikor megemlítettem, hogy az milyen szép is lenne. Tulajdonképpen én is jól éreztem magamat vele, csak egyetlen dolog zavart: a köztünk lévő tizenhat év. Végül kegyetlen módon közöltem vele, hogy nem szeretném folytatni. Sírt. Akkor láttam először férfit sírni. Miattam. Én meg azért bőgtem, hogy lehet hülyeséget csinálok...
A festmény egyébként elkészült. Egy külföldi nagyváros művészeti egyetemének aulájában lehet engem szemügyre venni...
