Hét éves koromban kezdtem a pasizást. Teljesen váratlanul. Mondhatni: a srácok provokálták ki belőlem, hogy játszak velük...
Általános iskola második osztályában történt, hogy piszkált az egész banda: egyik osztálytársam (megelőzve a találgatásokat körmölöm is gyorsan, fiú volt az illető) fülig szerelmes belém. Bizonyosságot akartam szerezni, és természetesen megmutatni a díszes társaságnak: engem nem abból a fából faragtak, akit csak úgy szekálgatni lehet. Na, amikor testnevelés órára vonultunk kettes sorban, búcsút intettem a kis barátnőmnek, a fiúcska mellől kilöktem az ő barátját, és kézen fogtam az áldozatot. Ennyit szóltam:"Akkor mától te leszel a párom"...
Persze mindenki döbbenten fogadta az eseményeket, szólni senki nem mert, a somolygás és suttogás váltotta fel a hangos röhögést, valamint a rám mutogatást...
Azt hiszem ez volt az a pillanat, amikor a lányok hangtalanul eldöntötték: ez lesz az a csaj, akinek a vállán a következő hat évben kibőghetjük összes szerelmi és egyéb bánatunkat...
...és ez volt az a pillanat, amikor a fiúk szavak nélkül elhatározták: ez lesz az a csaj, akivel jó lesz nem szórakozni...
Így is lett.
Aztán nyolcadikban az egyik srác (nem az, aki kézen ragadtam, tudtam ám válogatni rendesen) viccből kidobta a tollamat az ablakon. Én válaszul röptettem a táskáját. Másnap szerelmes levelet írt. Később egy esős délután, esernyőt tartva a fejem felé kísért haza. Évzáró bulinkon kaptam tőle egy fülbevalót, amit előzőleg az anyja ékszeres dobozából lopott. Meg akart csókolni, én pedig azt súgtam a fülébe:"Nem érdekelsz..."
Durva kedves kislány voltam...
Ahogy idősödtem, mindig ügyeltem arra, hogy rengeteget adjak a szemeknek, és roppant keveset a kezeknek. Ezzel sikerült elérnem, hogy tizennyolc éves koromra bekerültem a helyi pasik Top 10-es listájába, vagyis: a lányok, akiket kurvára dugnánk, de sosem jön össze...(ezt a kémek csiripelték anno)
Hamarosan a széles vidéken terjedt a hír: megszerezhetetlen a nő. Buzdulva az információn, érkezett a lovag, aki kellően felkészült belőlem, és hitte: ő töri be a csajcsődört. Játszottam is vele úgy három hónapot, hagytam, hogy vacsorákra vigyen, és hasonlók, majd a döntő estén az jutott eszembe:"Más már rég lefeküdt volna velem, te viszont csak szórakozol. Lépj inkább le..." Életem egyik legszebb perce volt, amikor láttam atomjaira esni a Bikaság dönthetetlen szimbólumának tartott - és ezt magáról el is hitte - legényt. A pasit, aki addig lányhadakat tűzött lándzsavégre szemvillanás alatt, lágy fuvallattal földbe taposta egy angyalruhába bújt amazon...
Később üldözni kezdett a sors korábbi, férfiakkal való kegyetlen játékaim miatt, ám én mindig dacoltam a lelki szenvedésekkel is. Senki nem értette, miért nem állapodok meg végre, miért hajszolom a nem létező tökéletest, miért nem elégszem meg a hézagos aktuálissal, mint annyian mások. Ma már tudom a választ a kérdéseikre: az igazi boldogságomhoz szükségem volt egy angyalruhába bújt amazonra, akinek történetesen farka is van...
...és egy napon találkoztam a Kedvessel, aki négy hónap very happy együttjárás után így fordult hozzám:"Lapos ez a kapcsolat veled." Mit is válaszolhat erre a Megszerezhetetlen. Rendezzen jelenetet? Bőgjön? Durcáskodjon? Na ne! Szólottam tehát:"Rendben. Szakítsunk." Egymásra néztünk némán, mint gyilkos farkasok, vártunk-vártunk, végül röhögésbe fulladt a dolog. Helytálltunk a közös próbatételünkön. Megtanultunk őszintén bízni a másikban, és sajátos játékunkba folytani azt, amit mások nehézségnek hívnak. Azóta is együtt űzzük ezt a pompás játékot...